Nagyanyáink sok mindent tudtak az életről, az egészségről. Így azt is, hogy vitaminszükségletüket milyen módszerekkel oldják meg szupermarketek nélkül.

Ilyenkor tél vége felé egyre jobban kívánjuk a finom, zamatos gyümölcsöt vagy a vitaminnal teli zöldséget. Sokunk ezt valamelyik bevásárlóközpontban szerzi be méregdrágán, megfeledkezve arról, hogy egykor nagyanyáink ezt egészen másképpen oldották meg.

Ők már nyáron és ősszel előre gondoltak a hideg, havas, téli napokra, amikor kihaltak a kertek, és csak legfeljebb néhány kánya károgott benne fázósan. Az első gyümölcs érésekor előkerültek a befőttes üvegek, amelyeket – néha még a férfinépséget is bevonva – szép tisztára mosták, majd előkerültek a titkos receptek, és ahány ház, annyiféleképpen rakták el az éppen érő finomságokat.

Ahogy teltek a hetek, hónapok, úgy sorakozott egyre több befőttes üveg a kamra polcain, megőrizve a forró nyár cirógató napsugarait. Milyen jó volt egy fagyos téli nap kibontani egy ilyen üveget, és becsukott szemmel megkóstolni a tartalmát. A nyár ízei ilyenkor összetódultak a szánkban. Boldogan és önfeledten vettük magunkhoz a vitaminokat, főleg a C-vitamint, mire télen az embernek igen nagy szüksége van. Minden egyes szem cseresznye, meggy vagy darab körte és barack bekapása után testünket átjárta a nagyanyánk által készített finomság íze. Ezt egy boltban megvett konzerv soha nem tudja visszaadni. Mindnek olyan műíze van.

Amikor kissrác voltam, akkor mifelénk még nem volt divat az egész házat fűteni télen. Az emberek behúzódtak az egyik szobába, és ott vészelték át a zimankós napokat. A másik szobában vagy szobákban hideg volt. De ezeknek a helyiségeknek volt egy jellegzetessége. Belépve az ajtón, alma vagy körte illata csapta meg az ember orrát. A szekrények tetején, gondosan elrendezve szorgos kezek által, mindenhol gyümölcsök díszelegtek. Ugyanis nagyszüleink télvíz idején ritkán vettek gyümölcsöt, már csak azért sem, mert faluhelyen ez nem volt szokás, de még a városokban is az emberek előre felkészültek a télre. Már ősszel, amikor eljött az ideje, beszerezték kedvező áron a kívánt gyümölcsöt. Csak be kellett lépni a „hideg szobába”, vagy ahol tárolták ezeket a vitaminforrásokat, és máris beleharaphattunk a kiválasztott almába vagy körtébe.

Zöldségekben sem voltak híján, erre szolgáltak a jól kiépített pincék, vermek. Általában az ezekben tárolt zöldségek kitartottak tavaszig, de sokszor még nyárig is. Igaz, ezért sokat kellett dolgozni, de megérte, mert az egész családot ellátták gyümölccsel, zöldséggel, és ezekért csak ritkán kellett boltba menni.

Mi lenne, ha követnék nagyanyáinkat, és önellátók lennénk legalább a vitaminok terén? Mindez nem is olyan elképzelhetetlen. Tudom, több munkával jár, mint bemenni egy szupermarketbe. Panellakásokban szinte ez kivitelezhetetlen, de azért még marad sok lakás, családi ház, amelyek erre alkalmasak. Kisebb és kevesebb mennyiségben emeletes házakban is meg lehetne ezt próbálni, vagy összeállni oly rokonnal, baráttal, kollégával, kinek erre alkalmas helye van. Valójában ez némileg macerásabb, de még így is megéri.

Érdemes lenne követni nagyanyáink jól bevált módszerét, amelyek hosszú évtizedeken át megoldották a téli hónapokban az otthoni vitaminellátást, és nem kellett unos-untalan patikába rohanni piruláért, ha szervezetünk valaminek a hiányát megszenvedte. A gyógyszernek mellékhatása van, és miért tömnénk tele magunkat kemikáliákkal, ha ezt a magunk által termesztett, eltett gyümölccsel és zöldséggel elkerülhetjük?

Forrás: impulsermagazin.hu