Isztambul és London között félúton: Lajosmizse, a béke szigete

30 nov. 2014 Lantos Tivadar

Lajosmizse a Duna-Tisza közi homokhátság egyik nagy múltú települése, hiszen már a kelták és az avarok is „felfedezték”, megtalálták itt számításukat.

lmizse1Ahogy mondani szokás, „Isztambul és London között félúton” található a 20 éves kisváros. Aki keresztülutazik Lajosmizsén, láthatja a rendezett, virágokkal tarkított utcákat, tereket. Aki viszont meg is áll itt néhány napra, az felfedezheti a kisváros értékeit, és megtapasztalhatja a helyi emberek határtalan vendégszeretetét.

A jász emberek függetlensége, szabadság utáni vágya,

a büszke történelmük, amelyet mindenkivel meg szeretnek osztani, teszi páratlanná ottlétünket.

 - Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az idelátogatók jól érezzék magukat Lajosmizsén. Sok látnivaló, program várja az érdeklődőket ezen a sokszínű, és egyre fejlődő településen. Látnivaló tekintetében, amit elsőnek ki kell, hogy emeljek, az önkormányzat gondozásában lévő Pusztatemplom romja.

lmizse2Az egyhajós templom a 14. század végén épült mészkőből az egykori Mizsepuszta nevű településen. A település a török dúlás idején elnéptelenedett, így a rom ma a Mizsei pusztán áll. Ünnepekkor szabadtéri misét is tartottak itt az 1990-es években. A másik említésre méltó különlegesség a helytörténeti gyűjtemény, amely Lajosmizse legrégibb épületében, a valamikori Földeáki csárdában van.

Ezen kívül érdemes megtekinteni a katolikus templomunkat is, megtalálhatók itt a koronázási ékszerek, a torinói lepel, illetve

a Jászkürt hiteles másolatai,

és a templom védőszentjének, Szent Lajosnak a csontereklyéjét is itt őrzik – mondta el a turisztikai látnivalókról Basky András polgármester.

A város turisztikai szempontból is folyamatosan fejlődik. A település központjában van egy szikes tó, az Iskola-tó, mely egyben vízgyűjtő területe is Lajosmizsének. Az elmúlt időszakban a medret kikotorták és kialakítottak egy megfelelő minőségű vízfelületet. A következő időszakban a tó környezetét szeretné a lajosmizsei önkormányzat rendbe tenni; szeretnének itt futópályát, játszóteret, tanösvényt, pihenőhelyeket kialakítani.

lmizse3- Mindenki tudja, és ismeri azokat a vendéglátó helyeket, melyek évtizedek óta viszik Lajosmizse jó hírnevét. Ilyen a Tanyacsárda Kft., amely tavaly volt 40 éves, a Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar, akik színvonalas szálláskínálattal, konferenciatermekkel várják vendégeiket – teszi hozzá Basky András.

A kényelem sem utolsó Lajosmizsén. Megkezdődött az internethálózat felújítása, ahol korszerű optikai hálózatot vezetnek, ezáltal gyorsabb, nagyobb sávszélességű internetet biztosítva a lakóknak és a látogatóknak egyaránt. A kényelem és megfelelő vendéglátó szolgáltatás mellett programokkal is várják a kikapcsolódni vágyókat.

- Pár esztendeje újítottuk fel a művelődési házunkat. Maga az épület is egyik látványossága az új Városháza mellett Lajosmizsének, emellett széles lehetőséget biztosít a helyi kulturális rendezvényeknek is. Folyamatosan vannak előadások, kiállítások. Itt található a könyvtár is, amely jól működő, sok programot, sok kiadványt biztosító intézmény. Meg kell említenünk a

Lajosmizsei Napokat, amely ez évben 21. alkalommal

került megrendezésre. Színes programokkal színházi előadásokkal, főző nappal egybekötött rendezvényekkel várják az érdeklődőket a távolabbi településekről, nagyvárosokból is. Itt a helyi közösségek is be tudnak mutatkozni a nagyközönségnek. Az idei évben második alkalommal került megrendezésre nagy sikerrel a helyi Polyák Imre Sportcsarnokban a Lajosmizse Expó, ahol bemutatkozhattak a helyi vállalkozások, gazdák, művészek és egyéb szervezetek – mondja el Basky András, a város első ember.

lmizse4Ezen kívül számos olyan rendezvény is van a településen, amely elsősorban nem önkormányzati szervezésű, hanem civil kezdeményezés, de a város is melléállt ezeknek a programoknak.  – Mindenképpen meg kell említeni a Szamócás Vásári Forgatagot, amelyet az Öregtanya csárdában rendeznek meg. Kirakodó, kézműves vásárával, népi előadásaival távoli településekről is ide vonzza az embereket. De

a karácsonyi programok jelentős része is civil kezdeményezés.

Ilyen például a betlehemi jászol kiállítás, melynek nagy hagyományai vannak Lajosmizsén. Advent idején közös gyertyagyújtás van a főtéren, ahol kis műsorral is készülnek a helyiek, a Főtéren pedig élő betlehem és karácsonyi vásár kap helyet. Meg kell említenünk a Liza Hotelben megrendezésre kerülő sör- és csülökfesztivált is, mely októberben várja a vendégeket. Nagyszabású, több két napos rendezvény, amelyre széles közönséget vár a város – tette hozzá a polgármester.

kariasEzen kívül számos panzió, lovas-tanya, vendégház várja az idelátogatókat.

Teljes csönd és nyugalom, egy kisváros kiterjedt tanyavilággal, amely a nagyváros zajától való elszigetelődést nyújtja a pihenni vágyóknak. Tele programmal, tele élettel. Számtalan lehetőség közül választhat, aki Lajosmizsére érkezik. Akik aktívan szeretnek pihenni, azoknak van sportolási lehetőség, lovaglás, kerékpár, séta, gyalogtúra, akik pedig kényelemben, azok sem unatkoznak, ha a kisvárost választják kikapcsolódásuk helyéül.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek