Hatalmas jurta falu épül Bugacon

25 máj. 2014 Administrator

Idén augusztusban Európa egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepére megépül a hatalmas nomád tábor, és a szervezők „kellemes” meglepetéssel is készülnek.

jurta1Bugacon, a Magyar Törzsi gyűlésre felépülő jurta falu a sztyeppei lovasnomád népek és kiemelten a honfoglalás kori magyarok életébe enged bepillantást. A mostani cikkünkben szeretnénk kis betekintést nyújtani a Kurultaj ünnepére felépülő jurta falu életébe, és benne lakó hagyományőrzők mindennapjaiba.

A korabeli utazók és források révén tudjuk, hogy a magyarság nemezsátrakban lakott és még egy-két évszázaddal a Honfoglalás után, az állandó települések kialakulása mellet is rengeteg jurta sátor és jurta telep volt látható országszerte. A jurták (magyarul sátrak, törökül satir, de mivel ez többféle sátrat is jelenthet, s nem tudjuk pontosan milyen szót használtak a jurta megjelölésére) a sztyeppei lovasnomád népek minden fontosabb igényét kielégítő otthonai voltak.

Létrehozásuk magas fokú faműves és egyéb kézműves (nemezkészítés, szőnyegszövés) tudást igényel. Sokkal fejlettebb mesterségbeli tudás kell hozzá, mint egy faház vagy egy vályogház felépítéséhez, amelyre őseink szintén képesek voltak de ezekre kevésbé volt szükségük életmódjukból kifolyólag.

jurta2A 2014-es Kurultajon, elhatárolt területen felépülő nomád táborban megjelenik a honfoglalók jurtája mellett a X. századi hadi tábor is, mely teljesen korhű életmódot mutat be. Lehetőséget szeretnénk biztosítani minden csapatnak, akiknek jurtájuk van, hogy részt vegyenek a falu életében. Azonban a jurtatáborban való életnek szigorú követelményei is vannak. A falu lakóinak egyfajta rendtartás szerint kell a kialakított korhű hangulatot megteremteni, és e szerint élni az ünnep napjai alatt.

Csak annak van módja ebben a táborban megszállni, aki jurtával érkezik vagy csatlakozik valamelyik táborlakó hagyományőrző csapathoz. Kérjük, a három nap alatt viselkedésetekkel is legyetek méltók őseink szelleméhez. Akik komolyan veszik a hagyományőrzést, azoknak úgysem kell a figyelmét erre felhívnunk.

A táborban lehetőleg X. századi, vagy a népvándorlások korának megfelelő hagyományőrző ruházatot kell viselni. Törekedni kell arra, hogy a táborlakok használati tárgyai is lehetőleg a fenti korszakokat idézzék. Például  szerezzetek be magatoknak fa, cserép, vagy fém evőeszközöket – a műanyag használati eszközöket “száműzzük”.

jurta3A 2014-es Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésen egy nagy meglepetéssel készülünk. A felépülő hatalmas nomád tábor, egyik része a hun korszakot fogja megidézni. A hagyományőrző tábor központjában fog felépülni  a világ egyik legnagyobb fából készült óriás jurtája, ahol egy hun kiállítást rendezünk be.

A további részletekért érdemes lesz folyamatosan figyelemmel kísérni a szervezők weblapját.

Forrás: kulturtaj.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek