A levendula éppen annyira elcsépelt téma a hobbikertészet berkeiben, mint a rózsa. A levendulát mindenki szereti, ismeri, szakirodalma szekérderéknyi.

Ám mint a rózsát, a levendulát sem lehet megunni. Mindig akad egy-két jó tipp, érdekesség velük kapcsolatban, ami figyelemfelkeltő lehet. Így hát most én is a levenduláról fogok szólni, hiszen a telepítésének mostanában érkezik el az ideje, és ahogy azt próbáltam érzékeltetni, mindig trendi növény, de a divaton túl sok praktikus haszna is akad. Ezért aki eddig valahogy lemaradt a levenduláról, most vesse bele magát az olvasásba, aztán persze az ültetésbe.

A levendulát említve rögtön egy apró botanikai problémával szembesülünk, ugyanis a szó magában nem egy konkrét növényt jelöl. A francia levendula, vagyis a Lavandula angustifolia az elterjedtebb, és az általános vélekedés szerint az értékesebb fajta, a híres tihanyi ültetvényeken is ezt találjuk. Ez a fajta a telet jól bírja, évelőként tavasszal újra kihajt, élettartama pedig hosszú, akár a fél évszázados kort is elérheti. A teljes fejlettségi fokát 4-5 év múltán éri el, ekkorra derékig érő, vagyis nagyjából 80 cm magas, és fél-egy méter átmérőjű bokorként pompázik.

A Lavandula intermedia, tehát az angol levendula inkább az ipari felhasználás területén jeleskedik. Ez a fajta is markáns illattal rendelkezik, de illóolaja gyengébb minőségű, ráadásul a franciával szemben tartása is körülményesebb, érzékenyebb a talaj minőségére, több öntözést kíván, és a télállósága is gyengébb. Az érdeklődők tapasztalni fogják, hogy a magyar elnevezések körül némi kavarodás van, kertészetekben, vagy a hipermarketek növényosztályain találkozhatunk magyar, vagy épp spanyolnak nevezett levendulával is. A francia és az angol levendula közül az egyéni preferenciáknak megfelelően válasszunk, a Lavandula angustifolia-val lesz a legkönnyebb dolgunk, de kaphatóak érdekes színváltozatok is az extrák kedvelőinek. 

Bármely fajtát választjuk, a telepítéshez tavasszal előnevelt palántára, vagy tőosztásból származó növényre lesz szükségünk. Vásárolhatunk levendula vetőmagot is, ám ezt ősszel vethetjük el. Most tehát az előnevelt példányok közül szemezgessünk, vagy a szomszéd, ismerős levendulabokrából csípjünk le magunknak egy darabot. A levendulának elengedhetetlen a sok napsütés, ezért a kertben olyan helyet jelöljünk ki számára, ahol sok fény éri, és melegben lesz. Ültetés előtt sok dolgunk nem lesz, a szokásos átmozgató ásást és a kötelező gyommentesítést végezzük csupán el. Szerényebb trágyázásra főleg akkor lehet szükség, ha a kiszemelt területen tavaly ez nem történt meg, egyebekben ez a fázis elhagyható. Fontos, hogy a trágya ne érintkezzen az elültetett növény gyökereivel, így ha szabadgyökeres példányunk van, mindenképp dolgozzuk a tápanyagot a talaj mélyebb rétegeibe. Trágyázás helyett azonban levendulának való szerves tápanyagot is használhatunk.

A talajt illetően a levendula nem követelődző, de papírforma szerint a meszes, agyagos, tápanyagokban szegényebb föld az ideális neki. Az sem gond, ha a terület köves, vagy sziklás, sőt akár sziklakertbe is telepíthetjük! Kerülendő ellenben a pangó vizes, nyirkos közeg. Az ültetési távolságot szándék szerint kétféleképpen alakíthatjuk ki. Amennyiben sövényszerű, összefüggő levendulafolyamot szeretnénk, például a kerti út mentén, hogy a betérőket illatorgia fogadja, akkor a töveket fél méterre, vagy ennél közelebb helyezzük egymáshoz. Szűk egy méteres tőtávolsággal egymástól elkülönülő, gömbszerű bokrokból álló sort kapunk majd, de persze szoliterként is telepíthetjük a birtok egy megfelelő részére. 

A szabadgyökerű levendulát ültetéskor iszapoljuk be, vagyis a szokásos vízmennyiség többszörösét juttassuk ki, ezzel többek közt a gyökerek közti levegőt szorítjuk ki. Az első vízáradat után hetente egyszer-kétszer öntözzük a friss ültetést, de csak egy bő hónapig, ezzel segítve a begyökeresedést. A cserepes példányokkal egy kicsit kevesebb a munka, ezeket egyszerűen földlabdával ültessük el. Idővel, mikorra a növény már mélyre hatoló gyökereket növesztett, az öntözés szinte teljesen elhagyható, csak a legforróbb, erősen aszályos időszakokban öntözzünk majd. Kezdőknek jó hír, hogy a levendulának jó eséllyel nem lesznek kártevői, annyira ellenálló növényről, hogy gyakran társítják rózsával, az esztétikai hatás mellett azért, mert a lila bokor távol tartja a rózsa kártevőit (a tetveket, hangyákat). A levendula gombásodása jellemzően a túlöntözés következménye, amit odafigyeléssel könnyen megelőzhetünk.

A most elültetett levendula már az első évben virágozni fog, de a virágzat az első években - míg a növény el nem éri a "felnőttkort" - szerényebb lesz. A levendula a teljes nagyság eléréséig évente megduplázza méretét, ám lényeges, hogy a nyár derekán érkező virágzást követően vágjuk vissza. A megújító metszés során a teljes magasság 50-70%-áig nyessük vissza a bokrot, ami így nem lesz kifejezetten dekoratív, de bátran csattogtassuk az ollót, jövőre a növény meghálálja. A betakarítás ideje optimális esetben a virágzási időszak közepe, ami június középső hetetit jelenti. Érdemes időben elvégezni a begyűjtést, mert a jól időzített szüret után általában még egy, őszi virágzással is számolhatunk.

A levendulából a balkonkertészek sem maradnak ki, napos, meleg erkélyeken sikerrel nevelhető az illatos növény, de az idősödő növény az évek múltával egyre nagyobb lesz, így apróbb erkélyeken inkább ne próbálkozzunk. Balkonos, vagy kerti, de dézsás ültetésénél fontos, hogy nagyméretű cserepet, ültetőládát kapjon a levendula, és ebben az esetben gyakrabban kell öntözni, gondozása egyebekben megegyezik a kerti példányokéval.

A szerző blogja itt.