Népi Ízőrző Napok és Főszezon Turisztikai Kiállítás Tapolcán

02 jún. 2014 Vaskor István

A vidék értékeinek, turisztikai lehetőségeinek népszerűsítése a fő célja a 2014. június 14-15-én Tapolcán sorra kerülő Főszezon Turisztikai Kiállításnak.

tapolca3A rendezvényt a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig LEADER Egyesület és az Itthon Van Otthon Szolgáltató Nonprofit Kft. szervezi a Darányi Ignác Terv keretében benyújtott -  az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával – sikeres pályázat eredményeként. A kétnapos rendezvény – melyre a tapolcai Köztársaság téren kerül sor – egyben a Vidékjáró országos programsorozat “Népi Ízőrző Napok” tematikus napjának kiemelt dunántúli  helyszíne is.

A Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig LEADER HACS Egyesület 44 települést foglal magába, a Balaton környékén, a Tapolcai- és Káli-medencében, a Zalai dombhátak és Zalavölgye térségében. A szervezet fő céljai között a táji és épített környezet védelme és fenntartása, a térség turizmusának fejlesztése, a helyi hagyományokra épülő közösségmegújítás, a szálláshelyek és szolgáltatásaik minőségi fejlesztése szerepel. E célokhoz jól illeszkedik a Főszezon Turisztikai Kiállítás, amely kiváló alkalmat teremt a kis családi vállalkozások által üzemeltetett falusi vendégházak, falusi szálláshelyek, turistaszállók, kempingek bemutatására. A rendezvényen a szolgáltatók szinte a térség teljes idegenforgalmi palettáját felvonultatják, a bakancsos turizmustól a különböző kulturális és szórakoztató programokon és sportolási lehetőségeken keresztül a LEADER Helyi Akciócsoport területén jellemző gasztronómiai különlegességekig.

tapolca2A Vidékjáró „Népi Ízőrző Napok” és a Főszezon Turisztikai Kiállítás együttes bemutatója a népi ízek és a tájegység hagyományos ételeit és italait is népszerűsíti majd. A szervezők  fontosnak tartják, hogy a helyi termelők által előállított kiváló minőségű alapanyagokat és a valódi, helyi ízek minél szélesebb körben ismertté váljanak. A  magyar emberek ugyanis egyre szívesebben járnak olyan helyekre, ahol biztosak lehetnek abban, hogy az elfogyasztott ételek megbízható, valóban helyben termelt, megfelelően ellenőrzött, jó minőségű alapanyagokból készülnek.

A tapolcai térség hazánkban a bor- és gasztronómiai turizmus egyik legfontosabb célterülete! A kiállítás résztvevői a helyszínen számos akcióval, különböző kedvezményekkel csábítják majd a belföldi utazókat, akiknek helyi termékek, valamint bor- és pálinkakóstolásra is lehetőségük nyílik. Megízlelehetik a halápi lángost, a sáskai rétest, a tördemici kocsonyát, a tóti tócsit, a badacsonyi halászlét és a szántói sonkát is. A szervezők emellett  szórakoztató programokkal, népi hagyományok bemutatásával, kézműves mesterségek gyakorlásával, kipróbálásával, könnyűzenei produkciókkal, népzene és népitánc bemutatókkal is a látogatók kedvébe járnak.

A Tapolcán megrendezésre kerülő kiállításon kizárólag az egymással együttműködő a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig LEADER Egyesület és az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület illetékességi területein működő turisztikai szolgáltatók mutatkoznak be, ingyenes részvételi lehetőséggel. Így bemutathatják kínálatukat az eddig talán nem, vagy kevésbé ismert turisztikai szereplők is, akik/amelyek önerejükből nem tudnak a drága bérleti díjak miatt a nagy fesztiválokon, kiállításokon megjelenni.

A rendezvény és a programok is ingyenesen látogathatók. Aki érdeklődik a hazai turisztikai lehetőségek iránt, kedveli ezt a régiót, de még felfedezetlen lehetőséget keres, Tapolcán június 14-15-én biztosan megtalálja a kedvére valót!
tapolca1

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek