„A húsvéti szünetet ásással töltöttük, a Pünkösdit gyomlálással, nyáron pedig kaszáltunk.” – emlékezik vissza Dominique Soltner boldog gyermekkorára.

A 75 éves francia úrnak 40 évébe telt, mire ráeszmélt, hogyan szabadulhat fel az ásás, gyomlálás, kapálás, öntözés fárasztó munkálatai alól.

Egészen egyszerű módszerről van szó: ősszel lefedjük a kertünk egy részét szénával vagy falevéllel. Tél végére a füvet és a levelet „megemészti” a talaj állatvilága. Majd mikor tavasszal szétnyitjuk a takarót a terület földje többé-kevésbé lazává válik (talajtípustól függően), ami megkönnyíti a palánták elültetését (pl. saláta). Ültetés után ismét befedjük ezzel a „mulccsal”. Egy hónappal később salátáink már beborulnak, vagyis ásás, gyomlálás, kapálás és öntözés nélkül termeltünk. A munkát pedig a földalatti fauna végezte el helyettünk. Ez a művelet megismételhető bármilyen palántázható növény esetében, mint például káposzta, articsóka, eper, paradicsom és bármilyen virág. A módszer egyszerűsége azonban nem jelent feltétlen evidenciát. Ha zöldségeink, gyümölcseink, virágaink változatosságára gondolunk, nem is olyan egyszerű eltalálni a legtökéletesebb takarónak valót. Talajtakaróink igen sokfélék lehetnek: fűnyesedék, széna, szalma, mulcs, stb. És hogy melyik növénynek mi a legmegfelelőbb takaró? Erre a kérdésre a választ csak az évek múlásával, saját tapasztalataink alapján fogjuk megkapni.

Veteményes zöldkomposzton
A széna, amivel befedjük a talajt több ezer magot tartalmaz, ami elnyomhatja zöldségeink nemes magját. Ezért aztán a magvetéshez más módszert javasol Dominique Soltner, melynek neve zöldkomposzt. A zöldkomposzt tulajdonképpen zöldhulladékot jelent, ami bármelyik kertben termelődik, mint például fűnyesedék, falevelek, faágak. 6 hónapnyi 60° feletti érlelés minden magot és betegséget elpusztít a komposztból. Az eredmény pedig ideális veteményalap bármilyen vetőmagtípushoz. Az így elvetett magoknak akkora előnye van a földben egyébként is jelen lévő magokhoz képest, hogy egyetlen gyomlálás sem szükséges, feltéve, hogy a tapasztalatunk alapján megszerzett legjobb technikát alkalmazzuk a vetés során.

Kertészkedés faháncson
A faháncsot már régóta használják mulcsként a fák tövénél kiváló víz- és humuszmegtartó képessége miatt. A kertben termelődő apróbb ágakat aprítsuk fel. Minél vékonyabb darabokra zúzzuk, annál nagyobb felületen tudják az élőlények végezni helyettünk a talaj lazítását. 1-3 cm vastagságban terítsük szét a háncsot a kiszemelt területen. Zöldségeket, virágokat, fákat, sövényeket termelhetünk földmunka nélkül mulcson és zöldkomposzton, melyek természetes utódai a fekete műanyagfóliának vagy egyéb mesterséges talajtakarónak.

A módszer szülőatyja, Dominique Soltner
1936-ban született, 1962 és 1972 között 2 mezőgazdasági gimnáziumban tanított. 1967-ben megalapította a Mezőgazdasági Technikák és Tudományok Gyűjteménye című folyóiratot, melynek első, kézzel készített számai a mezőgazdaság és az állattenyésztés főbb témáival foglalkoztak. Az 1970-es években divatossá vált nagyszabású talajegyengetési láz ellen jelentette meg A fa és a rézsű című kiadványát, mely ebben a témában az első kötetnek számított. Ebben az időben egy 3 hektárnyi területen tesztelni kezdte az új módszert beültetésekkel, lejtő elvezetéssel, szélfogókkal, erdősávokkal, ligetekkel.

1976-ban a Rennes-i „Ligetek” előadássorozat során, amely hivatalossá tette az ilyen vidékek iránti érdeklődést, összekötötte kutatásait az Erdőfejlesztési Intézet kutatásaival. Botanikusokkal együtt dolgozott a növényfajok kiválasztásán, a fóliás beültetés legeredményesebb technikáján, aztán később természetes, biológiailag lebomló szalmatakarós beültetés technikáján. 1985-től kezdve konyhakertekre alkalmazta a szalmatakaró és a zöldhulladék komposzt használatának jó eredményeit. Megfigyeléseit 15 kiadványban foglalta össze (Kertművelés földmunkák nélkül, Az új komposzt, stb), melyekben a fenntartható mezőgazdaság új szektorait hirdeti, úgy, mint a talaj konzerválása, a víz raktározása, a fa, a lejtő és az erdő szerepe.

Forrás