Minden bogár rovar, de nem minden rovar ellenség

26 jún. 2012 Megyeri Szabolcs

bogarkaticaA kertekben élősködő, kártékony, elűzni való rovarokról sokszor teszünk említést, de ne gondoljuk, hogy minden ártalmatlan betolakodó az ellenségünk.

Kertünket védhetjük kerítéssel, áthatolhatatlan betonfallal, mégis lesz aki, gond nélkül bejut. Nem a tolvajok elleni védekezésről, hanem a vidéki birtokon megtelepedő rovarfajtákról beszélünk.

Legtöbben alapvetően irtóznak a rovaroktól, bogaraktól, amik csípnek, szúrnak, repülnek, zizegnek. Kertünk, illetve annak növényei azonban biztos nem így gondolnák, ha tudnának gondolni. Mivel lehetne hatásosabban kezdeni a rovar-ember barátság kiépítését, mint a katicabogár méltatásával?

A hétpettyes katica gyakori vendég. A levéltetű-populáció növekedésnek indulásakor, a pettyes élőlények miattuk csoportosulnak. A levéltetűvel fertőzött növény nekik terített asztal, így rögtön meg is nyugodhatunk, a probléma kezelése megkezdődött. (Természetesen gyakran nem elegendőek az orvosláshoz, nekünk is be kell segíteni a tetvek irtásában.) A katica a szövőatkát és a pajzstetveket is örömmel fogyasztja, amerikai, sárga páncélú rokona pedig a lisztharmat eltüntetésében jeleskedik.

bogarfutrinkaA futrinka udvarias lakó, éjszaka aktív,  nappal meghúzza magát kőrepedésekben, fákban, vagy az avarban, így alig zavarja köreinket. Ha akcióba lép, akkor a különféle csigák, hernyók, cserebogárpajorok és a krumplibogár retteghetnek, ők szerepelnek az étlapon. A futrinka saját tömegének akár háromszorosát is bekebelezi naponta, ráadásul lárvái is ragadozók.

A szentjánosbogárról mindenki tudja, hogy világít. Ez a tulajdonsága igen népszerűvé is teszi, a gyermekek sokszor próbálkoznak szentjánosbogarakat dunsztosüvegbe gyűjteni, így készítve lámpást. Arról már kevesebbeknek van tudomása, hogy az eső előtt nem világító szentjánosbogarak mérgező harapással végzik ki a csigákat, amiket aztán rejtekhelyükön falnak föl.

bogarzengolegyA zengőlégy zavarba ejtő lény, szemre olyan, mintha egy légy és egy méh szerelemgyermeke volna. Ezen hasonlóság miatt gyakran áldozatául esik téves irtásnak. Fura kinézete ne tévesszen meg senkit, roppant hasznos kerti lakó, elsősorban levéltetvekkel táplálkozik. Sőt, petéit általában rögtön a tetvek közé rakja le, így a kikelő lárvák azonnal nekilátnak az állomány gyérítésének.

A bájos nevű fátyolkát kártevő-mentesítés céljából tenyésztik. Lárvái élen járnak minden, a növények nedvét szívogató haszontalan betolakodó pusztításában. Természetes - és hatékony - ellensége a levéltetűnek, atkának és kabócának. Egy fátyolkasereg vetekszik a vegyszeres irtás hatékonyságával, hisz egyetlen lárva akár napi félszáz levéltetűt is el tud tüntetni.

A kártevők szempontjából különösen aljas a fürkészdarázs, de a kertészkedők segítségre lelhetnek bennük. Ez a rovar lárvaállapotban gazdaállatok testébe furakodik be (lepke-, légy-, és bogárlárvákba), majd azokat belülről fogyasztja el. Üvegházakban gyakran tenyésztik őket.

bogarfulbemaszoKertünk másik kissé kétes hasznú élőlénye a fülbemászó. Széles körben ismert az a téves elképzelés, miszerint a fülbemászó bogár, a nevéhez híven fülekbe mászik, hogy ott fertőzést okozzon, lepetézzen, vagy egyéb borzalmakat tegyen. Természetesen erről szó sincs, a fülbemászó békés állat – már ha emberről van szó. A levéltetvek, hernyók, és a lerakott peték retteghetnek tőle. Kissé árnyalja a képet, hogy gyakran a gyümölcsöt is megrágja, ezzel erősítve az őt egyébként is övező ellenszenvet.

A rovarokat nagy általánosságban kevesen szeretik, de ne feledjük, hogy a Földön élő fajok közel fele a rovarok osztályába tartozik, így statisztikai alapon ők a bolygónk urai. Ha megszeretni nem is tudjuk őket, legalább az emberi szempontból hasznos bogarakat és rovarokat próbáljuk megkedvelni, de legalábbis elviselni. Ahogy Karl Vogt természettudós mondta: "Ha a rovarok nem lennének kártékonyak, a madarak sem lennének hasznosak."

A szerző blogja itt!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek