Talán minden kertes háznál akad egy kis zúg a kert valamelyik szélső sarkában, ami eldugott helyen, s valamelyest árnyékban van. Itt komposztáljunk! 

Kirándulások, gombaszedés közben biztosan mindenkinek feltűnt már, hogy milyen süppedős, laza, fekete talaja van az erdőnek. Ugyanilyen szerkezetű a vásárolt virágföld is, mellyel szobai növényeinket kényeztetjük.
Nem mindenki tudja azonban, hogy ezt a szép fekete földet mi magunk is előállíthatjuk ingyen, minimális munkaidő ráfordítással. Nem kell mást csinálnunk, csak kicsiben leutánozni a természetet.

Komposztálni kell, ami nem más, mint a

szerves hulladékok egy helyen gyűjtése.

Pontosan úgy, ahogy az erdő csinálja. Lehullott falevelek, elszáradt növényi maradványok, elhullott rovarok, apró faágak együtt, egymáson. A többit elvégzi a természet, beindul a természetes lebontás, olyan biokémiai folyamat, amelyben a baktériumok, gombák, giliszták különféle módszerekkel lebontják a szerves anyagokat. A végtermék a humusz lesz. A régi, vidéki öregek egyébként azt vallották, hogy a komposztdombnak a bodzabokor alatt van a helye.

A méretét mindenki saját maga határozza meg. Az áruházak kínálnak számtalan fajtájú, formájú komposztáló edényt, elég borsos áron. A gyakorlott kertészek viszont úgy tartják, jobb a nyitott, természetes komposztálódomb, körbejárható, jobban kezelhető, jobban járja a levegő. Néhány deszkából, lécből készíthetünk neki keretet, de nem feltétlenül szükséges.

Kertünkben, háztartásunkban rengeteg hulladék keletkezik, amit komposztálhatunk. Ilyenek a vágott fű, lomb és gallyhulladék, az összes zöldséghulladék, sövények, bokrok nyírásából származó nyesedékek, gyomnövények – amelyek nem érleltek még magot –, zöldségtisztítás hulladéka, kávézacc, gyümölcsök héja, magháza, fahamu, teafű, fekete-fehér papír, toll, haj, szőr, tojáshéj. Ha van otthon valamilyen kisállatunk, annak almát, ürülékét is ide rakhatjuk.

A komposzt nem szemétdomb

Semmiképp ne tegyünk a komposztra műanyagot, fémet, zsíros, olajos ételmaradékokat, gyógyszert, vegyszermaradványokat. Vita kérdése, hogy a diófa levele mehet-e komposztra vagy sem. Még mindig az a leggyakoribb, hogy ősszel máglyaként végzi ez az egyébként nagyon hasznos falevél, de egyre több helyen halljuk, hogy beleteszik a komposztba.

Ahogy a természet felkínálja a komposztálandó anyagot, az ember olyan sorrendben rétegezi egymásra. Ha nagy szárazság van, kicsit meglocsoljuk, nem hagyjuk teljesen kiszáradni. A gyakorlott kertészek bodzalevéllel, csalánkaszálékkal fedik le időnként a tetejét.

Aki szebbé szeretné varázsolni humuszgyárát, a tövébe vethet pár szem kukoricát, vagy napraforgót. Ősszel, amikor leszárad, csak a tetejét kell levágni, a szárakat földben hagyva természetes kerítés veszi körül a komposzttelepünket és kicsit árnyékolnak is, nem engedik kiszáradni a dombocskát. Termése a kertünkben megtelepedett madárkáknak téli élelemforrás.

Többen tökféléket vetnek a komposzt tetejére. Nagyon mutatós, dús lombozatú növény fejlődik rajta, de van egy hibája is. Ahogy telik az idő, úgy esik össze, általában épp a komposztdomb közepe, ahol a legkevésbé szárad ki a talaj. A végén egy kráterben találjuk a töktöveinket.

Mondják erre sokan, hogy tömöríteni szükséges, és akkor nem süpped meg annyira a talaj. Tudnunk kell azonban, hogy komposztdombunkkal megszaporodnak az élőlények kertünkben. Gyíkok, sünik, ha víz van a közelben még az ártatlan siklók is beköltöznek a komposzt nyújtotta összkomfortba. Ha ledöngöljük, kiszorítjuk a levegőt, élettelen, bűzös dombot kapunk. Ha mégis tököt szeretnénk termelni a komposzton, ajánlott egy egyszerű, jól bevált megoldást. Ez a függőleges kert. A komposztdomb oldalához leállítunk egy raklapot, megtömjük félérett komposztanyaggal, meg vakondtúrásból származó földdel. Ebbe ültessük a tökpalántákat, a tetejére egynyári büdöskét, körömvirágot. Így érdekes színfoltja lesz kertünknek.

Ha fentiek szerint járunk el, többszörösen jót teszünk magunknak és környezetünknek. Nem lesz annyi szemetünk, nem kell virágföldre pénzt kiadnunk, esetleges égetésekkel nem terheljük a környezetet, kertünk élettel telik meg, parányi mikroorganizmusoktól a nagyobb madarakig.
Óvjuk hasznosan a természetet.