Disznótoros bál zárja a Böllér Bajnokok Ligáját

23 ápr. 2015 Administrator

Huszonöt csapat, mintegy 250 versenyző méri össze tudását szombaton a Nógrád megyei Héhalomban zajló Böllér Bajnokok Ligájában.

diszno2

A rendezvényen olimpikonok, élsportolók népszerűsítenek, és amelynek bevételét a kárpátaljai Sárosoroszinak ajánlják fel.

 Bakos József, Héhalom polgármestere elmondta: a versenyre elsősorban helyből és a környékbeli településekről neveztek be, de Kővágószőlősről, Vecsésről és Sárosorosziból is érkeznek böllércsapatok. Egy-egy csapatban legalább tízen dolgoznak majd, és elindul a versenyen a salgótarjáni megyeháza csapata is.

A polgármester hozzátette: első alkalommal rendezik meg a Böllér Bajnok Ligáját, az elnevezést pedig azért választották, mert meghívták az eddigi böllérversenyek első helyezettjeit.

A megmérettetésen pontozzák majd a szúrás szakszerűségét, a perzselést, a bontást, a sonka, a szalonna, a karaj vagy a dagadó és a szűzpecsenye formázását. A kiírás szerint előnyt jelent a disznóölés hagyományához való hűség és a precíz munka, de értékelik a csapatmunkát, annak hangulatát is.

diszn3 

Egy-egy csapat mellett élsportolók, olimpikonok ténykednek, akik tapasztalataikat megosztják majd a látogatókkal is, így népszerűsítve a rendezvényt. A böllérverseny arca lesz például Zwickl Dániel asztaliteniszező, Kálnoki Kis Attila és Fábián László öttusázó,

Szuper Levente, Csoknyai Levente és Pindák László jégkorongozó, Gál Gyula kézilabdázó vagy Hesz Máté és Kristóf András vízilabdázó.

A verseny kísérőprogramjaként népművészeti kirakodóvásárt, kóstolót és folklórműsort is rendeznek.

Koncertet ad Hevesi Tamás, de nem hiányzik a programból a sport sem. A Fábián László olimpiai bajnok öttusázó vezette futballcsapat a helyi böllérek csapatával mérkőzik meg.

A böllérversenyt kismalacos tombolahúzás után disznótoros bál zárja Héhalomban.

Képeink illusztrációk.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek