"Járműgrill": tűz a felniben, étek a tárcsán

13 aug. 2013 Szabó Karesz

Az ezermester praktikája: szerezz egy felnit, építsd meg a grillezőt erre alapozva, és remek falatokat készíthetsz azon sütve, főzve és nyársalva is.

felni5Alapvetően a felni mérete határozza meg a grillező kialakítását. Ha csöveket hegesztübnk az acélfelnihez, úgy könnyebb beépíteni. A két cső furataival a bogrács magasságát lehet szabályozni, az egymástól való távolsága pedig pont olyan, hogy befér közé majd egy sütésre használatos tárcsa is.

A hő hatására a felni kitágul, ezért a beépítés során a méretét meg kell növelni – például hullámpapírba burkolással, amit folpack fóliával rögzítünk, és akkor nem is ázik el. Az első keményebb tüzelésnél kiég az egész és akkor nem reped meg az építmény.

Tárcsázás
Kell egy legalább 40 cm átmérőjű mezőgazdaságból való tárcsa. A közepén a négyszögletes furat  behegesztett,. 8-as betonvasból van rá hajtva két 15 cm széles fül, hogy kesztyűben is meg lehessen fogni. A tűztől való magasságát 3 lábú távtartó gyűrűvel lehet beállítani, így közben rakni is lehet alatta a tüzet.  Erre is vonatkozik az ősi főzési tanács: ha nagyon sül vagy fő, vagy hozzá kell még tenni, vagy le kell venni a tűzről.

felni2Milyen étkek „tárcsázhatók”?
- rántotta a la tárcsa,
- cukkini szeletek, a végén hozzásütünk pár kettévágott fokhagyma cikket,
- hagymás csirkemáj – először az apróra vágott hagymát sütjük kevés olajban, majd hozzáadjuk az apróra kockázott csirkemájat. Addig keverjük és sütjük, ameddig a leve el nem fő, a vége felé borsozzuk és sózzuk,
- gombás rántotta.

Tekerés
A rablóhús és testvérei kategória eszköze a forgatható nyárs, ami jelen esetben duplex rendszerű és a feltűzdelés megkönnyítésére szétszedhető.

Kézi nyársalás
A nyárs egy U alakra hajtott 4 mm átmérőjű vaspálca csőre hegesztve, a fanyél egy békebeli kiságy rácsaiból készült, a csepegtető tálca pedig alufóliával bevont mozaiklap.

felnirost3A receptek közösek, a tekerő több, a nyárs egy személyre szolgáltat kellő mennyiségű harapnivalót. Alapanyagként szalonna, császárszalonna, kolbász, virsli, hagyma, gomba, hússzeletek szolgálhatnak, de a lista bővíthető. A végeredmény pedig étvágygerjesztő lesz.

Roston sütés
Nem is lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a roston sütés lehetőségéről. Ez eredetileg nem is igazán magyaros találmány, mivel nálunk főleg a kukorica pattogtatás és gesztenye sütés területén volt ismert. A rost ez esetben egy lecserélt gáztűzhely rácsa.

Ülőhelyek a tűz körül
Az egész építmény azért ilyen alacsony, mert a tűz az ember barátja, és a barátunkkal akkor tudunk jó viszonyba kerülni, ha leülünk beszélgetni vele. A hegyekben is mindig ültünk a tűz körül, épp ami volt kövön, fadarabon, vagy épp a földön. Épp ezért hozzá illő ülőalkalmasságokat lehet készíteni. Ha egy kis padocska az, annak egy nagy előnye a tuskóval ellentétben, hogy nem hal ki alatta a fű, és magad mellé tudsz tenni egy-két dolgot.

A szerző blogja itt.

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek