A gyógynövények végtelen sokaságából most egy olyan növényről olvashatunk, amely a régmúltban éppolyan elterjedt és népszerű lehetett, mint manapság.

A lándzsás útifű (Plantago lanceolata) réges-régen az utak uralkodója volt, és ősidők óta áldás az emberiség számára. Egy angolszász varázsige (ráolvasás), amely kilenc növénytől kér segítséget, és amely egy feltehetőleg XI. századi kéziratban maradt fenn.

„És te,útifű, növények anyja, nyitott napkeletre, hatalmas bensődben, kocsik gázolnak rajtad, hölgyek hajtanak át rajtad, szeretők hajtanak át rajtad mindennel szembeszállsz. Ellenállsz a méregnek, ellen a ragálynak, ellen a bajnak, ami bejárja a földet!”

Ma is úgy van, mint akkor. A baj, a betegség bejárja a földet, és nekünk olyan gyógynövényekre van szükségünk, mint amilyen az összes füvészkönyvben magasztalt útifű, amely szembeszáll a bajjal. Rokona, a széleslevelű nagy útifű (P. major) semmiben sem marad el tőle és éppen úgy használható, mint a lándzsás útifű. Mindkettő megtalálható réteken, legelőkön, utak mentén, parlagokon, árkokban és gyakorlatilag az egész világon.

Az útifű elsősorban a légzőszervi megbetegedések ellen használható, különösen erős köhögés, szamárköhögés, tüdőasztma, hurut, de még tüdőtuberkulózis ellen is. A svájci Künzle tisztelendő, a tősgyökeres természetgyógyász és a gyógynövények nagy hatóerejének szakembere, ezt írja:

„Az útifű mindegyik fajtájából az egész növényt felhasználhatjuk, gyökerét, szárát, virágját és termését. Nincs még egy növény, amelyik úgy tisztítja a vért, a tüdőt és a gyomrot, ezért használ azoknak, akiknek gyenge a tüdejük, veséjük, vérszegények, sápadtak, kiütéseik, májfoltjaik vannak, köhécselnek, rekedtek, soványak, mint az agár, még akkor is, ha mindennel ellátják őket, mi szem-szájnak ingere. Segít lábra állni a gyengécske kisgyerekeknek, akik a jó táplálkozás ellenére is visszamaradnak a fejlődésben.”

Asztmás betegeken útifű és kakukkfű 1:1 arányú keveréke segíthet. Egy ilyen teafőzet máj- és hólyagbántalmak esetén is ajánlható. Bronchitis, tüdőasztma esetén nagyszerű hatása van a teának, amelyet a következőképpen készítünk el: egy csésze hideg vízbe egy szelet citromot teszünk, hozzáadunk egy púpozott kávéskanál barna kandiscukrot, mindezt felforraljuk, négyszer-ötször hagyjuk bugyogni, majd levesszük a tűzről és csak ekkor tesszük bele a púpozott kávéskanál teakeveréket. Fél percig állni hagyjuk. Súlyosabb esetekben napközben négyszer-ötször frissen kell elkészíteni a teát. Kortyonként fogyasztjuk, amilyen melegen csak bírjuk. Ahogy régi füvészkönyvekben olvashatjuk, az útifű magja gátolja a kőképződést, ha naponta 8 grammnyit beveszünk belőle. Melléje útifűteát kell inni. Az útifű-szirup megtisztítja a vért a kórokozóktól és a salakanyagoktól. Kúraszerűen kellene használni, minden étkezés előtt felnőttek egy evőkanállal, gyerekek egy teáskanállal igyanak meg belőle.

Paraszti körökben jól ismert, hogy az útifű nagyon régóta kedvelt seborvosság. Amikor egyszer egy paraszt kint a mezőn a szerszámával súlyosan megsebesítette magát, legnagyobb csodálkozásomra friss útifűlevelet szedett, szétmorzsolta és a sebre rakta. Jóllehet nem mosta meg, mégsem kapott tőle sebfertőzést. A szétmorzsolt friss levelek vágás, darázscsípés, veszett kutya harapása, mérges állatok csípése és mérges kígyók marása ellen is segítenek, utóbbi esetben elsősegélynyújtásra is megfelelnek, ha történetesen nincs orvos a közelben.
Egy régi füvészkönyvben ez áll: „Ha pók csíp meg egy varangyot, útifűhöz igyekszik jutni. Az segít rajta”

Az útifű gyógyítja a golyvát, friss leveleket szétmorzsolunk a két kezünkkel, kicsit megsózzuk és így tesszük a nyakra. Érdemes hosszabb gyaloglás és kirándulás alkalmával útifű levelével kibélelni a cipőnket, mert megakadályozza a vízhólyagok keletkezését. Még a rosszindulatú daganatok is elmúlnak, ha friss, szétdörzsölt levéllel kezeljük. Az útifűlevél a rosszindulatú mirigybetegségeket is gyógyítja, ilyenkor fel kell rakni a beteg testrészre. Ezekben az esetekben azonban friss majoránnát kell beáztatni olívaolajba (sürgős esetben megfelel a szárított majoránna is!) A majoránnát egy üvegbe töltjük, leöntjük az olajjal és tíz napig meleg helyen tartjuk. Az így nyert majoránnaolajjal bekenjük a beteg testrészt, amire azután rárakjuk a szétmorzsolt útifűlevelet, és egy kendővel bekötjük. Rövid időn belül javulás mutatkozik.

Felhasználási módok

Teakészítés: 1 púpozott teáskanál levelet adunk 1 liter vízhez; csak forrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk.

Teakeverék: 1 púpozott teáskanálnyi keveréket 4 liter vízzel leforrázunk. A keverékhez kakukkfüvet és útifüvet veszünk 1:1 arányban.

Levélborogatás: a frissen szedett széleslevelű vagy lándzsás útifűlevelet megmossuk, egy deszkán összetörjük és felrakjuk.

Szirup, első változat: két összmarék útifűlevelet ledarálunk húsdarálón. Ehhez a levélpéphez 300 gramm nyerscukrot és 250 gramm valódi mézet és kevés vizet adunk, hogy oda ne égjen. Folyamatos kevergetés közben gyenge tűzön főzzük, amíg sűrű massza keletkezik belőle, amit azon melegen üvegekbe töltünk. Hűtőszekrényben tároljuk.

Szirup, második változat: a megmosott útifűleveleket nyerscukorral rétegesen rakjuk egy uborkás üvegbe és jól nyomjuk össze az egészet. A massza leülepedik. A következő napokon újabb és újabb rétegeket rakunk be, míg az üveg meg nem telik. A kertben egy védett helyen lyukat ásunk és a 3-4-szeres pergamenkötéssel lezárt üveget beleállítjuk. Egy deszkalapot teszünk föléje és arra nehezéknek egy követ. A gödröt úgy temetjük be, hogy a deszka és a kő jól látható maradjon. A talaj egyenletes melegének hatására a cukor és a levelek sziruppá erjednek össze. Mintegy három hónap múlva kivesszük az üveget a földből, a levét gyümölcspréssel kinyomjuk (nem kendőn át), egyszer felforraljuk és jól zárható üvegekbe töltjük. Ha az erjesztésnek ez a módja nem kivitelezhető, tartsuk az üveget a napon vagy a tűzhely (kályha) közelében, míg az alján lerakódik a szirup. Ezt a szirupot is fel kell forralni egyszer.
Forrás: okoriegeszseg.shp.hu