Falusi turizmus és libatenyésztés: látszólag távol állnak egymástól, holott sikeresen lehet ötvözni a kettőt. A tarhosi Molnár István mintaértékű látványosságot hozott létre.

Huszonöt esztendeje költöztek ki a faluközponttól hét kilométerre lévő tanyára. Miután a család korábban is a mezőgazdaságból tartotta fenn magát, kézenfekvőnek tűnt, hogy ezen az úton kellene továbbhaladni. A libanevelést választották: a szárnyas tolla és húsa is hasznosítható – majd csak bejön valamelyik. Ezres állománnyal indultak, ami mára már négyezerre nőtt - írta a Szabadföld.

– Egy idő után többre vágytunk a rutinszerű munkánál – vallja be Molnár István tarhosi őstermelő, aki a település tanyagondnoki teendőit is ellátja. – Részt vettem egy LEADER előadás-sorozaton, ahol a helyi értékek kiaknázásáról esett szó.

Megkérdeztem, mihez kezdhetnék a libás tanyámmal? Azt a választ kaptam: ne másoktól várjak ötleteket, találjam ki magam.

Hazafelé autózva végig pörgött az agyam, s ahogy ráfordultam a tanyabejáróra, bevillant a megoldás: be kellene mutatni a libatenyésztés teljes spektrumát.

S mindezt a falusi turizmus jegyében: az ezerhektáros erdő ölelésében megbúvó tanyára látogatókat mézes pálinkával, lila hagymás, libazsíros kenyérrel és libatepertővel várják – ezek „alanyi jogon” járnak. Miközben a vendégek szétnéznek a gazdaságban, megismerik a házigazdák tevékenységét a bemutatóteremben, addigra

kemencében megsülnek a libacombok, és jöhet a kóstolás a kellemes szabadtéri környezetben.

Bárkit szívesen látnak, kezdve a magányos turistától az osztálykirándulókon át a városból érkező csapatépítő közösségekig. Reklámra egy fillért sem költenek, szájhagyomány útján terjed a hírük. Ezt még az elején eldöntötték – és működik. Pénzüket fejlesztésekre fordítják, így került a szolgáltatásaik közé a biciklikölcsönzés, de már szálláshelyet is kínálnak. Évente három nagy rendezvényt tartanak: Szent György-napkor, az új kenyér ünnepén és Márton-napkor.

Legelőször százhúszan voltak, legutóbb pedig ezerháromszázan. A kirakodóvásáron semmi nem kerülhet kétszáz forintnál többe, a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló szórakoztató és kézműves programok összeállításánál pedig a színvonal a döntő.

Nemrég színpadot építettek – ha nincs használatban, szalmát tárolnak rajta.

Pár éve feltűnt a tanyán két hamis húszezres, erre bevezették a gúnár nevű saját pénzüket, amit a kapuban váltanak át és csak az adott napra érvényes. Minden betérő kap egy sorsjegyet, a szerencsések nyertek már bárányt és pónilovat is.

– A libatenyésztés kiszámíthatóvá vált – vélekedik Molnár István. – Nekünk nem az volt a célunk, hogy az állományt erőn felül növeljük. Annyira vállalkozunk, amennyiből tisztességesen meg tudunk élni. Eredményeink bizonyítják, hogy

nem rossz ötlet a gazdálkodást az idegenforgalommal ötvözni.

Nem akarunk versenyezni a nagy turisztikai attrakciókkal, itt az egyszerűségen és a családias vendéglátáson van a hangsúly. Aki eljön hozzánk, érezze magát jól!

A tarhosi Libás-tanya nem véletlenül nyerte el 2010-ben a mintaértékű agrár-vidékfejlesztési projekt elismerő címet. Érdemes volt minden tétet feltenni a

kislibától a tollpaplanig mottójú ötletre.

Még akkor is, ha az őstermelő közvetlen hozzátartozói az elején csóválták a fejüket: úgysem jön erre a világvégi portára senki. Hát, nagyot tévedtek...

Forrás