Túlélni a középkort: történelmi időutazás a Koronás Parkban

02 nov. 2014 Vaskor István

Székesfehérváron, a hajdani vidámpark területén nyitotta meg kapuit 2014. júliusában a koronázó város legújabb turisztikai attrakciója, a Koronás Park.

koronas5A Koronás Park a történelmi belvárostól mintegy 5 perce, több mint 1,8 hektáros fás, ligetes területen helyezkedik el, mely a romantikus Rózsaliget és a Csónakázó-tó szomszédságában található. A látogatók itt ismerhetik meg Székesfehérvár páratlan történelmi örökségét, méghozzá aktív kikapcsolódással és szórakoztató keretek között. A legszebb reményeket is messze meghaladja az érdeklődés az új látványosság iránt: a július 25-ei nyitás óta, a kapuknál elhelyezett forgalomszámlálók adatai szerint a látogatók száma már a százezret is megközelíti.  

- Nagyon sok kisgyermekes fehérvári család elsősorban egy nagyszerű játéktérnek tekinti a parkot, aminek nagyon örülünk – mondta érdeklődésünkre F. Szegő Krisztina, a park szakmai irányítását együttműködő partnerként ellátó Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Azt is örömmel tapasztaljuk, hogy a Koronás Park mind szélesebb körben válik ismertté: a megnyitás óta egyre többen érdeklődnek programjaink, kínálatunk iránt az ország különböző részeiről – civil közösségek, osztálykirándulók és családok egyaránt.

koronas2De mit is kínál ez – az uniós pályázati forrás felhasználásával megépült – „csodavilág”? A történelmi játszópark elemeiben leképezi a középkori koronázó város mintegy fél évezredet felölelő fényes történelmi múltját, így annak helyszíneit, (falu, mocsár, erdő, labirintus vár) és legfontosabb eseményeit (koronázási szertartás, lovagi torna, csata). A játékok, terek térbeli elhelyezése, megjelenése alkalmas arra, hogy a látogatók a park irányított útvonalán végighaladva információs táblák és játékos feladványok segítségével a külső részektől a városfalon túl egészen a koronázó dombig eljutva egyfajta időutazáson vegyenek részt.

koronas3- A Koronás Park ezen túlmenően még sok más izgalmas felfedeznivalót is kínál – említi az ügyvezető asszony. - Látogatóinknak érdemes benézni az épületbe is, ahol a nagyobb gyerekek, sőt a felnőttek számára is sok érdekesség található. Így például a kinect játék, amellyel tovább bővíthetjük történelmi ismereteinket a középkorról és a magyar királyokról. A koronázó város páratlan történelmi múltjához kötődő programok között ügyességi játékok és informatikai fejlesztések egyaránt megtalálhatók, de a korszakról a legátfogóbb képet az ÉLŐ-Képes Krónika előadása adja. A jellegzetesen középkori vásári komédia műfajában bemutatott produkció életre kelti a középkor legismertebb figuráit és legendáit, miközben minden korosztály számára feledhetetlen vidám perceket kínál. A park központi épületében animátorok várják a közönséget, akik bemutatják a játékokat, és játékvezetőként is rendelkezésre állnak.

koronas4A parkba ingyenes a belépés, az imént említett játékok és a rendezvények azonban fizetősek. A csoportoknak megrendelhető programok közé tartozik a történelmi hétpróba, az étel-, italkóstolással egybekötött Korok ízei című történelmi kosztümös előadás és a középkori kaszinó is. Állandó programjaik keretében minden hétvégén tematikus játszóházakkal, középkori kaszinóval, meseházzal, játékműhellyel és bábszínházzal várják a gyerekeket. Hagyományőrző programkínálatukban népi játszóházak, néptánc műsorok, táncházak, a jeles napok és ünnepi szokások felelevenítése, folk estek, régi zenei koncertek és táncbemutatók, tudományos előadások és nyári történelmi táborok is szerepelnek.

- Állandó és megrendelhető programjaink mellett kiemelném a park szolgáltatásaira épülő és ezekkel összeköthető csoportos programok lebonyolításának lehetőségét is – folytatja F. Szegő Krisztina. – Szívesen vállaljuk születésnapi partik, céges rendezvények, akár csapatépítő tréningek lebonyolítását is. Csapatépítő tréningek esetén „Túlélni a középkort” elnevezéssel, programvezetőinkkel, fotószínházzal és igény szerint kiegészítő szolgáltatásokkal a park egésze lefoglalható.

koronas1A Koronás Park – mely egész évben nyitva tart – egyszerre igyekszik megfelelni a helyiek és a Székesfehérvárra látogató turisták igényeinek, ezért várnak mindenkit, aki még nem kóstolt bele e történelmi időutazásba, és persze azokat is, akik már ismerik a város új nevezetességét.

További információk a Koronás Park weboldalán és Facebook-oldalán találhatók.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek