Aki valaha kóstolta már a bárándi kenyeret, tudja: ez tényleg a nagybetűs KENYÉR. A Bárándi Pékség immár hatvan esztendeje kínálja közkedvelt pékáruit.

Hogy mitől is olyan különleges ez a helyi péktermék és mitől zengenek ódákat róla a környéken, annak személyesen jártam utána a közelmúltban, a III. Bárándi Kenyérfesztiválon.

Ez az alföldi kistelepülés Hajdú-Bihar megye délnyugati részén, a sárréti kistérségben fekszik, végtelenbe nyúló búza-, kukorica- és napraforgóföldek között. Érkezésemkor, egy álmos, meleg szombat délutánon, még a falu főútjáról sem sejteni, hogy itt éppen egy fesztivál zajlik. Mikor azonban belépek a rendezvény helyszínére, az egykori Plébánia, most Múltunk Háza területére, óriási meglepetéssel hat a több száz, ha nem ezer ember látványa és a kézzel fogható, jó hangulat.

A rendezvény főszervezője, régi ismerősöm, Koroknai Béla jó barátként üdvözöl és kalauzol körbe, közben azt kérdezi: Na, mit szólsz hozzá? Őszintén? Nem gondoltam volna, hogy ekkora élet lesz itt. A fesztivál területén több helyszínen zajlanak az események: a színpadon egymást váltják a hagyományőrző és népi együttesek, a sörpadoknál jóízűen esznek-isznak, beszélgetnek a családok, baráti társaságok, a kemencében sül a kézzel gyúrt kenyérlángos, a gyerekek a körhintán önfeledten játszanak. Körbenézek, mindenhol vidám, barátságos emberek, mintha itt lenne az egész falu. Mint később megtudom, a falu fele biztosan.

A meleg elől a Múltunk Háza hűs falai közé húzódok kicsit vissza, ahol az egyik kemencemester, Budaházy Áron mesél a kezdetekről. Néhány évvel ezelőtt civil kezdeményezésre, csekély önkormányzati támogatással, annál nagyobb lakossági segítséggel, közadakozásból épült fel a Múltunk Háza (gyakorlatilag egy helytörténeti múzeum) és került megrendezésre az első Bárándi Kenyérfesztivál, ami azóta a település legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát. A lelkes civilek, ahogy Áron fogalmaz, időt, energiát és pénzt nem sajnálva szervezik meg minden évben a fesztivált a bárándi kenyér tiszteletére. A Múltunk Háza mellett szintén önerőből épültek fel a Falu Kemencéi (hiszen hogy is nézne ki egy kenyérfesztivál kemence nélkül?), így nem kell sok, hogy rájöjjek, itt igazi civil kezdeményezésről, igazi helyi értékekről szól a történet.

Ezt a Múltunk Házában látható kiállítás is igazolja. Gyönyörű kékfestő függönyök, csodálatosan felújított vagy eredeti állapotukban megőrzött egykori enteriőrök, a falu életét és lakóit megörökítő régi fotók, helytörténeti érdekességeket bemutató tablók, mind-mind arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a bárándiak igazán büszkék értékeikre, örökségükre.

Ahogy bámészkodok a kiállításon, akaratlanul tanúja leszek egy beszélgetésnek, amint egy apuka mutatja lányának édesapja egykori fodrászüzletének bútorait és berendezési tárgyait, melyek a kiállítás legszebb darabjai, így immár arról is meggyőződök, hogy Bárándon nem csak a hagyományok és értékek őrzése és ápolása, de tovább örökítése is fontos. Mint pár perc múlva kiderül, a jelenet egyik szereplője szintén ismerősöm, aki örömmel invitál, hogy kóstoljam meg a birkapöröltet, amit aznap délelőtt bográcsban készített.

Bár állítólag a birkapörkölt nem lányos étel, én mégis jóízűen fogyasztom, természetesen bárándi kenyérrel és házi pálinkával kísérve, közben pedig érdeklődve hallgatom, ahogy vendéglátóm, Veres Sándor mesél otthonáról. Mint megtudom, a faluban a legtöbben a mezőgazdaságban dolgoznak, de Báránd egyben vasutas település is, így lakói mindig is felvilágosultabbak voltak, mint környékbeli társaik. Bárándon igazi összetartó közösség él, ahol jól ismerik egymást az emberek, így nem ritka, hogy olyan vicces becenevekkel illetik egymást, mint Bundáskenyér vagy Dragonyos.

A fesztiválról kiderül, hogy nem csak a kenyér ünnepe, de egyben főzőverseny is, ahol 5 kategóriában mérhetik össze főző- és péktudományukat a résztvevők, akiket országosan ismert gasztro bloggerek (Füle Niki – konyhablog.hu, Gyepes Gabojsza – gabojsza.hu, Dr. Farkas Melinda – pakosztos.blogspot.hu) zsűriznek. Lehet nevezni otthon és helyben sütött kenyérrel és kaláccsal, vagy helyszínen készült étellel. Feszültség, versengés jelét sehol nem tapasztalom, a verseny célja talán nem is az eredmény, sokkal inkább a részvétel és az együttlét.

A színpadon mindeközben óriási érdeklődés övezi a helyi fiatalokból verbuválódott Határtalan Néptánccsoportot, akik szatmári táncokból álló produkcióját olyan fütty és taps követi, hogy a műsort meg kell ismételniük. Ezek a helyi fiatalok igazi sztárok a maguk nemében, szüleik, rokonaik, barátaik határtalanul büszkék rájuk. Talán innen a név is?

Nem sokkal később hasonló büszkeség és szurkolás tölti meg a fesztivál másik helyszínét, ahol a Molnárlegények és Pékinasok Erőversenye zajlik. A fiatal legények és meglett férfiemberek többek között óriási traktorgumit próbálnak megfeszülő izmokkal egyik pontból a másikba átvinni. A feladat nem egyszerű, többszöri nekifutást igényel, de a siker itt sem marad el, minden versenyzőt hatalmas taps köszönt.

A programok és az ételek mellől természetesen nem hiányozhat a fesztivál igazi főszereplője, a bárándi kenyér sem. A 60 éves múltra visszatekintő Bárándi Pékség a kézműves soron kiemelt helyen kínálja termékeit, köztük az ötkilós, nemzeti színű szalaggal átkötött veknit, melyen saját tésztájából gyúrt betűk alkotják a pékség nevét.

A Bárándi Pékség történetéről és a bárándi kenyér titkáról a pékséget üzemeltető fiatal házaspár egyik tagja, a Székelyföldről elszármazott Ulveczki-Pálfi Imola mesél. A pékséget a bárándi Balog-házaspár nyitotta 60 évvel ezelőtt. Azóta ugyan négyszer váltott tulajdonost a cég, legutóbb 2011-ben, a recept és a technológia a mai napig változatlan. A kiváló minőséget a hagyományos, téglaépítésű kemence, a hosszú érlelésű kovász és a pékek keze munkája garantálja. Továbbra is készülnek a hagyományos 2, 3 és 5 kilós veknik, de az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként a pékség kínálatában ma már reform termékek is megtalálhatók, így közel 50 féle péksütemény.

A bárándi kenyeret a falun túl számos környékbeli településen árulják Karcagtól Debrecenen át Nyíracsádig, de mint meg tudom, vannak fanatikusok vásárlók is, akik csak ezért utaznak Bárándra, és átutazók is, akik innen viszik a magyar kenyeret Erdélybe vagy akár a tengerentúlra. Az egyik törzsvásárló szerint, aki Debrecenből jár át rendszeresen a pékségbe: „Kenyeret Bárándról, bort Tokajból vásárol az ember”.

Természetesen én is betárolok a finom pékárukból, amiket még napokig majszolok otthon, mielőtt azonban hazautaznék, egy gyors interjúra még megállok a háromtagú zsűrinél. Van, aki először, van, aki a kezdetek óta vesz részt a fesztiválon, közös azonban bennük, hogy már korábban is hallottak a bárándi kenyérről és így szívesen tettek eleget a felkérésnek. A főzőversenyre benevezett több mint 20 versenyző közel 40 főztje közül nem könnyű győztest hirdetniük, de nem is ez a lényeg. Mind a hárman örülnek, hogy a fesztivál és az ételek is egyre színvonalasabbak, hogy előtérbe kerülnek a tradicionális és családi receptek, a szezonális alapanyagok, és egyre nagyobb szerepet kap az ételek íze és minősége mellett a tálalás is.

Az eredményhirdetést és az esti koncertet már nem várom meg, így is sok az élmény. Hazafelé az úton a búzamezők között már csak az jár a fejemben, milyen jó is lesz vacsorára egy pár szelet bárándi kenyér lágy vajjal megkenve, friss paradicsommal, paprikával. Nincs is ennél jobb egy meleg nyári estén.