Amerikából is vonzott horgászokat a Tisza-tó

16 jan. 2013 Administrator

ponty2Az elmúlt esztendőben mintegy húsz százalékkal növekedett a Tisza-tavon horgászók száma és a tározóból kifogott halmennyiség is 2011-hez viszonyítva.

A vízkezelő, a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. a tó látogatottságát napi rendszerességgel vizsgálja, és az érdeklődés folyamatos növekedését tapasztalta. A bővülés 2012-ben mintegy 20 százalékos volt az előző évhez viszonyítva. Több mint 400 hazai településről, számos európai országból, sőt még az Egyesült Államokból is vonzott horgászokat a Tisza-tó.

Az előzetes becslések a fogási eredmények hasonló arányú emelkedését vetítik előre a 2011. évi 120 ezer kilogramm összzsákmányhoz képest. A fogási naplók bejegyzései alapján a szákokba továbbra is ponty került a legnagyobb arányban. Sokan fogtak ragadozó halakat - elsősorban csukát, süllőt, harcsát és balint -, de sügérből is szép állomány van a tóban.

A társaság az elmúlt évben 400 ezer előnevelt ragadozóivadék, 10 ezer kilogramm kétnyaras és 30 ezer kilogramm háromnyaras, fogható méretű pikkelyes ponty telepítésével pótolták, illetve gazdagította a halállományt. Tevékenységük fontos része a halfauna megóvása. 2012-ben a cég 11 fős halőri csoportja 25 ezernél több ellenőrzést végezett. Az elmúlt három év alatt sikerült jelentősen visszaszorítani a rapsicok kártételét – tájékoztatott az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek