Ősszel is Balaton: középpontban a bor és a gasztronómia

26 szept. 2014 Administrator

„Ősszel is Balaton” címmel október végétől új akciót hirdet a regionális TDM Szövetség. A gasztronómia és a bor áll a programsorozat középpontjában. 

balatonprojekt2A programhoz 150 szállásadó és 28 borospince csatlakozott. A kezdeményezés célja, hogy bizonyítsák: nemcsak nyáron érdemes a magyar tengerhez látogatni. Nyugalmas hattyúetető családok és túrázók veszik át a bulizóktól a Balaton partját. Ősszel új arcát mutatja a tó, sokakat éppen ez vonz a partra. De mit mondanak az érdekeltek?

Hofmann Henrik, elnök, Balatoni TDM Szövetség:- - Változtattunk a terminológián. Hosszú évek óta próbálkozunk a szezon hosszabbításával. Most jöttünk rá, hogy a szezont nem lehet meghosszabbítani, hiszen azokat a turisztikai termékeket, amiket nyáron kínálunk, nem lehet ősszel és nem lehet tavasszal kínálni a Balatonnál. Létre szeretnénk hozni tavaszi, nyári és őszi szezont is. Az őszi szezont a gasztronómia és a borkultúra bemutatásával színesítenék, ehhez várják a csatlakozókat.
A Szent Kristóf Pincészet például igazi helyi különlegességekkel is várja a látogatókat.
Bacsa András, a pincészet tulajdonosa: - Kis múzeumunk az ország első tradicionális magyar élelmiszer múzeuma, ahol a kis helyi őstermelőktől és kisüzemekben előállított termékek kóstolhatók, köztük olyan is, amely csak itt található meg az egész országban. Nagyon nagy népszerűségnek örvend ez az erdélyi borsos kolbász, amiről igazából azt kell tudni, hogy Erdélyben nem használnak túlzottan sok piros paprikát, sőt, szinte alig használnak piros paprikát. Viszont van egy elképesztően ízletes fűszerezése, egy nagyon zamatos fűszerezése ennek a kolbásznak. Természetesen a magyar igényeket kielégítő, picit csípős a borstól.

pecsiborA helyi sajátos ízek közül a halételek is hangsúlyt kapnak majd az Ősszel is Balaton programsorozatában október 22-től.

Hofmann Henrik azt is elmondta, hogy a meghirdetett időszak alatt is lehet a programhoz csatlakozni, s azokat is várják,akik egyébként ebben az időszakban nem lettek volna nyitva. A tavaszi sorozat sikerességén felbuzdulva egyre többen érdeklődnek a szolgáltatók közül - mondta el a szövetség elnöke, a Nyitott Balaton májusi időszaka ugyanis 7-10%-kal növelte meg a vendégéjszakák számát.

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek