Mindenszentek napja november 1., Halottak napja november 2: e két napon a megdicsőült lelkeket ünneplik a keresztények.

Mindenszentek egyetemes ünneppé 844-ben, IV. Gergely pápasága alatt vált. Az ünnepet még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.

Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.

Bár a Mindenszentek napja néhány száz évvel korábbi, mégis mint a halottak napjának vigíliája ment át a gyakorlatba.

E két napon nem csak az egyház, hanem az egész társadalom is halottjaira emlékezik. 

A temetőket kitisztítják, a sírokat feldíszítik, és mindenszentek estéjén gyertyákat égetnek a sírokon, vagy otthon, a lakásban. Számos templomban rekviemmel emlékeznek a halottakra.

A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért néhány vidéken a halott családtagoknak is terítettek az asztalnál. A gyertyagyújtás is mágikus szokást idéz, arra szolgál, hogy a sírjukból e napon kiszabadult lelkek visszataláljanak a helyükre, és ne kísértsék az élőket. Régebben a falusi nép vígságos torral emlékezett az elhunytakra.

Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták).

A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.

Egyes helyeken halottak napján – a holtak nyugalma érdekében – a gazdaemberek tartózkodtak a mezei munkától. Számos vidéken a halottak napjának hetében tilos volt a mosás, mer különben "vízben állnak a halottak". Gazdasági hagyományok is kötődnek e két naphoz. Az állatok sok helyütt ilyenkor szorultak be az istállóba. Néhány faluban a cselédek és pásztorok felfogadásának napja is ez a két nap. Az öregek a Mindenszentek napján levágott cserfaágból jósolták az időjárást: ha az ág belül száraz volt, kemény hidegekre, ha nedves volt, lucskos, enyhébb télre következtettek.

Fotók: MTI, Forrás: www.szoboszlokepeskonyve.hu