Fontos, hogy egészséges és sértetlen legyen - Fokhagyma-tárolási trükkök

21 szept. 2015 Fekécs Edit

A fokhagyma-szezonnak vége, úgyhogy ha nem szeretnénk decemberben a világ másik végéről származó, mondjuk kínai fokhagymát a szilveszteri kocsonyába tenni, akkor itt az ideje, hogy beszerezzük a hazait, és ha már beszereztük, tároljuk megfelelően.


fokhagymajó

 

Kiválasztása és tárolása

 

Ha vásárolunk, lehetőleg a piacon tegyük! Kerüljük a puha vagy sérült fokhagymát, és mindenképp sértetlent és egészségeset válasszunk.

 

A legegyszerűbb módja az otthoni tárolásnak a hálós zsák vagy a lazán szőtt kosarak. Ha szárastól sikerült beszereznünk, akkor felfonhatjuk vagy egy zsinórra is akaszthatjuk, így még nagyszerű konyhai dekoráció is lehet!

 

A fokhagyma a leghosszabb ideig közepes páratartalom mellett kb. 10-15 fokon tartható el. Ezért is nehéz a fűtött téli otthonokban „frissen" tartani, hisz túl meleg van és nagy szomorúságunkra így hamar megszárad. Persze azért kicsit tudunk trükközni! Ha a fokhagymát mázatlan agyagedénybe, például virágcserépbe tesszük, és nem a legelzártabb szekrényben tároljuk, akkor ezt hosszabb élettel hálálják meg a gerezdek. Ha erre sincs mód, akkor se essünk pánikba, van még néhány lehetőség, arra, hogy télen is fokhagymaízű fokhagymát együnk.

 

Hűtőszekrény

 

Milyen nagyszerű találmány a nagy hűtő (már akinek befér a konyhájába)! A fokhagymának ugyanis egész jó helye lehet az egyik alsó fiókban. Arra figyeljünk, hogy amennyiben hosszabb ideig szobahőmérsékletre kerül, akkor természetéből fakadóan kihajt. És ez lehet éppen január közepe is.

 

Fagyasztó

 

Bár fagyasztható a fokhagyma, de valljuk meg, a fagyasztott fokhagyma nem annyira jó. A legjobb módja talán ennek a módszernek, ha apróra daráljuk a fokhagymát és egy kevés vízzel elegyítve jégkocka-tartóban fagyasztjuk le. Ha megfagyott, semmiképp se felejtsük áttenni egy jól záródó edénybe, mert különben a fagyasztóban lévő tortába szánt epernek is fokhagymaíze lesz! Ugye ezt nem szeretnénk?

 

fokhagyma8

 

Szárítás

 

A fokhagymaszárítás nagyon egyszerű módszer. Aprítsuk vékony szeletekre és 50-60 fokos sütőben szárítsuk meg. A sütő ajtaját hagyjuk nyitva. Ha a szeletek már ropogósak, akkor vegyük ki és turmixoljuk porrá, tegyük egy jól zárható üvegbe, így akár több hónapig is eltartatható.

 

Ízesített olaj

 

Ha már fokhagymaszeleteket szárítunk, akkor érdemes kipróbálni a fokhagymás változatot. A már megpirult szeleteket tegyük üvegbe és öntsük le olivaolajjal. Néhány hét múlva nagyon jó szolgálatot tesz főzéshez vagy salátakészítéshez.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek