Ősi világ határok nélkül
A dél-szlovákiai és észak-magyarországi területeken található Novohrad-Nógrád Geopark 2010 márciusában nyerte el az Európai Geopark tagsági címet.
Az utolsó információs táblákat helyezik ki a napokban a geoparkban a somoskői várat és a macskalyuki bányát bemutató tanösvényekre; a tájékoztatók az egész területen megfelelnek a nemzetközi követelményeknek.
Lóska János, a geopark ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a geopark területén több fontos helyszín rendelkezik már az arculatba illő, szakemberek által kidolgozott táblarendszerrel, így például a füleki vár, a Boszorkány-kő tanösvény, vagy a Sámsonháza határában található földtani alapszelvény és geológiai bemutatóhely.
Az utolsó, szlovák, magyar és angol nyelvű táblákat a somoskői várhoz és bazaltömléshez, valamint a macskalyuki bányát bemutató tanösvényekhez helyezik ki, mindkét tanösvény a szlovákiai határtelepülésről, Sátorosbányáról indul.
Az 1954-ben védetté nyilvánított Somoskői Nemzeti Természeti Rezervátum 1,6 kilométeres, 106 méter szintkülönbségű tanösvényén nyolc állomás újult meg. A látogatók észak felé gyalogolhatnak végig a 2,5 kilométeres, 100 méter szintkülönbségű, a bazaltbányászatnak is emléket állító macskalyuki tanösvényen.
A geoparkban a földtudományi értékek bemutatására építve, és bemutatva a régészeti, néprajzi, kulturális és történelmi értékek kínálatát, a térség gazdasági felemelkedését szolgáló vidéki környezetbarát turizmus valósítható meg. A geoparknak 63 Nógrád megyei és 28 szlovákiai település a tagja.
Fotó: nngeopark.eu