Hagyományőrző ünnep a magyar viselet jegyében Bajnán

03 jún. 2012 Fekécs Edit

viselet1A Századok Öröksége programsorozat keretében június 8.-10. között kerül sor a IV. Magyar Viselet Ünnepe elnevezésű hagyományőrző rendezvényre Bajnán. 

Bajna a Gerecse szívében, a Bajnai-medencében fekszik. Az egyedülálló természeti környezetben lévő falu hangulata az év bármely szakaszában kiváló lehetőséget teremt a kikapcsolódásra, a közelgő rendezvényen pedig kiváltképpen. A hagyományőrző napokon olyan vásárt tekinthetnek meg a Bajnára látogatók, melyen a kézműves mesterek portékai mellett megtalálhatók az egyedi formatervezett, kreatív, ötletes ajándék és használati tárgyak – a múlt értékeivel.

viselet2 A vásári hangulatot koncertek, az utca- és bábszínházak, kézműves műhelyek és a kicsinyeket hívogató játszóházak is színesítik. A rendezvény „csúcsa” a Kárpát-medencéből érkező, színpompás viseletbe öltözött táncegyütteseket és hagyományőrző csoportokat felvonultató 500 fős viselet mustra lesz.

Gasztronómiai kalandot is tehetnek a rendezvényre látogatók: a három nap során a különböző tájegységek tradicionális étkeit kínáló szabadtéri látványkonyhákban kóstolhatnak finomságokat, majd hűsíthetik magukat a bajnai borászok italaival, és bekapcsolódhatnak a nyitott pince túrákba is.

Azok a vendégek, akik e gyönyörű vidéki környezettel szeretnének megismerkedni, szervezett Gerecse túrákon vehetnek részt. Szálláshely is bőséggel akad a helyszínen: a falusi turizmus keretében több ház nyitja meg kapuit, s kedvezményes áron lehet sátorozni is Bajnán, ahol mindenkit nagy vendégszeretettel invitálnak a rendezvényre.

Fotók: magyarviseletunnepe.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek