Kertünk egy kis világ, amelyben a növényeket mi válogatjuk össze, mi választjuk ki, hogy mi hova kerül, társítjuk őket, meghatározva a kert élővilágát.

A fekete nadálytő (Symphytum officinale), vagy népiesen forrasztófű, nedves rétekről begyűjthető gyógynövényként inkább ismert, mint kerti dísz vagy haszonnövényként. Pedig megérdemli, hogy kertünk elvadított részében, a konyhakert sarkában vagy akár a virágágyás évelőkkel teli oldalán helyet adjunk neki.

Először is kiváló dísznövénye a virágágyásoknak. Ha megfelelő helyre van ültetve, ahol elég nedvességhez  és tápanyaghoz jut, akkor méretesre növekedő zöld levelei nemcsak megfelelő hátteret biztosítanak a többi virágzó növénynek, de egész nyáron nyíló, lilás,  kunkor virágzata is érdekes, tetszetős színfolttal járul hozzá az ágyás elrendezéséhez, a kert kellemes hangulatához. Azok közé a növények közé tartozik, amelyeknek nagyon jól néznek ki az ágyáson kívül is, ha van a kertnek elvadított része, ahol kissé magasabb a fű, és akár megtűrve akár telepítve nyílnak a vadvirágok, akkor a nadály is közéjük kerülhet. Ha a komposzthalmot szeretnénk egy kicsit elrejteni szem elől, akkor más növényekkel együtt ültetve a feketenadály tövet is felhasználhatjuk.

Választhatunk neki helyet a konyhakertben is. Kiskertünkhöz tartózó zöldségeskertet nem kell  teljesen elhatárolni a telek többi részétől és nem szabad úgy tekinteni rá mint egy csakis termelésre használt terület. Az itt lévő évelő növényeket érdemes úgy elhelyezni, hogy kellemes hangulatot adjanak a zöldségesnek, esetleg díszítsenek is. Nekik is lehet társuk a fekete nadálytő, annál is inkább, hogy kertészeti felhasználására a zöldségeskertben lesz.

A forrasztófű nemcsak különleges gyógynövény, de nagyon hasznos levéltrágya készíthető belőle.  Gyökérzetének köszönhetően könnyen magához veszi a talajban lévő tápanyagokat, még azokat is amelyek a legtöbb növény számára nehezen hozzáférhetőek és dús levélzetet fejleszt. Ha leszedjük a leveleit és néhány napig vízben áztatjuk akkor a szétázott levelekből az ott felhalmozott tápanyagok az ázatba kerülnek, majd ezt a „teát”, felhígítva használhatjuk mint levéltrágya, vagy kiöntözve mint tápoldat. A növénynek az idősebb, alsó leveleit érdemes leszedni, és felaprítva egy vederbe, vagy hasonló, lehetőleg fedeles edénybe rakni, majd annyi vízzel feltölteni ami jól ellepi. A lezárt vedret, hordót ezután egy félárnyékos helyen hagyjuk néhány napig- egy hétig.

Tanácsos félreeső helyen tartani az edényt mert egy idő után nagyon kellemetlen szaga lesz a lének. Ha már a levelek szétáztak akkor szűrjük le, és 10-15 rész vízzel felhígítva használjuk el a tápoldatot. A fekete nadálytőből készült tápoldat főleg káliumban gazdag (a csalánból készült főleg nitrogénben), de emelett sok fontos mikroelemet is tartalmaz. Igencsak alkalmas a paradicsom, paprika, tök és káposztafélék fejtrágyázására, de bogyós gyümölcsöt termő bokrok és gyümölcsfák körül is használhatjuk. A zöldségnövények káliumigénye nagyon  megemelkedik a virágzást követő időszakban, és fejlődésüket segíthetjük tápoldatozással.  A paradicsom ha nem tud elég káliumot felvenni a talajból akkor kevesebb virágot köt, illetve a megtermékenyült virágok egy részét elhullatja, a megmaradt gyümölcsök pedig nem pirosodnak egyenletesen, a szár körüli részen zöldesek maradnak. A káliumhiányban szenvedő káposztafélék lassan fejlődnek, aminek következtében a levelek nagyon szálásak, fásak lesznek.

A fekete nadálytő közeli rokona a kevésbé elterjedt, de igencsak érdekes, díszes és ehető borágónak, a szintén gyógynövény tüdőfűnek és a mindenki által ismert  nefelejcsnek. Hogy dísznövényként mennyire álja meg a helyét az ízlés dolga, gyógynövényként a legjobb az, ha nincs szükségünk rá, de bió tápoldathoz ez az egyik legjobb növény (a csalán a másik), ezért szánjunk neki egy kis helyet a kertben!

Forrás