Ritka és szép mesterség birtokosa a hódmezővásárhelyi Szakál László. A ma már hatvan éves mestert 8 éves kora óta mély szerelem fűzi egy hangszerhez.

A hangszer pedig nem más, mint a citera, melynek László nem csak tehetséges megszólaltatója, hanem készítője is.

A citera voltaképpen francia eredetű hangszer, amely nálunk is megvetette a lábát, és a magyar népzene szerves részévé vált. Mivel viszonylag olcsón előállítható, egyszerű szerszámokat igénylő hangszer, a régii falusi, tanyasi emberek mindenféle szakmai tudás nélkül barkácsolták össze házi citerájukat. A szegény népek hangszerének is nevezték: szinte nem is akadt olyan ház, ahol ne lógott volna egy citera a mestergerendán. Ráadásul nem csak szobadíszként funkcionált, hanem a magyar dal kedvelő elődeink, férfiak, nők és gyerekek egyaránt értettek a megszólaltatásához is. Mivel könnyen tanulható a kezelése, gyorsan sikerélményt és kedvet ad a rajta való játszás.

{youtube width="400" height="266"}gFkgFuR4cKg{/youtube}

Így történt ez Lászlóval is. Egy szomszédból kölcsönkapott hangszert pendített meg először, s mivel érzéke azonnal kitűnt, az édesapja meglepte egy saját citerával. Azon faragott újabb és újabb dalokat majd ügyesen bele is rázódott a citerázásba. Később a harmonika hangja is megtetszett neki, beletanult hát abba is. Innen már egyenes út vezetett a lakodalmi zenészkedéshez, majd belekóstolt a zenekari játékba, ahol profi hangszeren, az úgynevezett sándorfalvi hasas citerán játszhatott. Olyannyira megkedvelte ezt a típust, hogy otthoni használatra is akart egyet, de anyagilag elérhetetlennek bizonyult számára. Ezért döntött úgy, hogy készít magának egyet. Sok-sok évi kísérletezés követte az elképzelését. A híres elődök nyomdokaiba kívánt lépni, úgy mint Krizsán Pál, Földházi Pál és Tóbiás Lajos - utóbbitól személyesen tanulhatta el a fortélyokat. Közben formálódott a saját ízlésvilága, kialakultak a munkájára jellemző jegyek: a tűrt orrú fej, vagy a gyűrű a hang nyílása körül.

1997-től folyamatosan készít citerákat. Eddig több mint hatszáz hangszer került ki a kezei alól. 1998 óta zsűrizteti is az általa készített hangszereket, amelyek egytől egyig kiváló minősítést értek el. Országos népzenei minősítésen szóló előadóként Arany-díjat kapott, majd a Magyar Kézműves Remek díj átvételét követően 15 évnyi alkotás után elnyerte a kitüntető Népi Iparművész címet. A Mesterségek Ünnepéről már évek óta nem hiányzik.

Nem csak hazánkban sikerült ismertségre szert tennie, hanem Lengyelországban, Litvániában, Olaszországban, valamint Japánban, Amerikában, Costa Rica-ban is ismerté lett a Szakál-féle citera. Sőt, azon kevesek egyike között tudhatja magát, akik részt vettek a Baden-Württembergben megrendezett Duna konferencián, ahol szintén szerepeltethette a míves hangszereit.

Manapság is látható-hallható László muzsikája, elsősorban baráti összejöveteleken, vásárokon. Igyekszik minél szélesebb körben népszerűsíteni a hangszert, életben tartani a hagyományokat. Ezt a bizonyos hagyományt annyira fontosnak tartja (hiszen 1910-től mindig volt Hódmezővásárhelyen citerakészítő), hogy szeretné a mesterséget tovább örökíteni. Családi berkeken belül ugyan nem lehetséges a szakma utódlása, de már „kinézte” magának az utódját, aki méltó követője lehetne a neves elődöknek.

A mesterség átadásán kívül már csak egyetlen nagy vágya van, amit szeretne beteljesíteni: a Népművészet Mestere címet elérni. Mivel közelében sem érzi azt az időt, hogy visszavonuljon – hiszen még sokaknak szeretne örömet okozni a zenéjével és a citerájával – cseppet sem tűnik lehetetlennek e kitüntető cím birtokosává válnia. Az pedig nem is kérdés, hogy aki ilyen alázattal és szeretettel fordul egy mesterséghez, megérdemli, hogy a szakma is megbecsüléssel tartsa számon művelői körében.