Hurka, kolbász és toroskáposzta a napkori Nemzetközi Böllérversenyen
A falusi disznótor hagyományaiba pillanthatnak bele mindazok, akik kilátogatnak szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkorra.
A Nyíregyházától 12 kilométerre fekvő község Napkorona Udvarházában tartandó esemény központi szereplői idén is a mangalicák lesznek, amelyeket a szúrást és kivéreztetést követően különböző módokon dolgozza fel az itthonról és a határon túlról érkező mintegy húsz böllércsapat - mondta el Támba Miklós szervező kedden sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.
Bemutatkozik a cigány gasztronómia
A község szombat reggel hatkor a disznók visítására ébred, a szúrás után az állatok szétbontása, majd a különböző belsőségek főzése és sütése következik. A séfcsapatok egyéni recept alapján készítik majd el a disznótor hagyományos ételeit, elsőként a hagymás vért, majd a nap folyamán a kolbászt, a hurkát, a frissen főzött húslevest és a toroskáposztát. Támba Miklós elmondta, az idei rendezvényen bemutatkozik a cigány gasztronómia, a látogatók belepillanthatnak a disznótor hagyományos ételeinek cigány módra történő elkészítésébe.
Legjózanabb csapat cím
A csapatok kizárólag mangalicát dolgozhatnak fel, emellett levágnak egy négy és fél mázsás állatot is - tette hozzá. Szoboszlai Gyula mesterszakács, az ételeket értékelő zsűri elnöke a sajtótájékoztatón szólt arról, a hagyományoknak megfelelően díjazzák a legjobb fogópálinkát, forralt bort, a legízletesebb hurkát és toroskáposztát, de a versenyzőknek esélyük van elnyerni a legjózanabb csapat címet is.
Az egész napos főzést és sütést kulturális és szórakoztató programok kísérik, fellépnek néptánccsoportok és énekegyüttesek, kora délutántól pedig elsősorban a mulatós műfaj képviselői lépnek színpadra Napkoron - írja az MTI.