Tavasztól őszig magyar tájakon
A magyar tájakat, a hazai termékeket és a vidéki életformát népszerűsítő rendezvénysorozatra várják az érdeklődőket a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat nyitó napján, április 14-én a legelők világával, a pásztorélettel, a csikós, gulyás, juhász, kondás, kanász, csordás szavak jelentésével és mögöttes tartalmával ismerkedhettek meg a látogatók a fővárosi műzeumban.
Május 12-én az ébredő természettel, a többi között a madárodú készítésével, a festőnövényekkel, azok felhasználásával és a bokrétának való alapanyagokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Június 2-án gyógyvizekről szóló előadások, mesterségek bemutatói, városligeti séták és vizes kísérletek is színesítik a programokat. A szakemberek gyógynövényekkel és fűszernövényekkel kapcsolatos ismereteiket is megosztják az érdeklődőkkel.
A Vajdahunyadvár kolostorudvarán július 28-án a magyarországi halfajokról tudhat meg többet a közönség: a felnőttek a vizek világáról szóló előadásokat hallhatnak, a gyerekek akadálypályákon tehetik próbára ügyességüket.
Borászati tárlattal egybekötött borkóstoláson vehetnek részt a látogatók szeptember 29-én, közben az ügyes kezűek a Városliget fáinak és bokrainak terméseiből asztaldíszt készíthetnek.
A Tavasztól őszig magyar tájakon című programsorozat célja, hogy segítse a vidéki gazdálkodók, a kézművesek, a gyógynövénytermesztők, az állattartók és a városi emberek találkozását. A hónapról hónapra változó programok révén a látogatók nyomon követhetik, ahogy a téltemetés után a természet újjászületik, elkezdődik az állatok legeltetése, a vetés, majd a növények virágzása, a gyümölccsé érés és végül az aratás, a betakarítás. Találkozhatnak azokkal a hazai gazdálkodókkal és mesteremberekkel, akiknek a természet rendje határozza meg a mindennapjait, és akiknek munkája révén kerülnek az asztalokra az ízletes házi sajtok és a fűszeres borok.
A programsorozat a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szervezésében a hazai nemzeti park igazgatóságok közreműködésével valósul meg – tájékoztatott az MTI.