Él ma egy ember Szlovákiában, aki sportszeretetének köszönhetően mert nagyot álmodni, s magánerőből létrehozta hazája első símúzeumát és skanzenjét. 

Tegyük gyorsan hozzá: Európa második símúzeuma ez – a finnországi Lahtiban található hasonló –, más földrészeken pedig nincs is ilyen. Mondhatni tehát, hogy a Szlovák Símúzeum igazi kuriózum, ráadásul a magyar turistáknak elérhető közelségben található. Besztercebányához közel, a szlovák 66-os turisztikai út mentén, festői környezetben, egy picinyke faluban, Podkonicén várja ez a „csoda” a sízés szerelmeseit és a spontán érdeklődőket.

A magánmúzeum megálmodója, kivitelezője, működtetője az 53 éves Igor Bobák. Kétgyermekes családapa, idegenvezető, síoktató. Fanatikus ember, aki önerőből, minden támogatás nélkül hozta létre a Szlovák Símúzeumot.

- Itt, a hegyekben az ember már kisgyermek korában sízik – említi érdeklődésemre Bobák úr. – Így voltam ezzel én is, hároméves koromban került rám az első léc. Amikor „kinőttem”, megkapták a család ifjabb tagjai, a lényeg azonban, hogy nem lett az enyészeté. Megőriztük, s ez is látható a múzeumban.

Igor azt mondja, alapvetően ez a gyerekkori élmény adott ihletet arra, hogy felnőttként egyszer símúzeumot „alkosson”. Az álom 2007-ben vált valósággá, amikor az egykori szülői házban és annak kertjében megnyílott a múzeum és a skanzen.

- Évtizedek munkája volt, míg gyűjtöttem a relikviákat – mondja a múzeum tulajdonosa. – Leveleztem, kilincseltem, kértem, utaztam, érveltem – s lassan gyűltek az ereklyék. Figyeltem sokfelé, hogy a régi, használt síszerelések nehogy a kukákban kössenek ki. Világ- és olimpiai bajnokok felszereléséért, száz évvel ezelőtti lécekért, cipőkért „harcoltam”. Sok akadály került elém, a többségét sikerrel vettem, mert szinte erőmön felüli gyűjteményt hoztam össze. Látható múzeumomban 100 évnél is idősebb darab, miként a már modern kori sízés egy-két relikviája is.

S valóban. Ha az ember végignézi az egykori szülői házból kialakított 75 négyzetméteres alapterületű épületben, olykor nem is tudja hova tenni a dolgokat. (Mellesleg az épület jelenleg használaton kívüli padlásán majd 200 kiállításra váró eszköz pihen.) „Kezeletlen” nyers fából készült, száz évnél is idősebb lécek – a legöregebb 130 éves –, hozzá „idomuló” botokkal, s olyan sícipők, amelyről a ma embere el sem hiszi, hogy azokon megmaradtak lesiklás közben a lécek. Aztán történelminek mondható felszerelések a régmúlttól egészen napjainkig.

- A múzeumban 650 léc, bot, s közel száz sícipő látható – mutatja Igor.  – Az alagsorban szánkók is láthatók a régmúltból, itt szoktak megpihenni a látogatók, és itt beszélgetünk jókat a sportág múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A falakon sok-sok értékes fotó látható sípályákról, versenyekről, eredményhirdetésekről és magukról a versenyzőkről is. Utóbbiak között száz évvel ezelőtti „menőket”, és korunk legjobbjait is megismerhetjük.

Látható többek között a szlovák hegymászás alapítójának, Zibrínnek a síléce, miként az egykori Csehszlovákiát a Calgary téli olimpián képviselő Bírešovcov testvérek „teljes menetfelszerése”. Hasonlóan szemügyre vehetjük egy legendás szlovák síelőnő, John Gantnerová Šoltysová léceit és az egykori szovjet síválogatott tagjainak felszerelését is. A közelmúlt és a jelen sportolói közül Igor Bobák talán a legbüszkébb Ingemark Stenmark egyik felszerelésére:  a svéd legenda 86 világ kupa versenyt nyert meg, háromszor volt világ- és kétszer olimpiai bajnok. Ugyancsak a büszkeségek közé tartozik az immár több világversenyen arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett szlovák sízőnő, Veronika Zuzulova felszerelése is.

- Volt a múlt században egy krakkói fiatalember, Karol Wojtyla, aki gyakran járt síelni a Tátrába. Ő lett később a katolikus egyház feje, azaz II. János Pál pápa – említi csillogó szemekkel Igor. – Hála Istennek, sikerült megszereznem ifjúkori sílécét, amit szintén itt őrzök a múzeumban, s amire nagyon büszke vagyok. S azt is örömmel mondhatom, hogy amikor mindezt látogatóimnak elmondom, sok esetben könnybe lábad a szemük.

Búcsúzni készülök, ám Igor azt mondja, még nincs vége. Nézzük meg a skanzent, ahol szintén valódi ereklyék találhatók. S igaza van.

Az udvarra – a valamikori kertbe kilépve – a Magas-Tátrából , az Alacsony-Tátrából, a Nagy-Fátrából és a Kis-Fátrából, valamint a Szlovák Érchegység területéről begyűjtött felvonók, síkabinok kápráztatják el a látogatót. Akad köztük olyan, „ősrégi” motor is, amely még mindig működik, s melynek üzembe helyezésével húzták fel a síelőket az egykori starthelyekre.

Megköszönve Igornak a múzeum bemutatását, búcsúzom. Ő azért még kacsint egyet, samolyan  invitálóként elmondja:

- A Donovaly felé vezető úton, a Besztercebányához közeli Sahtycka Sícentrumban oktatom a sportág alapjait. Nagyon sok magyar fiatalt és felnőttet tanítottam már meg itt síelni. Szeretek a magyarokkal foglalkozni, jó partnerek a lejtőkön. A közelgő síszezonban is jöjjenek Sahtickára, segítek nekik, s hazaviszem őket a múzeumba. Akik pedig erre járnak Magyarországról, látogassanak el hozzám, nézzék meg a Szlovák Símúzeumot Podkonicén. Szeretettel várok minden magyar turistát!

Fotók: Drexler Szilárd