Elő a kerti szerszámokkal!

18 febr. 2013 Megyeri Szabolcs

kertiszerszam2A kertészkedés roppant jó móka, ám megfelelő segédeszközök nélkül nem sokra jutunk. Ugyanakkor a szerszámokat sokan hajlamosak kissé mostohán kezelni.

Ezekről az általában egyszerű tárgyakról nem feltételezzük, hogy különösebb gondoskodást igényelnek. A körültekintőbbek használat után lemossák őket, és jó esetben egy fedett sufniban, a garázs sarkában, pincében tárolják őket. Sokszor ennyi valóban elég is, de más a helyzet, ha az eszközök egész télen rossz körülmények között pihentek. Nincs bosszantóbb, mint mikor az első tavaszi kerti teendők hiúsulnak meg, mert a kerítés mellett átteleltetett ásót megette a rozsda, a metszőolló nem nyomható össze többé, vagy a gereblye fanyele rohadt szét. Hogy megelőzzük a kellemetlen fiaskót, érdemes mostanában tartani egy átfogó rovancsot a szerszámok között, és kijavítani, amit kell.

Azon már felesleges elmerengeni, mit is kellett volna tenni ősszel. Időgépünk nincs, tehát a jelen állapotokkal kell kezdeni valamit. Ha az eszközök letisztítva, esetleg átolajozva, száraz, fedett helyen töltötték a hideg hónapokat, akkor nagy valószínűséggel nem sok gondunk lesz. Más esetekben egy délutánba is beletelhet a renoválás. Nézzük előbb a fém részeket.

kertiszerszam1Az első lépés a tisztítás. A felületeket mossuk le, majd egy erős gyökérkefével vakarjuk le az esetlegesen ott ragadt szennyeződéseket. A rozsdafoltokat drótkefével tüntethetjük el. Ásó, kapa esetén fontos az élesség, az egyenes felület, így a csorbát köszörüljük ki, jobban mondva kalapáljuk ki. Ha üllő nincs a háznál, egy balta tompa fele is megteszi, de bármilyen masszív, vízszintes felület alkalmas. A rögtönzött kovácsmunkához egy erősebb kalapács szükséges, a többi ösztönösen jönni fog. Az élezés se maradjon el, bevizezett köszörűkővel állhatunk neki, tapasztaltabbak a flexet is bevethetik. A fanyeleket vizsgáljuk át, bírni fogják-e az új szezont! Amennyiben repedt, túlságosan korhadt, inkább cseréljük: nem érdemes egy olyan eszközzel dolgozni, ami bármelyik pillanatban kettétörhet. A nyél rögzítése, főleg az öregebb, örökölt eszközöknél egy egyszerű szeg, de jó ötlet ezeket facsavarra cserélni, mert erősebbek. A korróziót egy olajos ronggyal való átkenéssel előzhetjük meg, de az elfekvő gépzsír is bevethető. A fanyeleket mossuk le, dörzsöljük át mosogatószeres vízzel, majd finom csiszolópapírral tüntessük el a szálkákat. Különösen fontos a balta vizsgálata, ez a legsúlyosabb, ezért a legbalesetveszélyesebb eszköz, sose lötyögjön, járjon le a feje. Ha nem rögzül biztosan a nyélen, és nem is tudjuk megszorítani, inkább vásároljunk újat. Tudom ajánlani az egy idomból készült baltát, ezzel sosem lesz gond.

Az élezés még fontosabb a metszőollónál, mert az életlen vágófelület nem csupán kényelmetlenséget okozhat, de kárt is tehet a növényekben. Élezni fenőkővel, vagy drágább, de hatékony, külön erre a célra készült szerszámélezővel is lehet. A metszóolló rugója is kardinális kérdés, a márkásabb daraboknál ez cserélhető, ami rövid úton megoldhatja a gondokat. A vágóéleket összeszorító csavart húzzuk meg, hogy precíz lehessen a vágás. A spirálrugókat elég kis kefével megtisztítani, ha szennyezettek, a lemezrugóhoz a petróleumos áztatás az üdvözítő.

kertiszerszam3Sok újabb, márkás szerszámnak műanyagból készül a nyele, ezek különösebb karbantartást nem igényelnek, a meleg, mosószeres lemosás elég számukra. Nagyobb problémát okozhatnak a motoros kerti gépek, mint a szegélynyíró, a fűnyírő, a rotakapa, és társaik. Azt ajánlom, ezek hibás működése (vagy nem működése) esetén ne veselkedjünk neki a szétszerelésüknek Mekk Mester módjára, hacsak nincs releváns szakismeretünk. A saját kezű barkácsolás alkalmasint többe kerülhet utólag a szakszervízben, mint amennyit spórolni reméltünk, ráadásul ezek a gépek veszélyesek, ne babráljuk őket ad-hoc módon.

Fontos dolog még a tárolás kérdése. Ha eddig nem tettük, jelöljünk ki az eszközöknek egy fedett, ideális esetben zárható helyet, ahol sem illetéktelenek, sem gyerekek nem férnek hozzájuk. Munka után mindig szedjük össze a szerszámokat, és legalább egy öblítéssel tisztítsuk meg azokat, majd rakjuk a helyükre. A rossz állapotú szerszámokat inkább cseréljük le újakra, így a munka is könnyebb, élvezetesebb lesz!

A szerző blogját itt találod!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek