Hét módszert teszteltünk burgonya termesztésre, megvizsgálva annak előnyeit és hátrányait.

A burgonyatermesztés módszereivel már többen kísérleteztek kiskertben és balkonon egyaránt. Most megpróbáljuk feltárni a leggyakrabban emlegetett módszerek eredményességét, előnyeit és hátrányait. Az öt ''magasított'' módszernél 2 rész termőtalajt, 1 rész komposzttal számoltunk.

1. Hagyományos módszer

Ássunk több (de legalább egy) egyenes, sekély árkot, egymástól kb. 60-80 cm méter távolságra, lehetőleg előkészített talajba. Ültessük a  vetőburgonya gumóit egymástól kb. 15-20 cm távolságokra egymástól, és fedjük le 8-10 cm vastagságú talajréteggel. Amikor a hajtások elérik 20-30 cm magasságot, kapát használva a talaj rögeit elsímitva a sorok között, a növények szárait félig elborító kis dombocskákat hozzunk létre . Ezek a dombocskák maradjanak is meg egészen a krumpli kiásásáig.

Előnyök: ennek a módszernek vannak a legkisebb anyagi igénye. Ez biztosan beválik, mert nagyszüleink, dédszüleink így csinálták több száz éven keresztül. Nagy területre ma is szinte kizárólag ezt használják.

Hátrányok: a hozam nagyban függ a talajviszonyoktól, a nem jó minőségű, nem jól művelt, trágyázatlan talajon nem lesz kielégítő termésünk.

2. Szalmatakaró

Majdnem ugyanaz a metódus, a különbséget csak az jelenti, hogy takarásra nem csak a talajt használjuk, hanem szalmát is.

Előnyök: A 8-12 cm-es talajtakaró jobban őrzi a nedvességet, kevésbé megerőltető az ásás, jól véd a krumplibogár ellen, ráadásul kapálni sem kell.

Hátrányok: a hozamok  valamivel kisebbek, a mezei egerek egész nemzetségeit  kapával fogjuk  elkergetni a szalma közeléből, a szalma beszerzése (ha nincs saját) nem is olyan egyszerű.

3. Emelt ágyás

Ezzel a módszerrel lehetővé tesszük a burgonyának, hogy még több termőtalajt használjon fel úgy, hogy az ágyást feltöltjük a feléig fellazított termőtalajjal. A távolságok ugyanazok. A betakarítás az oldalfalak megbontásával történik.

Előnyök: Ez a módszer eredményezi a legnagyobb termést, és a burgonyánk egyenletesen nagy lesz. Az emelt ágyások jó választásnak bizonyulhatnak ahol a kerti talaj rossz  vízelvezetésű.

Hátrányok: munka- és időigényes.

4. Termesztő zsák

Noha nehéz elképzelni, de gyártanak  termesztőzsákokat, sűrű szövésű polipropilénből. Tegyünk néhány centi talaj-komposzt keveréket a zsák aljába, majd 3 vagy 4 vetőburgonyát, és fedjük le 8-10 centi talajjal. Folyamatosan pótoljuk a talajt a növény növekedésével szinkronban. A betakarítás egy lendületes oldalbarúgással is kezdődhet, miáltal az felborulva azonnal feltárja eleddig rejtett kincseit.

Előnyök: bárhol elhelyezhetjük, ahol nem törjük ki benne a nyakunkat, nem kell kapálni, nem kell gyomlálni, és a fekete színű zsákban gyorsabban növekedésre számíthatunk (a Nap hatása jobban érvényesül)  Ha jól csináljuk bámulatosan jó termésünk lehet.

Hátrányok: nem olcsó technika, az ár-érték arány nem minden esetben kielégítő.

5. Szemeteszsák

Az előbbi módszer kelet-európai sufnituning változata, plussz néhány utólag vágott szellőző nyílás. Ez pedig azért szükséges, mert a jó öreg nylonzsák csak minden mást ereszt át, a levegőt pont nem. Ráadásul a napsütés sem érvényesül olyan hatékonysággal, mint a termesztőzsák esetében (lásd fent).

Előnyök: hasonló mint az előző módszer, de olcsóbb.

Hátrányok: csúnya (nem kicsit), a szemeteszsák egyébként sem a legkörnyezettudatosabb választás, a hatékonyság elmarad az előző verziótól.

6. Fadoboz

Ezt a módszert már többen is próbálták, hiszen akár kicsinyke balkonunkon is jól mutathat és a majdnem zárt "dobozunk" a zord külvilágtól is hivatott megvédeni kedvenc gumós növényünket. Az alapműveletek úgy zajlanak, mint a megemelt ágyásnál, csak épp folytatásképp folyamatosan köré építjük ezt a kisebb fajta erődöt is. Ahogy növekedik úgy pótoljuk benne termőtalajt és közben emeljük egyre magasabbra kicsiny várunk  falait is. A betakarítás még számunkra is emberpróbáló feladat, de ha az alsó két léc-sort kivehetőre terveztük, némi kis aknamunkával hozzáférhetünk jól megérdemelt gumóinkhoz.

Előnyök: "ember" legyen a talpán az a dúvad, aki vidéki kis Fort-Knoxunkban bármi kárt is képes tenni, plussz a az emelt rendszerben használt jó minőségű talaj miatt is kielégítő termést kapunk.

Hátrányok: sziszifuszi munkálatok, gyakori odafigyelés. Az eredmények pedig nem minden esetben igazolják az erőfeszítést.

7. Drótháló

Az alábbi módszer tulajdonképpen az eddigi módszerek elfajzott hibridje. A krumplinak megássuk a fentebb már leírt megemelt ágyat, de a helyett, hogy egy laza mozdulatal beledobnánk, majd eltemetnénk, lényegesebben fifikásabban cselekszünk. A burgonya gumók köré, középkori páncéling gyanánt dróthálót fonunk. Ezt a hálót, vagy inkább tölcsért az alsó harmadáig megtöltjük a fent többször leírt komposzt-talaj csodamix-szel, majd jön bele a 2-3 vetőburgonya, és újabb földmennyiség. Ahogyan nő a növényünk mindig töltsük fel 8-10 cm-nyi földdel. Betakarításnál bontsuk szét a hálót és szedjük össze a termésünket.

Előnyök: előnye és egyben hátránya is a módszernek, hogy pompásan távol tartja a gyökerektől a vízet. Ez magas talajvíznél jó, de szárazság idején nem mondhatni ideálisnak. Ez utóbbi esetben a megtermett gumók mennyisége számításon aluli lehet.

Tehet ezek lennének a módszerek, ki-ki válaszon belőle lehetőségei, pénztárcája, talajviszonyainak megfelelően. A Burgonya legyen veletek!

Fotó + forrás