Új őrület: kerti törpe helyett Buddha-szobrok

09 júl. 2013 Administrator

Kitört a Buddha-szobrok divatja a német kertekben, ahol törpék helyett a nyugalmat, harmóniát sugalló ázsiai alkotások kandikálnak ki a bokrok közül.

buddha1Aki Buddhára néz, a nyugalomra, a harmóniára, a kikapcsolódásra gondol - kikapcsolódni pedig leginkább a kertben lehet. A kereslet óriási, ezért szinte az összes kertészeti centrumban megtalálhatók a Nepálból, Kínából, Tibetből, Baliról és Thaiföldről származó szobrok.

"Az emberek manapság a rohanó világban nyugalomra vágynak" - mondta el Christian Hartl, aki feleségével néhány éve kezdett Buddha-szobrokkal kereskedni. A férfi Bali szigetén maga szerzi be az árut, elmondása szerint minden szobor egyedi. Az ülő Buddhát ábrázoló, egy méter magas szobor ára 500 és 800 euró (150 és 180 ezer forint) között változik.

Ennél azonban sokkal extravagánsabb Buddha-szoborral is díszítheti kertjét, aki nem sajnálja a pénzt: 80 ezer euróért (mintegy 240 millió forintért) már hét méter magas, márványból készült, öt tonna súlyú alkotást is lehet venni.

"Tíz évvel ezelőtt két Buddhával kezdtük, ezeket a barátom hozta a bőröndjében Ázsiából" - mondta a méregdrága szobrokkal kereskedő Thomas Waldmüller. A férfi társával egy garázsban indította be a "Buddha-bizniszt", ma viszont már hat alkalmazottjuk van, forgalmuk pedig megtízszereződött és idén is 20 százalékos növekedést várnak.

buddha2Nemcsak a kerti szobrok kelendőek, hanem a Buddhát ábrázoló ajándéktárgyak is. A termékskála egyre bővül, a legnagyobb európai forgalmazónál mintegy 150 féle tárgy kapható a képeslaptól a teamécsestartóig.

A megélénkült külföldi keresletet a buddhista Thaiföldön élénk figyelemmel kísérik. "A Buddhák nem díszítőelemek" - hívta fel a figyelmet Porncsaj Pinjapong, a buddhisták világszervezetének thaiföldi vezetője. Nincs ellenére, hogy a nem buddhisták Buddha-szobrokat állítsanak, egészen addig, amíg tisztelettel bánnak az alkotással. A tiszteletlen bánásmód megbosszulja magát - jegyezte meg.

Ennek kapcsán Christian Hartl arról számolt be, hogy az ő Buddháit felszentelik Balin még azelőtt, hogy a szállítóládákba kerülnének, a vevők pedig kapnak a szertartásról egy videót.

Forrás: alfahir.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek