A szőlőnövényről már néhány ezer éve tudjuk, hogy liánszerű kúszó növény, amelyet elődeink az erdők szélein, fákra felkúszó növényként fedeztek fel. 

Később rájöttek arra, hogy metszéssel gyümölcse nagyobb bogyójú, zamatosabb lesz. Azóta metszőkéssel, ollóval tartjuk az általunk kívánt formában a szőlőt. Metszés, támberendezés nélkül a szőlő elvadul, hamar elveszti értékét. Vagy mégsem?

A metszés tudománya, technikája és gyakorlata nemzedékről nemzedékre szállt. Csak kevesen kérdezték meg magukat, vagy másokat arról, hogy a szőlőt miért is kell metszeni. A metszés nehéz fizikai munka, amelyet leginkább kedvezőtlen időjárási körülmények között kell végezni. Babó Tivadar szőlőtermelőt azonban éppen ez a kérdés foglalkoztatja már több évtizede: lehet-e a szőlőt metszés nélkül is művelni?

A választ soproni birtokán találhatjuk meg, ahol a több évtizedes kutatómunka eredménye több életkorú és nevelési fázisú szőlősoron is figyelemmel kísérhető. Az ötlet akkor indult útjára, amikor még az egyetemen beállított metszett és metszetlen szőlőt kellett a hallgatóknak bemutatni a metszés szükségességének szemléltetésére.

Babó Tivadar a metszetlen szőlő terméséből készített bort tudatosan tette a házi borverseny bortételei közé, ahol meglepő módon kiemelkedő eredményt ért el. Következő évben azonban ugyanezek a tőkék már csapnivaló bort adtak. Babó Tivadar rájött, hogy a szőlő biológiájából adódóan egyszer jó, egyszer pedig kihagyó évet produkál a szőlő. Kell valamilyen módszer, amellyel a termés egyenletességét szabályozni lehet.

A több évtizedes kísérletezést és gondolkodást ez a probléma indította el. Miért kell a szőlőnek felesleges vesszőtermést hoznia, amelyet metszéssel eltávolítunk, ahelyett, hogy ugyanaz az energia szőlőtermést eredményezhetne? A szőlőnövény genetikai tulajdonságai miatt fajtánként eltérő hosszúságú vessző növelésére és fenntartására képes. A módszer lényege, hogy a támrendszer és a tőszám kialakítását mindig az adott termőhely és a fajta tulajdonságaihoz kell igazítani annak érdekében, hogy a vesszőmennyiséget be lehessen állítani.

A metszőollóra csak az ágas kordon kialakításakor van szükség, utána az olló használatát el lehet felejteni. Ezt követően már csak minden évben a megfelelő rügyszám kialakítására van szükség ahhoz, hogy mekkora termést szeretnénk egy tőkén. Ha tavasszal sok rügyet dörzsölünk le, akkor kisebb termés, de magas cukorfokú szőlő érhető el. Ha a rügyek számát csak kis mértékben csökkentjük, akkor nagyobb termésre számíthatunk.

A módszer lényege abban jelenthet forradalmian új megközelítést a szőlőművelésben, hogy jelentős mértékben csökkenti a szőlőművelés kézimunkaigényét. A kordonon fejlődő szerteágazó vesszőrendszer miatt (innen a művelés neve is, az ágaskordon) a szőlő hajtásai csak kismértékben növekednek, így zöldmunkára nincs szükség. A hajtások növekedése májusban leáll. Vékony, a levegő által jól átjárt lombfal jön létre, amelyet minimális permetezés után ősszel már csak szüretelni kell.

Logikus a kérdés, hogy ez a fajta művelés miért nem terjed jobban? A válasz egyszerű: ki hisz egy ilyen módszernek akkor, ha a szőlőt több ezer éve metszik…Én a szememnek hittem…

Forrás. boraszportal.hu