Pásztor Háza: harapjon a levegőbe Zalamerenyén!

20 nov. 2014 Vaskor István

A szájhagyomány szerint Mindszenty József az itteni klímát megtapasztalva kis Svájcnak nevezte a falut. Zalamerenyén ugyanis valóban harapni lehet a levegőt.

hazpasztor1A 180 fős picinyke Zala megyei falu ma nem a turisták paradicsoma, ám csodálatos környezetével, s a település nemrégiben elkészült vendégházával alighanem rövid időn belül beírja magát a környéken kalandozók kedvenc célpontja közé.

A Pásztor Háza Vendégház létrehozása nem szokványos történet. Tar Mihály riporter, újságíró, szerkesztő munkája közben szeretett bele Zalamerenyébe.

Ott, ahol a köves út véget ér,

a nagy telken álló egykori pásztor háza ihlette meg végérvényesen az újságírót, hogy ebben az érintetlen természeti környezetben alkot egy maradandót önmaga, a helyiek és a turisták számára.

- Cégem, a Tarvízió Kft. a Hazai Turizmus című televíziós sorozat egyik epizódját forgatta Zalamerenyén – mondta érdeklődésünkre Tar Mihály ügyvezető, a Pásztor Háza Vendégház tulajdonosa. - Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy a turizmus, leginkább az aktív pihenést szolgáló falusi turizmus irányába kellene fejlesztenünk,

s akkor „szembe jött” a falu Zalakaros felőli utcájának utolsó telke,

 rajta az egykori pásztor akkorra már erősen lelakott háza. Beleszerettünk, megvettük, és mertünk nagyot álmodni. A sorozat készítése közben megtapasztaltam, hogy a falusi vendégfogadóknál ki, mit rontott el, mit csinált jól: ezeket „összegyúrva” terveztük meg a portát.

- Sokáig nem álmodoztak, hiszen miután nekiálltak, egy év alatt rendbe tették és kibővítették az épületet. Az utolsó simításokat követően 2014. november 28-án hivatalosan is átadják rendeltetésének a portát, ám köztudott, hogy ezt megelőzően járt már itt illusztris látogató.

hazpasztor2-2013 karácsonya előtt egy nappal Jonathan Knott, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete járt nálunk. A nagykövet megismerkedhetett a Zalamerenye által kínált még kiaknázatlan lehetőségekkel, megtapasztalhatta az itt élő vendégszeretetét, gasztronómiai különlegességeinket, s örökre megtanulta azt a magyar szót, hogy dödölle. Visszatérve a mához:

a paraszti kúriákhoz hasonló stílusban épített házunk

három apartmanja és tágas közösségi helyisége a legmodernebb eszközökkel felszerelve kényezteti az itt megpihenőket. Ahogy mondani szoktam: falusi hangulat luxus körülmények között! Egyébként a házban pótágyakkal maximum húsz fő elszállásolása oldható meg egyszerre. Ami pedig nagyon fontos, hogy gondoltunk a mozgásukban korlátozottakra is, egyik apartmanunk teljesen akadálymentesített.

- Milyen szolgáltatásokat kínál a Pásztor Háza Vendégház?

- Vendégeink díjmentesen igénybe vehetik a ház valamennyi szolgáltatását. Kemence szigetünkön kerti sütést-főzést rendezhetnek, de a ház alsó szintjén lévő közösségi tér eszközei, játékai – billiárd, léghoki, asztali foci, darts – is segítenek a felhőtlen időtöltésben. A közösségi tér ablakian az esti, éjszakai órákban kilesve

gyakran látni a környék vadjait is,

akik gyakran merészkednek ki az erdő szélére.  A felső szinten kialakított tréning szoba egy-egy jó beszélgetésre, koccintásra akkor is ideális hely, ha éppen rossz idő van. Az itt pihenőknek kerékpártúrákhoz kerékpárt, erdei kirándulásokhoz nordic-walking botokat biztosítunk. Korlátozott számban kiságyat és etetőszéket is biztosítunk kisgyermekes családoknak. Terveink szerint a ház kert felőli oldalán – mely vetítővászonként „szolgál” – filmvetítéseket szervezünk a jövőben, s a közel kétezer négyzetméteres parkosított kertben kisfesztiválok rendezését is szeretnénk megvalósítani.

- Ajánlatukat olvasva a falu, a környék és a gépkocsival gyorsan és kényelmesen elérhető közeli idegenforgalmi látványosságok is csalogatóak az aktív turizmust kedvelők számára.

hazpasztor3- A helyi Szent-Mihály templom 10 percnyi sétára van a Pásztor Házától, innen újabb tíz perc a nyolchektáros vízfelületű zalamerenyei tó. Itt horgász vendégeink az év bármely szakában kipróbálhatják szerencséjüket. Innen kicsit hosszabb sétával közelíthető meg a vízimalom és a mellette álló kis kastély. Új tulajdonosa ezeket most állítja vissza eredeti állapotába. Vendégházunk kiváló fekvésének köszönhetően

ideális pihenőhely a zalakarosi gyógyfürdő látogatóinak is.

Az erdei úton – mely kijelöl turista útvonal – 20-25 perc alatt gyalogosan is elérhető a fürdő. Az egész napos strandi nyüzsgés után a nyugodt, csendes estékre és éjszakákra kitűnő választás a Pásztor Háza. Zalamerenyéről 20-30 perc alatt Hévíz, Kehidakustány is elérhető, de közel van Keszthely is, mely a Balaton nyújtotta lehetőségeken kívül számtalan nevezetességgel várja a látogatókat.

hazpasztor4A Kis-Balaton egy kőhajításnyira található,  az érintetlen természet szinte végtelen csodájával. Kerékpárral körbejárható; minimális szintkülönbséggel, ez az alig negyven kilométer még gyerekeknek is teljesíthető. Természetesen segítünk vendégeinknek a programok összeállításában, melynek részét képezi terveink szerint péntekenként a kemencés szigeten történő össznépi sütögetés is.

- Apropó össznépi sütögetés. Rövidesen szakács képesítést is szerez. Tervei vannak ezzel?

- Tulajdonképpen igen. Ahhoz, hogy bármiféle étkeztetéssel kapcsolatos szolgáltatást is nyújthassunk, megfelelő képesítéssel kell rendelkeznie valakinek a cégben. Mivel egyébként is szeretek, és állítólag tudok is főzni, egyértelmű volt számomra, hogy ezt magamnak kell megoldani. A nagykövet úr látogatásakor is én készítettem a menüt, de

a falu erdélyi testvértelepülésének delegációja is evett már a dödöllémből.

Jó érzés volt, amikor egy idősebb hölgy jött a receptért. Hangsúlyozom, hogy Erdélyből jöttek, ahol nem mennek segítségért a szomszédba ha jó ízekről van szó. Bevallom, hogy egyáltalán nem esik nehezemre, ha főzni kell.

- Legyen végezetül ez itt a reklám helye: mi az a csalogató, amellyel „táncra hívja” a leendő látogatókat?

hazpasztor5- A Pásztor Háza Vendégház azokat várja, akik szeretnének szinte az erdőben megszállva, vendégszeretetünket megismerve eltölteni néhány napot, vagy akár hetet. Ha eljönnek, akkor megérzik, milyen a tiszta levegő, amikor a füst helyett az erdőknek köszönhetően nyáron is hűvös, oxigénnel teli levegővel töltik meg tüdejüket. Egy hét Zalamerenye és Ön úgy megy haza, mint akinek a tüdejét átöblítették, vérét kicserélték.

További információk a Pásztor Háza Vendégház weboldalán (www.pasztorhaza.hu) érhetők el. 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek