Permetezzük tejjel a paradicsomot

06 jún. 2015 Administrator

Valamikor nagyon régen, kb. 25-30 évvel ezelőtt, egy kolléganőmet vittük ki a kertjébe, és a szatyrába 5-6 liter tej volt. Rákérdeztem, hogy mit kezd ennyi tejjel, és mondta, hogy a káposztára permetezi, a káposztalepke ellen.

paradicsomRácsodálkoztam, (hisz annyi szuper permetszer van ) és el is felejtettem, a dolgot, majd kezembe került Marie-Luise Kreuter: Biokert című könyve, aki szintén megemlítette a paradicsom-tej-permetezés kombinációt. Közben az internet is elérhetővé vált, és célirányosan kezdtem keresni a tejes permetre. Több weboldal - többek közt a  Biokontroll Hungária archívumában is említésre kerül - szintén javasolja a tejes permet használatát (itt most nem a blogokra, "copy-paste" működő oldalakra gondolok). Most már én is évek óta használom megelőzésre a tejet a konyhakertben, és a maradékot a rózsákra fújom, de az eper is kap belőle. Itt az oldalon először 2010-ben írtam róla, akkor már nálam bevált, kipróbáltam. Azóta eltelt pár év, és a véleményem nem változott. 

Tudományos választ nem találtam arra, hogy milyen szerepet játszik a tej a paradicsom termesztésében, viszont találtam egy szakdolgozatot a tej gombaölő hatásáról a kabakosokra. 

Térjünk vissza a paradicsomra

Kiültetés után, mihamarabb megkezdem a tejes permet használatát, és hetente, 10 naponta permetezek. Az arányok: egy egység tej - hat egység víz, amit ha literbe nézünk, 7 liter. Mivel a permetezőm 10 literes, ez így bőven elég egy adagra. Ilyenkor nem csak a paradicsomot, hanem az összes tökfélét permetezem, de kap belőle a paprika, karalábé, zeller, de még a bazsalikom is, mivel az utóbbi három a paradicsom közé, mellé van ültetve. A rózsáknál sem válogatom szét a virágokat, amelyik a rózsa közelében van, kap a tejből is, vagyis gyakorlatilag az egész kertet tejbe fürdetem. 

A tej zsírosságánál fogva kiváló tapadásfokozó, bármilyen növényi ázalékhoz, főzethez használhatjuk.

 

paradicsom2

A tej bolti tej, a 2,8%-as szoktam vásárolni. Természetesen, választhatunk a számtalan szuper permetszer közül, vagy bízhatunk a szerencsénkben, hogy idén sikerülni fog. Nem fog, mert idén is előjön a paradicsomvész - június közepétől jelenik meg a gomba - és júliusra fórumokon, csoportokban mindenki kétségbe esetten keresi a megoldást - de akkor már késő.

 

Most kell a növényeinket felerősíteni, olyan kondícióba hozni, hogy a paradicsomvésznek esélye se legyen. Addig hetente, 10 naponta kapjuk a hátunkra a permetezőt, és kényeztessük növényeinket. Június közepén adjunk egy rezes permetet (cuproxat, bordói por stb) és ezt időjárás függvényében 3-4 hetente ismételjük meg. Közben tejjel permetezzük, mert a paradicsomvészen kívül egyéb gombás betegségek is megjelennek, ha nem vagyunk résen. Kétségtelen, hogy ezekre is jó a rezes permet,  de akkor mikor tudjuk majd leszedni az első paradicsomot?

 

Az élelmezési várakozási idő igen keservesen telik el, ha érik a paprika, paradicsom, uborka, cukkini. 

Az idei szezont (2015) úgy kezdtük, hogy nem fogunk 200 tő paradicsomot ültetni. Kb. 60-70 -et palántáztunk ki. Nem kockáztatom, és ha enni akarok, akkor nem fogom a naptári napokat számolni, akkor leszedem a kiszemelt paradicsomot. És közben permetezem őket tejjel, majd a hónap közepén (június) bordói por, és megint tej. A többit az időjárás adja.   

paradicsom3

Kérdések és válaszok

  • Azért 7 liter, mert 1+6 az 7, és nem méricskélek, a permetező oldalán ott a jelölés meddig engedjem fel vízzel. Könnyebb a 7 literes permetező, mint a 10-15 literes.
  • jó a sima bolti tej is, több éve ezt használom, van róla gyakorlati tapasztalatom
  • káposztáról nem tudok nyilatkozni, de a karalábé nem tiltakozott - és nem fogok karalábés képet keresni, hogy hiteles legyen :)
  • nem, nem fog savanyú, büdös tejszagban úszni a kert, kimondottan kellemes, édes tej illat lesz míg fel nem szárad
  • igen, jó a köszmétére is, ha lisztharmatos, de akkor növelni kell a tej adagját 
  • igen, az uborkának is jó, az összes tökfélének, így a sárgadinnye is hálás lesz érte.
  • Nem a 30 évvel ez előtti tej minőségi különbsége a lényeg, nem is a zsírtartalom, hanem a fehérje, és a levél felületén megváltozó - a gombás betegségnek nem kedvező - pH érték.
  • Valaki próbálta? - igen, én
  • azt hiszem el, amit látok - tessék kipróbálni, és utána jöhet a vélemény :)
  • "istentelen túl világi bűz volt, ezenkívül csupa penész lett az egész" - ehhez nem tudok hozzá szólni. Kánikulában sem bűzlik és penészedik a kert, valamit biztos rosszul csinálok...

Forrás:gazigazitó.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek