Biogazdálkodik, birkákat tart, és ízes lekvárokat készít Robi atya

29 okt. 2013 Horváth-Balogh Attila

Polgár Róbert plébános kompótkészítéssel-lekvárfőzéssel készül a télre, amihez vásárolt egy befőzőautomatát is. A templomkert füvét birkák „nyírják”.

atya1Murakeresztúron Polgár Róbert a plébánia sikeres pályázatai révén ráirányította a hívek figyelmét a környezetvédelem fontosságára, s olyan praktikákat tett közkinccsé, melyek révén egészségesebben és olcsóbban is élhetnek. Egyebek közt biokertészettel kapcsolatos tanfolyam indult, melyen összesen huszonöt érdeklődő vett részt. Maga Polgár Róbert is bio módszerekkel gondozza a templomkert régi magyar fajtájú gyümölcsfáit. Növényei szép terméssel örvendeztették meg az atyát, aki most már azon dolgozik, hogy a nyár ízeiből minél többet megőrizzen a hideg téli hónapokra.

Szép eredményeket sikerült elérnünk, úgy látszik, működik a dolog – mondta a katolikus plébános, akit a legutóbbi megyenapon Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díjjal tüntetett ki a Zala Megyei Önkormányzat.

- Ezen felbuzdulva vásároltam egy befőzőautomatát, mely hőkezeléssel csírátlanít, így lehetővé teszi, hogy tartósítószer nélkül is hosszú ideig elálljanak a befőzött termékek, a lekvárok, meggykompótok, szörpök. Cukkinit, zöldbabot és borsót is tettem el, összesen negyven üveg sorakozik a kamránk polcain. És még nincs vége a befőzési idénynek...

atya2Polgár Róbert atya elárulta, hogy a birkatenyésztésbe is belefogott, ha már egyszer természetbarát biogazdálkodó szellemben gondozza a templom kertjét, akkor történjen úgy még a fű nyírása is.

- Gyermekkoromban szülőhelyemen, Csángóföldön pásztorkodtam és amióta ide kerültem, régi álmom volt, hogy legyenek birkáim – mesélte.

- Barátaim megleptek egy báránnyal, aki viszont igen nehezen viselte az egyedüllétet. Ezért vettem mellé még három társat. Így most már leginkább az ő „dolguk” lenne a fűnyírás, bár akkora a terület, hogy nem bírják erővel. Így valószínűleg, tovább kell majd növelni a létszámot... Hozzáfűzte, mindez természetesen, nem öncélú, épp ellenkezőleg, személyes példájával kívánja a háztáji szeretetére buzdítani a híveket.

Forrás: zaol.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek