A kertészkedésnek is megvannak a maga slágertémái, amiről a szenvedélyes hobbikertészek órákat tudnak vitatkozni, legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél. 

Ősz tájékán, levélhulláskor rendszerint ilyen témává válik a diófa leveleinek komposztálhatósága, mely általában kétségeket ébreszt a gazdákban. Egyesek szerint - és ez az általános vélekedés - a dió semmiképp nem való a komposztba, míg mások állítják, hogy ez balga tévhit. Akadnak, akik az óvatos középutat képviselik, és azt mondják, hogy lehet a diót komposztálni, csak sokkal több idő kell hozzá, mint a "sima" komposzt esetében. És vannak olyanok is, akik egy huszáros vágással oldják meg a problémát, a diólevelet elégetik, és annak hamuját teszik a komposztálóba (vagy máshová). Kinél lehet az igazság?

A diólevél komposztálás tipikusan az a probléma, ami kicsit nagyobb jelentőséget kapott, mint amennyit megérdemel.

Tény ugyanakkor az is, hogy egy roppant közkedvelt és elterjedt fáról van szó, mely dús lombozata okán ősszel jelentős mennyiségű levelet termel, ezekkel a halmokkal pedig valamit kezdeni kell. A dió (és egyéb) avar elégetése több okból nem a legjobb a ötlet. Szóba jöhet még az elszállíttatás is, de a biokertészek és a komposztálás hívei ilyenkor dilemmába kerülnek, mehet-e a komposztládába a dió, vagy nem? Az ellenérvek elsősorban a diólevélben megtalálható növekedésgátló anyagokkal kapcsolatosak, főleg a juglonnal.

A juglon a diófa természetes védekezőrendszerének eleme, kémiai nyelven oxi-alfa-nafto-kinon (C10H6O3), a hidrojuglon oxidációs származéka. A diófa sérülésekor (rovar, betegség, gombafonal) szinte azonnal hidrojuglon keletkezik, ami oxigén vagy szerves sav hatására oxidálódik, és juglon képződik belőle. A juglon megtámadja a behatolót, mérgező hatással van rá. A komposztálhatóság kérdéskörében tehát ez a zanzásított alap arra nézve, hogy a diólevélben alkotóelemei a talajba jutva növekedési depressziót okoznak, vagyis rossz hatással vannak mind a talajéletre, mind a diót tartalmazó komposzttal dúsított közegbe ültetett, vetett növényekre.

A dió komposztálásával kapcsolatban több praktika forog közszájon. Az egyik azt mondja, hogy természetesen komposztálható, csak a benne megtalálható növekedésgátló anyagok miatt sokkal több időre van szükség, az emlegetett időintervallumok 9 hónap és 4-5 év között mozognak, vagyis ennyi ideig kell a diólevelet külön komposztálóedényben tárolni, ezután lehet a rendes komposzttal vegyíteni. Ezt az elméletet némileg cáfolja az a gyakorlatba átültetett kísérlet, mely szerint a diólevél lebomlása már 56 nap után megfelelő volt, vagyis a diós komposzt már ennyi idő után használhatóvá vált.

Egy másik kísérletben pedig kilenc hónap alatt került a diót tartalmazó komposzt használható állapotba, sőt, nem csak a dióval vegyített vegyes komposzt, hanem a csak diólevelet tartalmazó komposzt is hasonló eredményeket produkált. Egy harmadik tesztsorozat arra az eredményre vezetett, hogy a négy hónapig tartó diókomposztálás eredménye káros hatást ugyan nem fejtett ki a növények fejlődésére, de a komposzttól elvárható pozitívumokat sem hozta, ugyanakkor kilenc hónapig tartó komposztálás után semmilyen negatívum nem volt észlelhető.

A dió tehát, mint komposztanyag egyáltalán nem az ördögtől való, sőt, a közhiedelemmel ellentétben nem is tiltott vagy kerülendő. Én magam a diólevelek nagyobb részét vagy elvitetem, vagy a kert egy félreeső részébe halmozom, ahol elrothadhat. A levélhullás végén a kisebbik részét pedig a komposztba aprítom, ez teljesen bevált. A nagy mennyiségű lehullott diólombot ugyanakkor érdemes pár hónapig külön komposztálóba gyűjteni, már csak azért is, mert a komposztálásnál általában nem jó, ha az őszi szezonban hirtelen nagy tömegben jelentkező hullott leveleket egyszerre pakoljuk a komposztládába. A levelek egy részének elégetése, és a hamu komposztra szórása ugyan szóba jöhet, ám az avarégetés szigorú szabályai miatt maga a máglyarakás kerülendő, így ez a megoldás nem javallott.

Forrás:itt