A kertészek rendszeresen igyekeznek újítani, kísérleteznek a jobb termés elérése érdekében. A szalmabálás technika is az új vívmányok közé tartozik. 

Érdeklődéssel figyelem a hobbikertészkedés oldal (néha vad) hajtásait, a furcsa, frappáns, vagy éppen meghökkentő ötleteket, amikkel az ígéretek szerint szebb, jobb lesz az eredmény, nagyobb lesz a paradicsom, zöldebb a paprika, és így tovább. Nemrégiben bukkantam rá egy érdekes eljárásra, ami nem más, mint a szalmabálás ültetés. A dolog pont olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, vagyis nem a kert talajába ültetünk, hanem egy (sornyi) szalmabálába. Adja magát a kérdés, hogy miért tennénk ezt, és a válasz is megvan, több okból járhatunk így jól. 

A bálába ültetés egyik előnye az emelt ágyáshoz hasonló, vagyis, hogy nem kell egészen a földig hajolnunk, vagy letérdepelnünk a különféle teendők elvégzésekor, ám ez inkább csak a járulékos haszon. A módszer rajongói és terjesztői szerint számos nyomós ok van a bálázásra. Az összekötegelt szalmakupacok jó vízelvezetési képességgel rendelkeznek, az üreges szálak a felesleget elvezetik, a szükséges mennyiséget pedig a gyökerekhez juttatják. Maga a szalma komposztként is funkcionál, bomlása során tápanyagokat biztosít a beültetett zöldségeknek. Szintén jótétemény, hogy a bála hőmérséklete gyorsabban követi a levegőét, mint a talaj, így kora tavaszi ültetéskor hamarabb kezdhetünk neki a munkálatoknak, ősszel pedig a fagykárok kerülhetőek el állítólag. Ugyanakkor a bálák hamarabb is hűlnek ki szellős szerkezetük, és a szokásos ültető közeghez képest jóval kisebb térfogatuk miatt, így mindenképp napos, meleg helyre kell telepíteni a bálaültetvényt. További praktikum, hogy a bálázással megspórolható a szinte mindenki által utált ásás, földátmozgatás, sőt, az ültetés előtti gyomtalanítást is kihagyhatjuk így.

A bálákat könnyen, egyszerűen a kijelölt helyükre vihetjük, így ebben az esetben a kapát, ásót, gereblyét a kamrában is hagyhatjuk, nem lesz rájuk szükség. Persze hátrány is akad, amennyiben a bálákat a gyepre helyezzük, az alatta lévő pázsittól elbúcsúzhatunk, bár ez a felásott kiskert-részeknél sincs másképp. A mérleg másik serpenyőjében ott van a nem biztos, hogy mindenki számára megkapó látvány, és az, hogy tulajdonképpen egy leendő komposzthalomba ültetünk. Ugyanakkor az egész építmény szezonális, a bomlás, elhasználódás után el kell takarítanunk a maradványokat, ám ekkor már komposzt módjára a földbe forgathatjuk a kupacokat. 

Munka azonban a bálás ültetésnél is akad, hiszen nyilván nem annyiból áll a művelet, hogy palántát a bálára dobjuk, és készen vagyunk. Az előkészítés a legtöbb bála-mester szerint legalább két hetet vesz igénybe. A megfelelő helyre felsorakoztatott szalmakockákat az első időszakban trágyázni és öntözni kell, hogy a tápanyagok eljussanak a kockák közepébe is a szálakon keresztül. Mivel az egész bálaültetősdi alapvetően biokertészeti megfontolású, szervestrágyát illendő használni, ez pedig, ne szépítsük, büdös. Jó ötlet foszforral és káliummal is dúsítani a bálát, ezt is lehet bio módon, például halhússal, faforgáccsal abszolválni.

Az egyre csökkenő öntözés és tápanyag-bevitel után nagyjából két hét múlva lesz készen az ültetőkocka. Ha gombák is megjelennek, az mindenképp jó jel, arra utal, hogy a bála ültetésre készen áll. Az öklünkkel, vagy egy ültetőkanállal a szokásos módon telepíthetjük a palántákat, érdemes egy kis földlabdával együtt behelyezni őket, valamint a felszínen is hasznos végigteríteni egy vékonyabb földréteget. Gyomosodástól jóval kevésbé kell tartanunk, mint a szákosos ültetésnél, főképpen, ha a bálák is tiszták, gyommentesek voltak. A nyárra, őszre letermő zöldségek felszedése után a bálák már összeesett, lebomlásnak indult szürke halmok lesznek, ilyenkor csak be kell lapátolni a halmokat a komosztálóba, és jövő tavaszra értékes melléktermékként - szép adag érett komposzt is jutalmunk lesz. 

A szerző blogja itt.