Megújul a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

28 ápr. 2014 Administrator

Jól halad a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely felújítása. A római katolikus búcsújáróhelyet mintegy két és fél milliárd forintból újítják fel.  

szentkutA munkálatokat tavaly ősszel kezdték. Az egész beruházás várhatóan az év végére készül el, de a templom már a pünkösdi ünnepekre megszépül.

Épül a szabadtéri miséző hely, készülnek az új zarándokszállások Mátraverebély-Szentkúton, amely Magyarország legjelentősebb búcsújáróhelye, amelyet Erdő Péter bíboros-prímás 2006-ban Nemzeti Kegyhellyé nyilvánított. Évente hívők százezrei keresik fel, akik bíznak a csodákban, a gyógyulásokban, vagy éppen csak arra van szükségük, hogy lelkileg megerősödjenek, de nagyon sok nem hívő is érkezik.

- Szeretnénk a kegyhelyet a 20-21. századi emberek számára is megnyitni, olyan körülményeket biztosítani, ami lehetőséget nyújt arra, amit úgy fogalmaztunk meg három szóban a projekt indítása kezdetén, hogy: hit, kiengesztelődés, hazatalálás” – nyilatkozta a Híradónak Kálmán Peregrin, a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely igazgatója.

A két és fél milliárdos beruházás alapkövét Áder János köztársasági elnök tette le tavaly októberben. „Megújítja a nemzeti kegyhely épületegyüttesét, miközben a nemzeti és a spirituális közösséget is erősíti” – mondta akkor az államfő.

A következő hónapokban megújul a ferences rendház, valamint a szabadtéri színpad és a zarándokház is átépül – nagyrészt uniós támogatással. A jelenleg folyó beruházás a 800 éves nemzeti kegyhely legnagyobb átalakulását eredményezi majd.

szentkut2Új helyre, a szent kút mellé kerül a lourdes-i barlang, ami tovább erősíti a francia kegyhely forrása és a mátraverebélyi szent kút felfakadásának történeti párhuzamait. A hívek által adományozott hálatáblákkal borítják be a barlangot, de marad hely újabbaknak is. A Szűzanya és Szent Bernadett szobrai eddig a szabadtéri oltár fölött, nehezen megközelíthető helyen álltak. Az új elhelyezés következtében az idősek és a kerekesszékkel közlekedők is könnyen megközelíthetik e kultuszhelyet, és mindenki számára megérinthető lesz a barlangban a Szent Szűz és a pásztorlány, Bernadett szobra.

A kegyhely liturgikus tereinek felszentelését a felújítási munkák teljes befejezése utánra tervezik a szentkúti ferencesek. A tervek szerint a barlangot idén október 5-én, a Magyarok Nagyasszonya-ünnep keretében Nicolas Brouwet, a franciaországi Tarbes-Lourdes-i Egyházmegye püspök áldja meg.

MTI-fotó: Komka Péter

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek