Negyvennégy napon át kerékpározott a debreceni Erdélyi Zsolt, s 4327 kilométert tett meg hazánk útjain. A túra végeztével tíz kilóval könnyebb lett.

Fogyás ide vagy oda, nagyon sok szép élménnyel gazdagodva tért haza, és már a következő megmérettetéseire készül.

A fiatalember éppen a születésnapján, még május 31-én teljesítette az embert próbáló távot, amelyet a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége határozott meg a vállalkozó szellemű kerékpárosoknak. Természetesen először azt kérdeztük tőle, hogy jól sikerül-e a nagy kalandja, és épségben hazaért-e? „Szerencsére a kihívás végére minden jól alakult. Baleset-, defekt- és műszaki problémáktól mentes volt ez az országos teljesítménytúra” – fogalmazott a nem mindennapi tettet végrehajtott Zsolt.

Teljes mértékben sikerült megvalósítania az eredeti elképzelését, amely szerint április 18-án startolt Nyíregyházán, ahova 44 napi (azaz 4326,7 kilométernyi) bringázás eredményeként és összesen 634 település érintésével, május 31-re érkezett vissza. A sors hatalmas ajándékának tartja, hogy éppen a születésnapján ért célba. Az igazolófüzet szerinti kiírás egyébként a túra hosszát 4150 kilométerben határozza meg, ám neki sikerült egy kicsit túl is teljesítenie azt, többek között útlezárások vagy az árvízhelyzet következtében.

Ugyanakkor például a Mátrában egy autóverseny miatt csaknem 30 kilométert kellett kerülnie. Emellett többször letért a kiírás szerinti útvonalról a helyi nevezetességek, történelmi, kulturális vagy néprajzi látványosságok megtekintése érdekében is. A meghatározó élményei mind pozitívak. Csodás hazai tájakon járt, felkereste az összes megyeszékhelyet, de elérte az ország legrejtettebb zugait is. Például a legdélibb pontot Kásád környékén, és a legmélyebbet a Szeged melletti Tiszaszigeten.

Járt az ország legmagasabb részén, Kékestetőn, akárcsak a legkisebb településünkön, Szanticskán is. Főleg a kis falvakban, az emberek meglepően nagyfokú érdeklődést tanúsítottak iránta, és olykor már-már zavaróan túlzó barátkozással és segítőkészséggel vették körül. Nem egyszer idegen emberek éjszakai szállást vagy ételt-italt ajánlottak fel neki, önzetlenül. Igaz, néhányszor rosszindulat, élcelődő vagy gúnyos megjegyzések is érték, de ezeket mindig megfelelően tudta kezelni.

A legfurcsább tapasztalata viszont az, hogy szinte minden esetben azt hitték róla az érdeklődők, hogy külföldi. Sokszor úgy mentek oda hozzá, hogy beszél-e magyarul. Fel kellett ismernie, hogy sokak tudatában nem az él, hogy egy magyar ember is körbejárhatja a saját hazáját, és közben próbálja megismerni annak nevezetességeit. A legmegdöbbentőbb és legérdekesebb élmény pedig Székesfehérvár környékén érte. Egy fiatal szingapúri hölggyel találkozott ugyanis, aki félelem nélkül, egyedül járja a világot a kerékpárján. Hozzánk Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül érkezett.

Zsolttól azt is megtudakoltuk, hogy a magányos pedálozás monotóniáját mivel tudta enyhíteni. „Próbáltam minden napra beiktatni egy-egy múzeum vagy történelmi, kulturális nevezetesség megtekintését” – elevenítette fel a fiatalember. „Sikerült mindig egy kicsit hosszabban is beszélgetnem az intézményekben dolgozókkal vagy a vezetőkkel. Nagyon megtisztelő, hogy esetenként kifejezetten miattam nyitották ki a múzeumot, vagy csak nekem tartottak tárlatvezetést. Mindez meghatározó élménynek és nagyon jó kikapcsolódásnak bizonyult, és igazi felüdülést hoztak az egyhangú tekerésbe.”

Így jutott el a Tiszakürti Arborétumba, a dévaványai túzok- és a kápolnapusztai bivalyrezervátumba és a kalocsai Paprika Manufaktúra Múzeumba is. Meglátogatta a dégi Festetics-kastélyt, a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet, a Sitkei Kápolnát, a Vizsolyi Bibliát, a Recski Munkatábor Nemzeti Emlékhelyet, a Lakihegyi Adótornyot, a nagykarácsonyi Mikulásházat, valamint a Vértesben található Kamalduli Remeteséget is.

A túra első időszakában, áprilisban még jól haladt a távokkal, és jó volt a hangulata is. Viszont szinte a teljes májusi időjárás katasztrofálisan nehéz időszak volt: viharos szelek, több napos esők, árvizek nehezítették a dolgát. Ilyen körülmények között sokszor nem érezte kellemesen magát. Szerencsére csak a kihívás utolsó hetében fázott meg, amikor is így két napig kénytelen volt lázasan folytatni az útját. A 44 napos megméretés végére 10–11 kilogrammot fogyott.

Ez azonban nem tartja vissza az újabb túráktól. Már az is foglalkoztatja, hogy jó volna jövőre a történelmi Magyarország határát bejárniuk – ami több mint 6000 kilométert jelent. Erdélyi Zsolt ugyanis a mostani túrán szerzett tapasztalatai alapján úgy véli: Magyarország nagyon szép. Rendkívüli természeti adottságai, gazdag kulturális, történelmi és néprajzi örökségei vannak.

Sajnálatosnak tartja, hogy a rohanó világunkban kevesen veszik a fáradságot a megismerésére, és egyszerűen elmennek az értékei mellett. Pedig, amikor az ember úton van, biztos, hogy magát is megismeri (jobban), ugyanakkor az a hely is, ahol amúgy él, kicsit más fényben tűnik fel – véli a fiatalember, aki a 44 napos  útja után is határozottan állítja: „Nekünk, debrecenieknek egyáltalán nem kell szégyenkeznünk a városunk miatt.”

Forrás