A vidék viszi a pálmát a Múzeumok Éjszakáján

12 jún. 2014 Administrator

Az évről évre népszerűbb Múzeumok Éjszakája idei, június 21-én sorra kerülő rendezvényein a vidéki helyszínek kerülnek a programsorozat középpontjába.

tajhazhosszuhetenyA Múzeumok éjszakáját Budapesten tizenkettedik, vidéken pedig tizedig alkalommal szervezik meg. A vendégeket 313 vidéki és 133 budapesti múzeum, kiállítóhely mintegy négyezer programja várja.

A rendezvény 2014-ben hangsúlyozottan is lehetőséget teremt arra, hogy településeink múzeumai mintegy hálózati központként működjenek, programjaikkal az együttműködés legkülönbözőbb formáinak adjanak teret, erősítsék a helyi kötődéseket, a lokális értékek megőrzését.

Az idén Debrecen, Kecskemét, Szolnok, Kaposvár-Szenna, Pécs, Hatvan-Gyöngyös, Sopron, valamint Sárospatak és Sátoraljaújhely kiemelt helyszínként kapcsolódik be a programsorozatba.

Kecskeméten 41 helyszínen várják a látogatókat, az egyesületektől az egyházakig szinte mindenkit bevontak a programba.

A vidéki programokhoz kapcsolódva hosszú hétvégére szóló szállásajánlatokat állítottak össze. A MÁV-START Zrt. szegedi Területi Személyszállítási és Vontatási Központ június 21-től 24-ig 50 százalékos menettérti kedvezményt ad a Budapestre, Szolnokra, Pécsre, Kecskemétre, Debrecenbe, Hatvanba, valamint Miskolcra a Múzeumok éjszakája rendezvényre vonattal utazók számára – írta az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek