Murakeresztúr a pihenni és táborozni vágyók paradicsoma

11 szept. 2014 Bódi Ágnes

Murakeresztúr, ez a folyamatosan fejlődő zalai falu csodálatos környezetével és vendégszeretettel várja egész évben a táborozókat és a turistákat!  

muratabor2„Kicsiny falum ott születtem én, nincs ott gyertya nincs ott lámpafény…” E dal sorai jutottak eszembe, amelyet a két kis zalai faluban, Murakeresztúron és Fityeházon élők biztos nem mondhatnak el magukról. Mert az elmúlt 7 évben olyan fejlődésen ment keresztül egyházközösségük, amiről már nem csak regionálisan, hanem országosan is beszélnek az emberek.

Sokan feltennék most a kérdést: MÉGIS HOGYAN? Mi szükséges hozzá? Egyszerű a válasz: jó vezető és nyitott közösség. Polgár Róbert plébánosnak köszönhetően elindult egy olyan értékteremtő és szemléletformáló folyamat, amit a helyi közösség nagy örömmel fogadott és partnerként állt hozzá a közös munkához.

muratabor4Elért eredményeik önmagukért beszélnek. A murakeresztúri plébánia oázisává vált a közösségi életnek. Pályázatok segítségével templomaik teljesen megújultak, a felújított pajta helyén Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret működtetnek, teniszpályát, strandröplabda pályát, játszóteret alakítottak ki a plébánia területén, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra megfelelő kikapcsolódást.

További pályázatoknak köszönhetően számos szemléletformáló rendezvényt valósítottak meg, amelyek az egészséges életmódra és a környezetvédelemre hívták fel a figyelmet. Táboroztatják a hittanosokat, tanfolyamokat - tanulmányi utakat, böllér és pálinka fesztivált szerveznek a falusi és háztáji életmód népszerűsítése érdekében. Együttműködnek a helyi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel, hogy a közösségi élet hajóját egy irányba húzva tudják elérni és megvalósítani céljaikat.

muratabor5A falusi turizmus szempontjából kitűnő választás lehet bárki számára Murakeresztúr. Az ország ezen szegletében egy aktív és fejlődő falut ismerhetnek meg az idelátogatók. A plébánia közösségi házában 30 fős csoportokat tudnak fogadni az év minden napján. Kitűnő választás lehet táborozó csoportoknak, erdei iskolásoknak, túrázóknak, cégek és vállalkozások számára csapatépítő tréningek megtartására egyaránt. Szállásuk minden igényt kielégít és egy szeretettel teli falusi légkör fogadja az idelátogatókat és kikapcsolódni vágyókat.

murataborTovábbi információk a szállásról, a környék adta lehetőségekről és az elérhetőségekről a www.murakereszturiplebania.hu honlapján találhatóak.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek