Önfenntartó házat épített az egyetemista srác

07 szept. 2015 Tartalomszerkesztő

A 21 éves Christopher Cerk a Michigan Egyetem hallgatója, és nem kevés pénzébe került, hogy az egyetem kollégiumában lakjon. Megunta!

 

 

Christopher talán nem az egyetlen, aki megunta a kollégiumi életet, de leginkább a vele járó magas költségeket. Mégis azon kevesek közé tartozik, aki nem mindennapi lépésre szánta el magát. Saját mobilházat épített. Mindösszesen 700 óra alatt sikerült is egy valóban egyedi, rendhagyó lakot alkotnia.

 

A legmeglepőbb talán saját maga számára is, hogy mindezt úgy készítette, hogy életében egy szöget sem ütött a falba. Segítségül az internethez fordult, ahol megannyi videót, instrukciót megtekintett és ahonnan megtanulta hogyan is lehet kis ezermesteri tudással ilyen vagy ehhez hasonló házat felépíteni.

 

Két teljes nyarába telt, mire felépítette az utánfutós házat. Elmondása szerint még korántsem kész, de már lakható. Ajtaja dupla acélból készült, a fürdőszobában komposztálható Wc és zuhanyzó lett beállítva. A villamosenergiáról egy 100 W-os napelem gondoskodik. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy használni tudja a laptopját és mobiltelefonját, sőt a konyhai világítást is ezzel oldja meg.

 A fűtést egy propánnal működő melegítővel biztosítja, mely éppen elegendő a helység felmelegítésére. Gyűjti az esővizet, amit a zuhanyzáshoz, öblítéshez és mosogatáshoz tökéletesen fel tud használni, de megfelelő víztisztítóval  emberi fogyasztásra is alkamas.

 

 

A ház külső- és belső szerkezetéhez, stílusához  különböző fafajtákat használt fel, mint például nyírfa, juhar, fenyő, cédrus és tölgy.

 

 

 

 

 

A ház elkészítésével közel 1,7 millió forintot spórolt meg és nagy büszkeségére fel tud mutatni egy igazán szuper egyetemi legénylakást.

 

Forrás: mlive

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek