Aki szeret utazni, új helyeket felfedezni, jól tudja, a legjobb élményekre akkor talál, ha nem keresi, hanem csak belebotlik, vagy egy jó barát ajánlja.

Sokak számára ilyen felfedezés a Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye Nagyrábén, ahova vagy véletlenül keveredik az ember, vagy baráti ajánlásra. Direkt marketing ugyanis nincs, a hír szájról szájra terjed, de annál messzebbre. Megfordult már itt volt kormányfő és országos hírű író, csodájára járnak a környék muzeológusai és néprajzosai, és érkeznek látogatók a világ számos pontjáról Olaszországtól Walesig.

A hely szülőatyja, lelke Ványai Gusztáv mezőgazdasági vállalkozó, aki tíz éve kezdett hobbiból régi mezőgazdasági eszközöket gyűjteni. Mint mondja, van, aki balatoni nyaralót vesz, ő meg régiségeket. Ez a passziója mára jóval több, mint pusztán hobbi, igazi szenvedély. Egy évtized alatt a gyűjteménye akkorára duzzadt, hogy felér egy kisebb néprajzi múzeummal. 300 m2-en 4000 tárgy 12 témában mutatja be a 19. századi paraszti-falusi gazdálkodás eszközeit, szerszámait. A hatalmas gyűjtemény persze önmagában is impozáns, különlegességét mégis inkább az adja, hogy minden egyes darabjának, az épület valamennyi szegletének története van.

Még be se lépünk a portára, máris hatalmas színes rajz köszönti a vendéget a ház utcafronti falán, melyet helyi asszonyok mesei motívumok alapján festettek. A faluban akkora látvány volt állítólag az akció, hogy a helybeli gyerekek az utca túloldalán guggolva figyelték. Ami Nagyrábén pár éve privát kezdeményezés volt, ma a világ nagyvárosaiban street art néven fut.

A falu központjában álló ház a vidám meserajzok ellenére komoly múlttal bír, magán viseli az elmúlt 100 év gazdasági-társadalmi változásainak jegyeit. Az épület az 1910-es években épült, gazdáját az ’50-es években kuláknak minősítették és családjával, ingóságaival együtt 24 óra alatt kilakoltatták. Állítólag pár családi kincs még mindig a házban rejlik eldugva valahol. A portát a helyi tsz vette birtokába, majd a ’90-es években egy magánvállalkozó tulajdonába került, végül jelenlegi tulajdonosához, aki a kultúra szolgálatába állította. Így mesélnek ma ezek a falak letűnt idők meséiről, a házigazda pedig a kiállított tárgyakhoz fűződő személyes élményeiről, köztük családi örökségről és kalandos körülmények között szerzett különleges darabokról.

A tárgyak egy része ránézésre igénytelen, ócska, szedett-vedettnek tetsző, néprajzi szempontból azonban igen becsesek. Legnagyobb részük házi gyártmány, készítőjük évszázados gyakorlat szerint maga fundálta ki vagy alakította át, így a tárgyak nem csak az egykori paraszti-kultúra emlékeit, hagyományait, de alkotójuk agyafúrtságát, képességeit, ízlését is őrzik. Egy részük ma is működőképes, a látogató akár ki is próbálhatja őket. Közben pedig jót mulathat a kiállított tárgyak régies, tájszavas kifejezésein, mint a brigigyó, fintok, gyalázka, kászu, palóka, triőr, légely és vonyogó.

A néprajzi ismeretek mellett a látogatót gasztronómiai élmények is várják Nagyrábén. A kiállítóhely melletti ingatlanon 1957 óta pálinkafőzde áll. Mint mindennek, ennek az épületnek is története van.

A házigazda nagyapja tsz-alkalmazottként főzte itt egykor a pálinkát, de a kommunista időkben bordélyházként is üzemelt. Ma újra pálinka fő benne, így a vendég igény szerint pálinkakóstolóval is egybekötheti a látogatását. Ízekből nincs hiány: alma, körte, szilva, kajszibarack, meggy és törköly szerepel a kínálatban. A helyben főtt pálinkák a környék legjobbjai, hiszen kellő tapasztalattal, nagy gonddal, odafigyelve, a hagyományokat tisztelve készítik őket. Ahogy a kiállított tárgyak értékét, úgy a pálinka élményét is fokozza az eltelt idő. Az itt kínált párlatok legalább 3 hónapos érlelési időn vannak túl, letisztultak, lekerekedtek, ízük kellemesen gyümölcsös, illatuk enyhén fűszeres.

Ha a pálinkák kellően meghozták az étvágyat, további kulináris élményekre nyílik lehetőség: a gyűjteménynek helyet adó épület tornácán a kiállított tárgyakhoz illeszkedő felújított asztalok, székek között helyi ételkülönlegességeket lehet kóstolni. A hely specialitása a rábéi raguleves, mely tejfölös, savanykás íz világával ejt rabul, és a saját tenyésztésű bárányból készült rozmaringos báránysült, melyet sütés előtt 24 órás pácban érleltek.