A spenót egynyári növény, a zöldségek közt dobogós, legalábbis a szedhetőségben, mert tél végén, kora tavasszal már lehet a kertből a konyhába vinni. 

A spenót (Spinacia oleracea), vagy ahogy a menzán - nyilván aljas álcázásból – nevezték: paraj, a Közel-Keletről érkezett hozzánk, valószínűleg Spanyolországon keresztül, arab (perzsa) közvetítéssel. Érdekesség, hogy sokan tévesen évelőnek tartják. A félreértés abból ered, hogy elhullajtott magjaiból a következő évben új növény fejlődik. A magok egyébként akár több évig is megőrzik csírázóképességüket.

Az anyukák kedvelt mondása a spenót egészséges mivolta, és ebben a megállapításban nincs is hiba. K-vitamin tartalma igen magas, kalóriatartalma alacsony, gazdag flavonoidokban és klorofillban. Főzött állapotában oxálsav tartalma miatt az ásványi anyagok lerakódhatnak az emberi szervezetben, így túlzott fogyasztása vese és húgyúti problémákat (kőlerakódást) okozhat, nyersen viszont ilyen hatása nincsen. Azért persze nem sok nyers spenót rajongót ismerek.

A spenótot az otthoni kiskertekben, veteményesekben jó eredményekkel termeszthetjük. A tápanyagban gazdag közeget szereti, a savanyú, lúgos talaj azonban kerülendő. A parajnak a szárazsággal nincs gondja, viszont a hideget nem jól tűri. A magokból ideális esetben, jó körülmények között másfél-két hónap múlva fogyasztható növény fejlődik, melyet aztán a család asztalára tehetünk.

A szerző blogját itt találod!