Komlóska, az adóparadicsom: hagyományaiban él az önellátó falu

09 okt. 2015 Administrator

Komlóska kedves kis ruszin falucska, zsákfalu a Zempléni hegységben, a Nagy-Egres patak mentén, a Történelmi Tokaji Borvidék északi határa és a Zempléni Tájvédelmi Körzet déli határa között helyezkedik el.  

 

 

A 3000 hektár közigazgatási területén többségében erdők, szántók, legelők és gyümölcsösök találhatók.  A falu 1990-ben nyerte vissza önállóságát, önkormányzata törekszik a teljes önellátásra és az öko gazdálkodásra. Ma már nincsen munkanélküli a településen, viszont van adókedvezmény amivel  ide csábítottak más vállalkozásokat is. Van görög katolikus templomuk, 1820-ban épült tájházuk, kulturális központjuk.

 

A rendszerváltást követően megszűnt a térségben a munkalehetőség és a kivándorlás miatt a lakosság elöregedett és munkanélküli lett.

 

A termőterületek 5 százaléka volt csak megművelt, a gyepterületek elgazosodtak, nem volt ló, szarvasmarha juh a községben és az átlagjövedelem nem haladta meg az 50 ezer forintot.  A mai helyzet egészen más, mint korábban volt. Mára Komlóska önfenntartó ökofalu lett: mintagazdaságként működő erdőszövetkezettel rendelkeznek, több mint 200 vállalkozás választotta székhelyéül vagy telephelyéül,  már van posta, bölcsőde, óvoda, iskola,  kultúrház, könyvtár, teleház. Az önkormányzat stabil pénzügyi helyzete miatt nincsen hitelük és munkanélküli sincsen a faluba.

 

 

1994 óta Köteles László úr a falu polgármestere. Az ő hite és elszántsága kellett a változáshoz. 2003-ban 911 település összefogásával kisposta mozgalmat hirdetett. Kezdeményezésére indult 2009-ben és 2012-ben a Nemzeti Zarándoklat nemzetünkért, közösségeinkért, családunkért az egyetértés és a szeretet reményében.

 

Az önkormányzat nem kapott hitelt, és pályázati pénzt sem. Az 5 millió forint önkormányzati támogatás sem hagyott más lehetőséget a községnek, mint hogy önellátó legyen.

 

Az önkormányzat önellátó lett és művelésbe vont területeket. Az általános iskola gyakorló kertjében már a legkisebbek is tanulják a növénytermesztési munkálatokat, de a gyógynövények hasznosítását is a mai napig nagyon jól ismerik a helyiek.

 

Adóparadicsomot alakítottak ki a vállalkozások számára, csak a kötelezően fizetendő gépjárműadó van. A lakosság számára vetőmagot biztosít, az ültetéshez segítséget nyújt munkagépekkel. A művelésbe bevont területek megtisztítása során tüzelőt termelünk intézményeink számára. A visszaállított gyepterületek kiváló gyógynövénytermő helyek, illetve állattartásra alkalmas területek.

 

 

A művelésbe bevont területek megtisztítása során tüzelőt termelnek intézményeik számára. A visszaállított gyepterületek kiváló gyógynövénytermő helyek, illetve állattartásra alkalmas területek.

 

Állatokat helyeznek ki a családokhoz melyhez biztosítják a takarmányt, és a tenyészidő végén a kihelyezett állomány 50 százalékát kérik vissza a termelőtől. Ma már majd kétezer baromfi, száznál is több kecske és pár tehén is van a faluban.  A megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket részben a közétkeztetésben használják fel, részben pedig Zempléni  Kézműves Termék márkanév alatt értékesítik a helyben készített lekvárokat, befőtteket és más termékeket.

 

Épült, szépült és közösséggé érlelődött a falu. Évente negyven ünnepet tartanak az újévköszöntő kántálástól, a vízkereszti, pataknál történő vízszentelésen, a tavaszköszöntő tábortűzön és a gyógynövényszentelésen át, a karácsonyi betlehemes játékig.

 

 

Különösen büszkék az évente háromszor megrendezett faluszépítő napra.

 

Komlóskai közpálinka

 

Azért neveztük el közpálinkának, mert annyira adta magát ez az elnevezés, hogy nem is hívhatnánk másnak, hiszen a gyártási és a felhasználási folyamat minden eleme a közhöz kapcsolódik. Közterületen gyűjtöttük a gyümölcsöt, a közmunka programban résztvevők szedték, tárolták és érlelték az alapanyagot, a pálinkát pedig a köz javára fogjuk felhasználni, mert ezt a pálinkát nem lehet és nem is akarjuk forgalomba hozni. Aligha fog a nyakunkon maradni a Komlóskai közpálinka, ugyanis évente legalább három alkalommal szoktunk faluszépítő napot tartani, amelynek keretében rendbe tesszük a település közterületeit. Egy-egy ilyen alkalommal pedig a munka kezdetén jót fog tenni mindenkinek egy kupica Komlóskai közpálinka. – mondja Köteles László, Komlóska polgármestere.

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek