Kis helyen látványos megoldás a függőkert

14 máj. 2015 Horváth Rita

Amíg van egy üres fal vagy egy csupasz kerítés addig gondolkozhatunk kertünk szépítgetésén. A függőleges kert egyre divatosabb és nem véletlenül.

Nem szükséges hozzá nagy tér, mert fölfelé terjeszkedik. Ezenkívül  ültethetünk így szinte bármit, legyen az  ehető, egynyári vagy évelő növény. Merítsünk ötleteket az alábbi képekből és lássunk hozzá, még időben vagyunk!

függő1Nem szükséges hozzá nagy tér, mert fölfelé terjeszkedik. Ezenkívül  ültethetünk így szinte bármit, legyen az  ehető, egynyári vagy évelő növény. Merítsünk ötleteket az alábbi képekből és lássunk hozzá, még időben vagyunk!

 

Újrahasznosított zsebek

Csináljunk zsebeket a ház valamelyik homlokzatára ilyen lélegző , újrahasznosított filc anyagból. Tehetünk soronként 4-5 darabot, ültessünk bele virágokat és  szebb lesz a házunk, mintha átfestettük volna.

 függő2

 

Tálcán

Akár beltérbe is tehetünk ilyen élő képeket, hiszen olyan, mint egy festmény. Vegyünk egy osztott téglalap műanyag alakú tálcát, ültessünk bele különböző sziklakert növényeket , fedjük le csirkehálóval és jó erősen rögzítsük a tálcához. Végül tegyünk rá fakeretet a művésziesebb hatás érdekében. Öntözésnél vegyük le a képet és csak annyi vizet öntsünk rá amennyit felvesz a föld.  
 
 függő3

 

Ereszcsatornákkal
Szokatlan, de nagyon kreatív a következő függőleges kert. Régi ereszcsatornákat használtak fel hozzá. Ha ezt választjuk ne felejtsünk el lyukakat fúrni a vízelvezetéshez. 
Mindenképp ellenőrizzük ültetés előtt, hogy a konténerünk tartalmaz-e mérgező anyagot. Végül, de nem utolsósorban figyeljünk a föld mennyiségére is az ereszcsatornára nehezedő súly miatt.  
 

függő4

 

Akasszuk fel őket!

Erősítsünk fel a virágcserép hátára kifejezetten erre a célra alkalmas akasztókat. Ezeket elég strapabíróra tervezték, bírják a nagy szelet és a rájuk nehezedő súlyt is.  Ültethetünk bele konyhai fűszernövényeket vagy egynyáriakat.
 
 függő5

 

A kerítésen

Ezt a nagyon letisztult és szép hatást úgy érték el, hogy a kerítéshez rögzítették a virágládákat. Ráadásul ugyanolyan fából készítették el. 

 

függő7

 

Függő vödrök

Ehhez a csinos beltéri függőleges kert elkészítéséhez csupán a következőkre van szükség: régi szekrényajtó, kampó, fűrészfogas és néhány szép ón vödör.

 

függő8

 

Kaspó szobor

Akár egy szobor is lehetne ez az elragadó függőleges kert, aminek a tetejére még egy madáritatót is tettek.

 

függő9
 
Ferde könyvespolc
valaha könyvespolcként funkcionált ez a hangulatos kis kert. Cédrusból vályúkat szereltek az oldalára így lett virágtartónak is tökéletes.

 

 

 

Rácsos megoldás

Ennek a kertnek még saját öntözőrendszere is van: a szerkezet központjában van 2 pvc cső lyukakkal ellátva, amik segítik a víz eloszlását. 

 

függő11

 

Mindenes tároló

Ez a függő, egykoron "mindenes" tároló függőleges kertként is megállja a helyét. A zsebei ideális méretűek pl. a gyógynövényeknek, vagy egynyári virágoknak.

 

vertical1

 

Létra

Egyszerű, látványos és függőleges. Ha van otthon használaton kívüli létránk esetleg festékünk amivel adhatunk neki egy új színt mindenképp remek ötlet és pofon egyszerű megoldás. Tehetünk minden fokra más virágot és lógathatunk is rá, ahogy kedvünk tartja. 

 

 vertical10

 

Üdítős palackok

Valakinek szemét valakinek függőkert. Mint a képen is látható itt üres műanyagpalackokat töltöttek meg földdel és lógatták fel őket szárítókötéllel. 

 

függő14

 

Ládapiramis

Ismét egy  gyönyörű függőleges kert, amihez azért több hely szükségeltetik, főleg ha piramist építünk. És még szebb a hatás, ha térben áll, nem pedig falhoz állítva. A szerkezetére mindenképp ügyeljünk, hogy minél  biztonságosabb legyen, plusz deszkákkal rögzítsük egymáshoz őket.

 

függő15

 

Minimál design
Ha a minimalista design hívei vagyunk, szeretjük a letisztult formákat, akkor építsünk fel cédrus virágládákból ilyen szemet gyönyörködtető kertet.

 

függő16

 

Raklap kert
A tömör fából készült szerkezet, mint a raklap  sok DIY projektnek az alapja mivel rengeteg lehetőséget rejt magában. Remek alapot biztosít például egy függőkerthez is. A hátoldalához rögzítsünk egy erős lyukacsos szövetet, töltsük fel földdel, a résekhez ültessünk növényeket és már készen is vagyunk.
 

függő17

 

Deszkából 

Ez a fából készített növénytartó ténylegesen függőkert. A deszkákból cserép méretű lyukakat vágtak ki, melyek egyenletesen vannak elosztva. Kötelekkel oldották meg a fellógatást, ami a súlyt is bírja és a fával együtt stílusos megjelenést biztosít a szerkezetnek.

 

függő18

 

Komód újragondolva
Ahelyett, hogy kidobnánk régi fiókos szekrényünket, inkább tegyük ki a és töltsük fel földdel. Lépcsőzetes elrendezéssel vízesésszerű hatást érhetünk el.

  

függő19

 

Különálló fal

Ehhez a kethez külön építettek dróthálóból egy falat cédrus kerettel. 35 kis méretű terracotta cserepet elbír. 

 

függő20

 

+ 1 a ráadás

 

vertical5

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek