Van egy növényünk, melyet mindenki fogyaszt szinte napi rendszerességgel. Esszük számtalan variációban, főételként, köretként, salátaként, csemegének.

Ez a sokoldalú növényünk a burgonya vagy közönséges nevén krumpli. Létezik még számtalan elnevezése. Érdekességként említhetjük, hogy a Dr. Csapody Vera-Dr. Priszter Szaniszló "Magyar növénynevek szótára" című könyvben a növény 19 népi nevét olvashatjuk, mint bandurka, bolyóka, csicsóka, földialma, grulya, gurulya, india, kartifli, kolompér, krumpér, krumpli, kukulyó, péra, piskó, pityere, pityóka, svábtök, tojórépa.

Egész évben megtaláljuk a zöldségespultok polcain, zsákban, necchálóban, vagy ömlesztve. Fajták között nem vagyon válogathatunk, mindenki azt veszi, ami van. Pedig a múlt században még ételféleségenként, felhasználási módonként más és más fajtát használtak.

Salátának a főzés után is keményen maradó fajták valók, régi ilyen volt a kifliburgonya. Levesbe, főzeléknek, rakott ételekhez eleink a Gülbabát és a rózsaburgonyát használták. Ma erre a célra szinte csak a Desirée kapható. Sütéshez már a szétfővő fajta a legmegfelelőbb. A krumplipürét nagyszüleink az Ella krumpliból készítették. Ma a régi fajtákat kiszorították az újabban előállítottak, melyek ellenállóbbak a burgonya betegségekkel szemben.

Tavasszal már alig várjuk az újkrumplit. Az öreg- vagy ó-burgonyát pedig vagy kidobásjuk, vagy megpróbáljuk még elfogyasztani. Minden háznál van ilyenkor néhány szem, ami már fonnyadt is, csírákat hozott, ez általában megy a kukába. Kár azonban kidobni, amikor újburgonyát lehet belőle csinálni. Ehhez még kert sem kell.

Jamie Olivertől származik az ötlet. Ő egy földdel teli zsákba beledug egy vetőkrumplit, oldalát kivágja a zsáknak, és oda is betesz egy szemet. Nem hagyja kiszáradni a talajt, majd amikor a burgonya szárba szökken és elvirágzik, kiönti a zsák tartalmát, egy ebédre való burgonyát.

Ha nincs nylonzsákunk, bevásárlószatyor is megteszi. Mindenkinél akad jó pár darab a fiók mélyén. Kisebbek-nagyobbak, fülesek és nem fülesek. A füles szatyrok általában erősek, vastagabb anyagból készültek, fehérek vagy színesek. Egy a lényegük, hogy nem átlátszóak. Fényre a burgonya ugyanis megzöldül és fogyasztásra alkalmatlan lesz.

Megtöltjük a szatyrot vagy zsákot félig jóféle virágfölddel, vagy házi komposzttal, ráhelyezzük a kicsírázott krumplit, majd óvatosan feltöltjük földdel. Alul, nem az aljára, hanem az oldalába, biztos, ami biztos, lyukakat lehet szúrni, hogy a felesleges víz eltávozhasson. Jöhet eső, felhőszakadás, és a krumplink akkor berothad az álló, pangó víztől. Kicsit belocsoljuk a krumplisszatyrokat, és világos, melegebb helyre tesszük. Ez lehet az előszoba is, ha kellőképpen világos van, vagy erkély, ha már nincs fagyveszély. Kertes házban akár a fák alá is tehetjük, a burgonya ugyanis félárnyékban is nagyon jól megél, ezért szokták kukorica közé is vetni.

Nagyszüleink a krumplisgödörbe beszórtak még egy marék fahamut is, valószínű azért, mert egyrészt fertőtleníti is a talajt, másrészt káliumtartalma is hasznos a növényeknek, a burgonya pedig, mint tudjuk szintén az egyik legfőbb káliumforrásunk.

A nagy burgonyavetés közepette a gyerekekről se feledkezzünk meg. 1-2 szem, fogyasztásra már nem alkalmas burgonyaszemet vágjunk félbe, éles késsel faragjunk bele kis mintákat, akár a kicsik óvodás jelét is. Vízfestékbe mártva a faragott fél burgonyákat, indulhat is a gyereknyomdázás.