Provanszi stílusú Babérliget a somogyi dombok ölelésében

07 dec. 2014 Lantos Tivadar

Déli szigetek között hajóztam s egy napon olyan helyre értem, ahol a fogadó babérligetben állt. Babérfát még keveset láttam. Úgy tudtam, ha természetesen fejlődik, csak bokor.

Baberliget1 copy

 

Itt szép, magas, lombos fa volt, a kertben legalább háromszáz darab. Ebéd és vacsora közben a mély, sötétzöld árnyékban fűszeres illatát szívtam. A frissen sült hal, vörösbor, szőlő mellé babérillatú levegő! Aki teheti, szánjon rá egy hetet, nem fogja megbánni – írja Hamvas Béla A babérligetkönyv című munkájában. Ez a különleges életérzés foghat el bennünket is, ha Somogy megyében járunk, mert a finom elegancia és az apró részletekbe rejtett igényesség elevenedik meg Polányban, a Babérliget Vendégházban.

 

 

A birtok eredetileg a Békeffy nemesi család tulajdona volt az 1800-as években; az akkori földesurat bizonyára örömmel töltené el a látvány, egykori életterét mai gazdái mennyire megbecsülik, minőségien újragondolták mindazt, amit egykor jelentett. A ház berendezése és stílusa a gasztronómiát és designt egyaránt kedvelő tulajdonosokat dicséri, mely gondosan összeválogatott helyi és külföldi antik tárgyakból és bútorokból áll, s amelyet ügyesen vegyítettek modern design elemekkel, így pl. az egész házban kortárs magyar festők alkotásait láthatjuk. A kétszintes épületben, a földszinten található közösségi terekhez tartozik egy hatalmas és kényelmes nappali, benne két nagyméretű szófával és egy nagyon szép zongorával, továbbá egy tágas és kellemes étkezőhelyiség, egy hangulatos kandallós könyvtárszoba és egy óriási konyha. A földszinten található még 5 szoba, melyből kettő közös bejárattal és előtérrel rendelkezik, így ideális családi apartmannak, a további három pedig kétágyas szoba. 

 

A földszinten, az épület hátsó szárnyában foglal még helyet egy fürdőház rész, benne panorámás szaunával, gőzkamrával és tusolókkal, ahonnan a kültéri medencéhez juthatunk ki. Az emeleten további 5 szoba található, köztük egy háromágyas, három kétágyas, valamint egy nászutas lakosztály. Az emeleti részen is van még egy kényelmes nappali helyiség, illetve egy, a kültéri medencére és a kertre néző 50 nm-es yoga/Pilates terem, mely egyben kiválóan alkalmas konferencia teremnek is.

 

Baberliget3

 

- A ház és a birtok nagyon alkalmas céges csapatépítő tréningek megtartására. A házon belüli közös elfoglaltságokat jól kiegészítik a környéken található programok, mint a vidrapark meglátogatása, borászatok felkeresése, élménylövészet, offroadozás.   A vidéki éttermek csúcskategóriájába tartozik a Kistücsök, ami 20 perces távolságra van tőlünk. A csapatépítők keretében jelenik meg élményelemként a közös főzés. Ilyenkor egyeztetett menü szerint tevékenykednek a résztvevők, profi szakács felügyelete alatt.  Az épület egyedi tervezésű konyhájában hatalmas jégszekrények, egy konyhai szigetbe épített  professzionális gáztűzhely és elektromos sütő, kétmedencés mosogató, két mosogatógép és egyedi kialakítású fiókok, tárolók találhatók. Ősz és a tél folyamán elsősorban ezek az elfoglaltságok a legkedveltebbek. A közös főzés alatt könnyebben összekovácsolódik a csapat, és a közös munka eredményét is együtt élvezhetik a résztvevők – mondja el Végvári Borbála, a Babérliget vezetője.

 

Az idilli környezet csodálatos hangulatot ont magából. Az épület konyhájából kilépve, egy pergolával fedett kültéri étkezőteraszra jutunk, melyen két nagy asztalnál kényelmesen 20 főt lehet leültetni. A tágas és világos étkező helyiség egy pár lépésnyire a konyhától, a földszinti nappalin keresztül közelíthető meg. A nagyméretűembereket kültéri medence (5x12 méter) zöldszínű vizével gyönyörű látványt nyújt, melynek hátterében vadszőlővel befuttatott támfal, még hátrébb  kiserdő és gyümölcsfák, közvetlen környezetében pedig levendulák, rózsák és más mediterrán növények találhatók.

A medence mellett napozóágyak és egyéb kényelmes fotelek, székek állnak a pihenni vágyók rendelkezésére. A céges összejöveteleken kívül nagyon alkalmas a terület esküvők megrendezésére is.

 

baberliget4

 

- Az esküvő szervezés külön iparággá vált az elmúlt években.  A tavaly ősszel és az idén nyáron megtartott esküvői rendezvényekből okulva az látszik, hogy Magyarországon unikális helyszín vagyunk. Nemrég tanultam meg a kifejezést: vintage esküvői helyszín, amely a húszas, harmincas évek békebeli stílusát idézi modern köntösben. Szép lassan kialakult egy olyan csapat körülöttünk, akik az esküvői program összes elemét nagyon magas színvonalon tudják biztosítani: fotós, videós, virágkötő, partyszerviz, fodrász, sminkes.  Sőt, a szomszédos településről az anyakönyvvezető is rendszeresen kijár hozzánk. Többféle megoldás lehetséges, a házaspár maga is hozhat catering céget, de magunk is vállaljuk az ellátást egészen 60-70 főig. Egyre többen keresnek meg bennünket külföldről, elsősorban vegyes jegyespárok, ahol vagy a fiú, vagy a lány magyar.

 

Nemcsak rendezvények, hanem családok, párok is felkereshetik a Babérliget Vendégházat, amely mindenki számára tartogat meglepetéseket. A villaépülethez tartozik még egy Tóház is, mely egy kisméretű, de annál romantikusabb faház a faluban lévő horgásztó partján, remek búvóhely szerelmespárok részére, vagy tökéletes megoldás, mint 11. szoba azon vendégek számára, akik az egész házat kibérelik. A vendégháztól mindössze 15 perces sétával elérhető, és teljes intimitást nyújt az arra vágyó vendégek számára. A tó kiválóan alkalmas horgászásra is.

- Szőlők, gyümölcsfák, fűszernövénykert. A vendégek, akik nálunk szállnak meg, szinte nem akarnak kimozdulni. A helynek – nem én mondom, mert elfogultság lenne ilyet állítani -, van egy hívogató varázsa, nem véletlen, hogy sokan visszajárnak. Télen közkedvelt a szauna, a gőz, nagyokat lehet kirándulni a környéken. Mindemellett házon belüli borkóstolókat is tudunk szervezni. Az Ikon, vagy akár a Légli pincészet 20 kilométerre van tőlünk, ide kisbusz szokta vinni a vendégeinket. Ha igény van rá, a bor is jöhet hozzánk – mondja el Végvári Bori, a Babérliget vezetője.  

 

Baberliget5

 

A dekor, a hangulat, a miliő, az egyediség. Ez jellemzi leginkább a Babérliget Vendégházat. Nincs benne a tömeggyártott, az üzletszerű megjelenítés, hanem minden másképpen, különlegesebben van jelen, mint a megszokott. Az igényesség, az odafigyelés nemcsak a megjelenésből árad, hanem a személyzet, a tulajdonosok hozzáállásából is. Felejthetetlen élményt kínál télen, nyáron a Babérliget.

További információk a Babérliget Vendégház weboldalán és Facebook-oldalán találhatók.

(x)

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek