Őszi tennivalók a kertben: faültetés, fametszés gyorsan és szépen

02 okt. 2012 Administrator

oszikert2Ősszel a kertek gazdái felkészítik a növényeket a télre: ha ezt elmulasztjuk, azzal magát az élőlényt, és így kertünk szépségét tesszük ki veszélynek.

Nem csak arról kell gondoskodnunk, hogy az évelő kiültetett virágok, mint a muskátli, bekerüljenek a fészerbe, vagy elégessük a lehullott beteg leveleket, az egészségeseket pedig helyesen komposztáljuk, hanem magukról az élő fákról sem szabad megfeledkeznünk.

A fákat egy évben kétszer kell megmetszenünk. Ez főként a gyümölcsfákra igaz. Egyszer ősszel, amikor is a természet elmúlását érezve az elhalást természetesnek éli meg a fa. A másik alkalom tavasszal nyílik majd, amikor főként a gyümölcstermőket előkészítjük, elindítjuk a termelésre.

Az őszi fametszés kiváló alkalom, hogy a csupasz, kopasz, vagy beteg ágaktól megszabaduljunk. Ha maga a lombkorona és ápolhatatlan azt is érdemes megritkítani, de a lombkorona gallyainak tövében kialakult kuszaságokat is rendezhetjük.

A metszést lehetőleg mindig elágazásnál végezzük, ám olykor máshol is tehetjük. Előfordulhat, hogy a fának egy-egy ágának levei nagyobbak, hirtelen nyári esőtől beindult vízhajtások, amiket nyugodtan megmetszhetünk, akár tövig is. Ha lyukacsos leveleket, beteg részeket találunk, ne csak a levelet, az ágat is távolítsuk el. Próbáljuk meg a ritkítást arányosan végezni, ha sűrű már a korona, úgy végezzük, hogy minden része a fának elegendő napot kapjon. 
A levágott részeknél a fa kissé megbütykösödik. Ha jó időben végezzük a folyamatot, és a metszés helyét vízzel vagy valamilyen nedves, zselés, természetes anyaggal kenjük le, akkor ez a heg, seb sokkal szebb lesz, szebben záródik a fa azon a helyen.

oszikert1Ha azt szeretnénk, hogy adott metszésnél, a fa objektív okokból ne nőjön vissza, viasszal is lezárhatjuk a sérülés helyét, azonban ezt legalább néhány nappal a metszés után végezzük, hogy ne tegyünk kárt a növényben. Ahogy az embert is megégeti a forró viasz, úgy ez a fának is fáj, ezért félig kihűlt, már szilárduló, zselés állapotban kenjük a fára.

A fa elültetését is ősszel végezzük, míg a metszést október elején egyes fákét novemberben, addig az ültetést jó október végére időzíteni. Ha nagyon nagy a hideg, kissé előre lehet azonban hozni ezt is. Az ültetésnél figyelembe kell venni a csemete lombkorona méretét, és legalább egy 1 négyzetméteres gödröt kell ásni neki, kb. 80 cm mélységben, de ez fa fajtánként meghatározott. A faültetéskor erősen kell beültetni a fát, hogy jól tartson a viharos szelekkel szemben, de a földdel ne fullasszuk meg a gyökérzetet, nem kell a gödröt túltömni, könnyen meg kell döngölni csupán. A fát ültetés után ősszel, hetente egyszer alaposan kell locsolni. Télire falevelekkel kell gyökérzetét befedni. Helyettesíthető ez fóliával is, de legjobb valóban a kerti falevél, amely természetes takarója növényeinknek.

Forrás: www.harmonet.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek