A Zsirai-család szőlő és bor ihlette vendégháza Mádon

15 okt. 2014 Vaskor István

Lehet-e egy borbarátnak vonzóbb hely, mint egy meghitt hangulatú borteraszon ülni, a gyönyörű panorámát csodálni és tokaji bort kóstolgatni?  Aligha.

zsirai1A Tokaji Borvidéken, Mádon 2014 májusától ez az élmény is megadatik a megfáradt vándornak, a tokaji borok szerelmeseinek. A Zsirai Pincészet ugyanis ekkor avatta fel vendégházát és borteraszát mádi szőlőbirtokainak közelében.

Alkotás, gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség: ez volt a hitvallása a fiatalon, 2011-ben elhunyt Zsirai Csabának, a pincészet megálmodójának és létrehozójának, akinek örökségét lányai – Kata és Petra –, valamint özvegye viszi tovább.

zsirai3A természet és a természetesség szeretete, az értékek megőrzése és a magyar bor tisztelete mindig jelen volt a pincészet életében. Szolgáltatásukat is e szellemiség jegyében bővítették, amikor úgy döntöttek, hogy a pincészettől rövid sétányi távolságra falusi szálláshelyet alakítanak ki.

A vendégházat is Zsirai Csaba álmodta meg, s az az ő tervei alapján – pályázati forrás bevonásával –, a hagyományok megőrzésének figyelembe vételével épült. A vendégház három külön bejáratú, fürdőszobával ellátott szobával, a mellette lévő szintén új épület pedig egy külön konyhával és hozzátartozó étkezővel – mely egyben közösségi térként is funkcionál –, illetve egy nagy közös borterasszal rendelkezik. A szobák kettő, három és négy férőhelyesek, így összesen kilenc vendég fogadására alkalmasak.

zsirai2A borteraszon található kőoszlopok, egy-egy szoba és a régi tornác padlózata is eredeti, több évtizedes darabok, melyeknek történetük van, és szerették volna, ha a vendégház része marad. A mai kor igényeinek mindenben megfelelő szálláshely minőségét az is érzékelteti, hogy a Zsirai Vendégház a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének szakmai ajánlására megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a négynapraforgós minősítést.

zsirai4A máig emlékezetes avató ünnepségen a település polgármestere köszöntőjébe kiemelte: a beruházásának Mád hagyományőrzésében és fejlesztésében is fontos szerepe van, hiszen új vendégeket csalogathat a faluba. Mi sem természetesebb, minthogy a rendezvényen a vendégek a borteraszról nyíló látvány mellett a bor és kultúra tökéletes párosát is élvezhették.

Zsirai Kata és Zsirai Petra a vendégház nyújtotta új lehetőségek keretében, a hagyományos borkóstolók mellett kulturális, és fiatalos lendületünkhöz illeszkedő egyéb programok, események szervezését is tervezi. Az étkező-közösségi tér 15-20 főnek, a borterasz – tavasztól őszig – akár 45-50 főnek is helyet biztosít egyszerre, így családi rendezvények, baráti összejövetelek és céges meetingek ideális helye lehet. Természetesen a Zsirai Vendégház egész évben nyitva van, és várja a látogatókat.

zsirai5A tulajdonosok szeretnék, ha a hozzájuk betérő vendégek a finom borok kóstolásán túl, maradandó élménnyel is gazdagodnának, amiért időről időre visszatérnek e csodás környezetbe.

További információk a vendégház weboldalán és Facebook-oldalán érhetők el.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek