A jövő elsősegélycsomagja kizárólag gyógynövényekből

20 júl. 2013 Vaskor Máté

Az elsősegélycsomag minden háztartás alappillére, de nem mindegy, hogy gyógynövényekből vagy vegyi anyagokból áll a balesetekkor használt készletünk.

elsosegelyA természetes gyógymódok használata önmagában nem elég a sérült ellátáshoz, de ugyanakkor ugyanolyan – ha nem jobb – gyógyhatással vannak a szervezetre egy-egy vágás okozta, égési, vagy bármely a háztartásban elszenvedhető sérülés esetén, mint a gyógyszertárakban megvásárolható készítmények. Ellenben mindennek az alapja, hogy legyen fogalmunk valamilyen szinten az elsősegélynyújtás menetéről és mikéntjéről.

Érdemes egy kis dobozban összeállítani a készletet, majd megjelölni egy kereszttel, hogyha esetleg séta, vagy túrázás közben ér minket baleset, úgy, hogy hozzátartozónk, vagy barátunk nélkül indultunk útra, akkor egy járókelő is rögtön el tudja kezdeni az akár életmentő akciót.

Harapások és csípések

A csípések – a harapásokkal ellentétben – igen gyakoriak, ha a természetben járunk. Gyógyításuk igen egyszerű a gyógynövényekkel, ám allergiás tünetek észlelésekor azonnal forduljunk szakemberhez.

  • Az útifű, a növények anyja enyhíti a fájdalmat és csökkenti a duzzanatot. Rágjuk meg az útifű levelét a szánkban, majd helyezzük a szúrásra borogatásként.
  • A levendulaolaj közvetlenül alkalmazható a csípett felületre.
  • A gyógynövényszaküzletekben kapható, virágesszenciából összeállított nyugtató, stresszoldó elsősegély cseppekből öt cseppet használjunk a nyelvre.
  • Az aloe vera gél is alkalmazható hasonló szituációkban: habozás nélkül vigyük fel az érintett bőrfelületre.

elsosegely1Enyhe sokk

A sokk gyengébbik fajta változatát könnyen kiküszöbölhetjük a természetes gyógyírek segítségével. Természetesen, ha már valós, orvosi sokkról beszélünk, akkor a mentők riasztása elmulaszthatatlan.

  • A traumás betegeknek első sorban a már korábban említett elsősegélycseppekből kell a nyelvükre csepegtetnünk.
  • A kamillatea igazán nyugtató hatású. Főzzünk egy csészével és kortyoltassuk a beteggel, amíg még meleg.
  • A levendulaolajt enyhe sokk hatása esetén is használhatjuk, de ezúttal kicsit másképp. Csöpögtessünk belőle egy zsebkendőre, majd lélegeztessük be a bajba jutott embertársunkkal.
  • A sisakvirágot és a hegyi árnikát homeopátiás kezelések részeként vethetjük be a szorongás oldásának céljából.

Vágások és nyílt sebek

Ha lehetséges, mindig helyezzük magasabbra a sérült testrészt a szív szintjénél (például, ha a karon történt vágás, akkor a fej fölé tegyük azt). Alkalmazzunk a sebesült felületen folyamatos nyomást, amíg a vérzés el nem áll, vagy súlyosabb esetekben, amíg az orvosok meg nem érkeznek.

  • Az aloe vera gélt sokan előszeretettel alkalmazzák ilyenfajta sérülések esetén, és helyesen is teszik. Segíti a bőr gyógyulását és csökkenti a fertőzésveszélyt.
  • A teafa- és a levendulaolaj alkalmazható a sebtisztításra meleg vízbe csöpögtetve. Fertőtlenítőként is hatnak.
  • A fekete nadálytő kenőcs szintén jó a horzsolások gyógyítására.

A fekete nadálytő kenőcs receptje:

Hozzávalók: 500 g lágy méhviasz, 60 g szárított, apróra vágott nadálytő levél

Elkészítése: Olvasszuk ki a méhviaszt, keverjük hozzá a nadálytő leveleket, majd főzzük folyamatos keverés mellett egy órán keresztül. Ezt követően öntsük a keveréket egy pamut – lehetőleg muszlin – anyagba s gumikesztyű viselése mellett szűrjük át egy korsóba. Ezután – még mielőtt meg nem szilárdul a készítmény – öntsük át egy üvegedénybe a folyadékot és tegyünk rá egy fedőt. Mihelyst kihűlt levehetjük róla a fedelet. Három hónapig eláll a hűtőszekrényben.

elsosegely2Égések

Legelőször mindig hűtsük le az égett bőrrészt, 10 percig tegyük azt hideg vízbe. Ezt követően az alábbi módszerekkel próbálkozhatunk:

  • Az aloe vera gélt ebben az esetben sem hanyagolhatjuk el, hiszen fertőtlenít és hűsíti az érintett területet
  • A szervezetbarátnak ismert méz ilyen esetekben is segíti a gyógyulást, hígítás nélkül alkalmazható a leforrázott bőrfelületen.
  • Csöpögtethetünk levendulaolajt is a fájó részre, majd könnyedén belemasszírozhatjuk azt a bőrbe.

Napszúrás

Egy olyan típusú hő okozta kimerültség, melyet gyakran kísér hidegrázás, fejfájás, hányinger és szédülés. Az elsősegély cseppek ajánlottak ez esetben, mégpedig öt csepp egy pohár hideg vízben, lassan kortyolgatva.

Ételmérgezés, gyomorrontás

  • Facsarjuk egy fél citrom levét egy pohár vízbe és igyuk meg. Ez segít mihamarabb megtisztítani szervezetünket az oda nem illő anyagoktól.
  • Oldjunk fel egy pohár mézet langyos vízben és kortyolgassuk. Erősíti az immunrendszert a nehéz pillanatokban.
  • Hányás után érdemes élőflórás joghurtot enni, hisz segít újra benépesíteni a gyomrot jótékony baktériumokkal.
  • Az álmot hozó gyógynövényként is számon tartott kamilla teája nyugtató hatással van szervezetünkre és nem utolsó sorban az emésztőrendszerre is.
  • Készíthetünk egy tisztító tonikot is az otthon található természetes alapanyagokból.

A tisztító tonik receptje:

Hozzávalók: egy teáskanál feketebors, két gerezd zúzott fokhagyma, egy evőkanál római kömény, egy csipet só, 600 ml víz

Elkészítése: Helyezzük a hozzávalókat egy serpenyőbe, és addig forraljuk a folyadékot, amíg az a felére nem csökken. Igyuk naponta kétszer, hogy megtisztítsa szervezetünket és véget vessen a hasmenésnek

Forrás: motherearthliving.com

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek