Hol van már a tavalyi hó, amikor az egész falu hangulatos, munkával teli órákat töltött el esténként szorgosan és jókedvben. Nem hiányzik ez nekünk?  

„Mit csinált a tücsök nyáron?
Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s felkopott a koma álla…”

Aki ismeri ezt a történetet, biztosan elgondolkodott már azon, hogy a tanmesében szereplő állatkák közül egyértelműen ki lehet-e választani a követendő példát? Ki a rokonszenvesebb? A mindig csak dolgozó hangya, vagy pedig a mindig csak muzsikáló tücsök?

A régi falusi életben – a Nógrád megyei Terényben a ’60-as évekig - szerencsésen ötvöződött a mesebeli főszereplők által képviselt két életstílus. A négy évszak - mely alapvető meghatározója volt a munkás hétköznapoknak és az ünnepeknek egyaránt - keretet adott az önellátásra-önfenntartásra berendezkedett falusi ember minden tevékenységének, közösségi életének, szórakozásának is.

Örömteli együttlétek
Együtt végzett munka és közös szórakozás jellemezte a hideg napokat. Télen történt ugyanis a betakarított termények feldolgozása. A lányok, asszonyok fontak-szőttek, varrtak-hímeztek, a férfiak kosarat fontak, seprűt kötöttek vagy pedig szerszámokat javítottak a következő idényre. Az ügyesebbek még akár bútort is készítettek. Ezekre a tevékenységekre télen volt idő, hiszen nem kellett kint dolgozni a földeken.

Dísztárgy önmagában nem létezett, csak gyönyörűen díszített használati tárgy. Semmi sem volt ugyanis öncélú vagy haszontalan. Az önellátás és önfenntartás köré szerveződött falusi társadalomban ugyanis a szépség kevésnek találtatott.
Ez a feldolgozás, tárgykészítés nem is számított igazi munkának, hiszen nem izzadt bele az ember. Lehetett közben mesélni, énekelni, tréfálkozni, játszani. Ilyenkor összejött a család, a szomszédság, a rokonság, és az együttléttel szórakozássá lényegült még a monoton munka is. Legyen szó kukoricafosztásról, tollfosztásról vagy disznóvágásról, egyikről sem hiányozhatott az eszem-iszom és a dínom-dánom.

Az előre megszervezett munkás összejövetelek alkalmával összekötötték a kellemest a hasznossal. A kalákát hirdető család gondoskodott az ételről, italról, lámpafényről, a meghívottak pedig beleadták magukat a munkába testestől-lelkestől. A kukoricacső leveleinek leszedéséhez, „fosztásához” mindenki értett, még a gyerekek is, de jól mesélni nem tudott mindenki. A mesemondónak így a mesélés, a szórakoztatás volt a feladata mindenki örömére. Osztáskor pedig ő is ugyanúgy részesült, mint azok, akiknek egész este járt mindkét keze.

A munka vidáman és szaporán haladt, hisz „sok kéz hamar kész”, és az sem volt mellékes, hogy így csak egy háznál kellett világítást biztosítani sokak tevékenységéhez.  A kalákában végzett munkát visszaadták egymásnak.

Fiatalság, bolondság!
Így tartja a mondás. Az is előfordult, hogy a legények úgy álltak bosszút egy-egy lányon, hogy a szalmakazalból kivett verebet beeresztették az ablakon a  tollfosztást végzők szobájába. Repkedett a madár, és repült szanaszét a könnyű tollpihe is! Lehetett elölről kezdeni az aprólékos munkát, nehogy fosztatlan, szúrós libatoll kerüljön a vánkosba, dunnába!

A fiatalság természetesen kereste a szerelmet, az élete párját is ezeken az estéken. Az udvarlásból is a közösség előtt bimbózott ki a szerelem és a házasság. Régen is házasodtak érdekből, elsősorban a gazdasági viszonyokat és a munkabírást helyezve a szerelem elé. Az ideális jövendőbeli kiválasztását is nagyban segítették ezek a szórakozással egybekötött munkaalkalmak, hiszen jól lehetett látni, ki elég erős arra, hogy vidáman dolgozza végig az életet. Az is kiderült, hogy a fonás közben leejtett orsót fürgén kapja-e föl a legény, és ügyesen vasalja-e be zálogként az őt illető csókot.

A jegyajándék is sokat elárult a jövendőbeliről. Egy gyönyörűen hímzett ing - a menyasszony ajándéka, vagy egy szépen faragott és festett guzsaly, amit a vőlegény készített leendő párjának, végigkísérte az egész házaséletet, aminek kezdete is javarészt a téli hónapokra esett. Ekkor tartották ugyanis a lakodalmakat, hiszen jobban ráértek, mint nyáron. Ezek ismeretében már jobban érthető a legények farsangi vénlány csúfoló szokása, valamint a talpraesett nagylányok nótabeli válasza is:

„Elmúlt farsang itt hagyott,
a lányoknak bút hagyott,
de énnékem nem hagyott,
mert én mindig víg vagyok.
Farsang három napjába’
nem vittél el a táncba,
ha nem vittél a táncba,
nem önthetsz meg húsvétra.

A karácsony, a farsang, a húsvét és a többi ünnep természetesen munka nélkül telt, sőt dologtiltó napokról is megemlékezik a kalendárium.

Hová tűnt a vidéki élet varázsa?
Bárcsak mi is képesek lennénk jól különválasztani ünnepeinket a hétköznapoktól, és ez utóbbiakat úgy megvidámítani, ahogy elődeink tették! Mára javarészt a falusi életből is eltűnt ez a szerencsés kettősség. Vagy hangya-módra, vagy tücsök-módra élik az emberek az életüket. Előfordul az is, hogy se munka, se muzsikálás! Jobb esetben (?) élvezik a befizetett csekkeknek köszönhető kényelmet – nézik a TV-t, vagy a számítógép monitorját – sokszor egyedül, vagy társakat keresve a virtuális „valóságban”.

Állj fel a monitor elől és gyere próbáld ki Te is barátaiddal, családoddal, osztálytársaiddal, munkatársaiddal a seprűkötést, a fonást, a kukoricafosztást, ízlelj Palócföldön, azaz irány Terény!
További információk: www.iranytereny.hu