Gyógyító sámán is betoppant már Püspökladányba

28 nov. 2014 Vaskor István

Áll egy elegáns kertvárosi porta Püspökladányban, a gyógyfürdőtől 200 méterre, ahová a pihenni, kikapcsolódni vágyó turistának felüdülést jelent betérni.

florian1A Szent Flórián Vendégház névadója a tűzoltók védőszentje, s ha a megfáradt vándor betoppan a portára, és megismerkedik Magyari Lajos tulajdonossal, hamarosan megtudja, miért viseli Szent Flórián nevét a kívül-belül impozáns vendégfogadó. Magyari Úr – immár nem meglepetésként – harminchárom éven át szolgált tűzoltóként, s végigjárva a képzeletbeli ranglétrát, tizenhárom éven át – nyugdíjba vonulásáig – volt a ladányi tűzoltóság parancsnoka. De hogyan lett az egykori egyenruhásból

a vendégek minden óhaját leső,

őket igény szerint idegenvezetőként kalauzoló, a település és környékének látnivalóit, programjait önzetlenül ajánló szállásadó?

- Közismert, hogy a városban még a múlt század elején, 1920-ban termálvízre bukkantak, ám az idegenforgalom még a kilencvenes években is gyerekcipőben járt – említette Magyari Lajos. – Ladányi lakosként már ekkor megfogalmazódott bennem, hogy a település ennél többet érdemel, hiszen nem csupán a gyógyfürdő, hanem a sok-sok látnivaló, műemlék, a környék nevezetességei is vonzerőt jelentenek a turistáknak. Feleségemmel 2008-ban kapcsolódtunk a falusi vendéglátáshoz, vendégházunk három évvel később készült el teljesen.

florian3- Családias környezet, parkosított udvar, rendezett kiskert várja az Önökhöz betérőket. Nem véletlen, hogy a vendégház a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének szakmai ajánlására megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a négynapraforgós minősítést. Kiket céloztak meg vendégkörnek?

-Családoknak, kisebb baráti társaságoknak ideális pihenőhely a ház, de természetesen minden vendéget szeretettel várunk, érkezzen akár csak egy éjszakára, vagy több napra. Mindegy, hogy mennyi időt töltenek nálunk, a legfontosabb számunkra az, hogy érezze itt jól magát, és ebben mi igyekszünk

vendégszerető házigazdaként

segíteni. Vendégházunk 12 fő kényelmes pihenését biztosítja. Ebből két kétágyas – igény szerint pótágyazható – szoba, nagy nappalival, étkezővel, jól felszerelt konyhával, fürdőszobákkal, 40 négyzetméteres terasszal és két önálló apartman áll a vendégek rendelkezésére.

- Milyen szolgáltatásokat kínálnak?

- Nem csupán az oly sok helyen megszokott lehetőségek közül választhatnak vendégeink. Van természetesen nálunk is internet-elérhetőség, kerékpárokkal is szolgálunk a bringázni vágyóknak, a nagy udvaron bográcsozási, grillezési, kerti sütési-főzési lehetőség is adott, ám feleségemmel együtt mi igyekszünk ennél többet nyújtani. Kívánság szerint kemencés ételeket készítünk, de gyakran az otthonunkban készített finomságokból – legyen az éppen sült, édesség vagy saját specialitás – kóstolót viszünk vendégeinknek. Magam régóta foglalkozom

a természet patikájával:

gyógynövényeket gyűjtök és szárítok, tinktúrákat készítek. Egészségem érdekében szükség szerint ezeket használom gyógyszer helyett, s a vendégekkel ilyenekről is szívesen beszélgetek egy-egy gyógytea elfogyasztása közben. Igények szerint túrázni is elmegyek velük, és megmutatom nekik Püspökladány és a környék nevezetességeit is. Mindezt barátságból, divatos szóval élve – grátisz, ám ez által lesz a gazda és a vendég között szorosabb és felejthetetlen a kapcsolat. Ha történetesen valaki például vonattal érkezik, azt is én fogadom, és gépkocsival viszem a vendégházba.

florian2- Hová, milyen látnivalókhoz kalauzolja vendégeiket?

- Természetesen az elsők között szerepel a gyógyfürdő, melyről kevesen tudják, hogy vize gyógyászati célra jobb a hajdúszoboszlóinál. Azt pedig még kevesebben ismerik, hogy a háziorvos bárhol az országban kérésre megírja a beutalót prevenciós cél esetén is (a gyógyfürdő OEP száma:090071405) – tehát kimondottan

gyógykezelésre is érkezhet ide vendég.

Püspökladány gazdag köztéri alkotásokban, ezekből 52 található a településen. Idegenvezetésem alatt ezeket is megismertetem az érdeklődőkkel, miként megteszem ezt helyi iskolásokkal is, hogy a nebulók tudják, ismerjék, hol élnek, milyen emlékeket hordoz városunk. Kevesen hallottak a ladányi kopjafás temetőről, mely fontos történelmi érték, és szintén megtekinthető. A Karacs Ferenc Múzeum is sok látnivalót kínál. Találnak a környéken elfoglaltságot a pecások is, őket könnyen megközelíthető, hat horgásztó várja a nagy fogás reményében. Kellemes kirándulás tehető még a Farkas-szigeti Arborétumba. Kerékpárral elérhető a Szent Ágota, és a Zádor híd a Hortobágyon, de vendégeink gépkocsival gyorsan eljuthatnak a Hortobágy településre, ott is bepillanthatnak a puszta világába.

florian4- Talán közhelynek tűnik, de végül hadd kérdezzem meg: mennyire népszerű a Szent Flórián Vendégház?

- Örömmel mondhatom, hogy vendégben nincs hiány, s köztük sok a külföldi is. Járt már nálunk sok európai náció, Japánból is pihentek már a vendégházban, s emlékezetes volt egy Oroszországból, az Aral-tó túloldaláról

tolmáccsal érkezett gyógyító sámán

vendégeskedése is. Németországból pedig van egy hölgy, akinek édesapja Püspökladányban él, és öt éve rendszeresen visszatérő vendégünk. Ő mindig így búcsúzik: „jövőre jövök haza.”

További információk a Szent Flórián Vendégház weboldalán érhetők el.

(x)

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek